Renee Taylor, Joseph Bologna: A Bermuda háromszög botrány


2010.augusztus 29-én este a Budapest-i Karinthy Színházban a
Renee Taylor, Joseph Bologna: A Bermuda háromszög botrány című előadást láthattuk Bodrogi Gyula rendezésében.
Thália papjai / a színészek/ jobbat érdemelnének ennél és természetesen a közönség is akik oda ellátogatnak, hogy kiváló színészek tolmácsolásában megnézzenek egy jó előadást.
A darab két özvegy anyát,/ egyikük keresztény a másik zsidó vallású/, mutat be egy kedves, fordulatos történet keretében.
A két asszonyt a lányaik egy luxus panzióban helyezik el Los Angeles mellet a sivatagban, ezért ők úgy érzik kitették őket ahogy az eszkimók az öregeket a jégre, mert már le lettek írva, és nem szeretik őket.
Lassan alakul ki a kerettörténet, amely egy férfi megjelenésével veszi kezdetét, és elszabadulnak az érzelmek a magukat öregnek hitt nők között. Felvillanyozza őket az idegen úr jelenléte és mindketten boldogan hagyják magukat elcsábítani. Nem tudják, hogy mindkettejük ágyában ugyanolyan otthonosan vesz részt az idegen és kivirulnak, feloldódnak az ismeretlen érzések hatására.
A szereplők , nevezetesen a szende keresztény anya akit Esztergályos Cecília személyesít meg, ma is vonzó, ruganyos úgy csinál kézenállást, akár csak fiatalkorában és a poénokat csípőből lövi le.A zsidó anya Voith Ági aki szintén egy fantasztikus színésznő, és ragyogóan formálja meg a kacér nőt, mély búgó hangjával elvarázsolja az ismeretlent és a nézőket egyaránt.
A darabbeli Don Juant Koltai Róbert alakítja, azt kapja a néző amit tőle elvárunk és megszoktunk. Hihetetlen energiával dobja magát a szerepébe, és bűvöli el a két korosabb hölgyet, és a két hervadó virág újra igazi pompájában ragyoghat.
A ház közös képviselője, Rabbi Levi akit Kézdy György alakít, a maga fanyar humorával és kiváló arcjátékával nevetésre készteti a nézőket és színészeket egyaránt.
A két lányt alakító Timkó Eszter és Vertig Tímea, sajátos temperamentumával próbálja az anyját igazgatni, több kevesebb sikerrel.
Fordulatos a téma , sok a jó poén és a színészgárda igazi szórakozást kínált minden kedves nézőnek.

Sharon Asher

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések