Breuer Péter


(Fotó:Asi)
Breuer Péter újságíró, a BPI hírügynökség vezetője a vendégünk. Természetesen őt is a fesztiválról, a tegnapi könyvbemutatóról kérdeztük.
A fesztivál keretében mutattam be Kósa Klára könyvét, ő egy olyan EMBER, akiben az Ó- és az Újszövetség is benne van. Ő nem csak egy egyszerű keramikus, hanem egy olyan ember, aki az emberiségért dolgozik naphosszat. Hét éve itt a fesztiválon ismertem meg, azóta is folyamatosan figyelemmel kísérem munkásságát. Ebből is látszik, a fesztivál egy jó találkozóhely is. Egyszer volt szerencsém az akkori jeruzsálemi polgármesterrel, Ehud Olmerttel egy fesztivált köszöntő klipet készíteni.
Azért is jó ez a hely, mert itt mindenkivel lehet találkozni, a legjobb mégis az, hogy a gyermekeink korosztálya is jelen van. Ahogy a Bnai Birth alapszlogenje is mondja, harcoljunk a toleranciáért, azt látom, a fesztivál is kölcsönvette ezt a gondolatot, talán nem véletlenül.
Amikor hazamegyek, és a BPI-ne keresztül tudatom a világgal, hogy milyen is a XIII. Zsidó Nyári Fesztivál, akkor ez a tudósítás Közép-Kelet Európában a béke szigetéről szól majd, hiszen nem csak flódnit lehet enni, hanem megkap mindent az érdeklődő, elolvashatja a Pesti Sólet aktuális számát, a hír vége pedig úgy szól majd, hogy közeledik 5771. év, és mindenkinek Shana Tova.

Megjegyzések