Mezei Gábor, Mezei András fia is megtisztelt bennünket


(Fotó:Asi)
Mezei Andrásról, a közismert magyar íróról, költőről beszélgetünk fiával. Mennyire lehet ma ismerni az ő műveit kérdeztük Gábort.
Most jelent Angliában egy kötete, Thomas Orszag Land válogatásában, Christmas in Auschwitz címmel. Azt remélem, hogy ezzel a kiadvánnyal sikerül nemzetközi hírnevet biztosítani apámnak. Úgy vélem, nagyon fontos, hogy a nemzetközi akadályokat átugorjuk ezzel a kötettel és egyre többen ismerik majd meg Mezei András műveit.
Az Adorno című kötetéből már jelent meg egyébként egy válogatás több nyelven. Eddig ezek a kiadások - ha lehet ilyet mondani - kisipari módszerekkel jelentek meg, volt olyan is, amit mi magunk adtunk ki. A mostani angliai kiadás az első, ahol egy jelentősebb könyves cég állt mögénk.
Célom, hogy apám posztumusz megkapja a Kossuth díjat, már dolgozom azon, hogy ez meg is valósuljon.
A CET Belvárosi Könyvkiadó működik, igaz nagyon szerény körülmények között, a CET folyóirat az stagnál, de remélem rövidesen újra olvasható lesz. Van ezen kívül a CET Klub, ami évente legalább két rendezvényt tart. Ez idén is megrendezésre került. Terveim között szerepel egy est létrehozás, ahol a szüleim - Székely Magda, Mezei András - irodalmi munkásságát mutatjuk majd be.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések