Wahorn András

(Fotó: Aser S)

A festő aki szerint a festészet ideje lejárt.

A művészt mezőszemerei otthonában látogattuk meg akinek édesapja zsidó származású volt.
A település Budapesttől 130 km - re Füzesabony mellett fekszik, és harmadrészt romák lakják.

- Korábban azt nyilatkoztad, hogyha valaki hívatlanul lép az udvarodra, azt
lelövöd. Nem érzed magad biztonságban Mezőszemerén?

- Nem tudom, te mit csináltál volna, ha mondjuk, egyik éjjel a feleségedet
három fiatalember ráncigálja? Mikor a rendőr megkérdezte a rablót, hogy mit tett volna, ha itthon talál, mikor feltörte és kirabolta a házamat, azt mondta, hogy
agyonütött volna. Ezért tettem ezt az erős nyilatkozatot, hogy agyonlövöm, ha valaki
hívatlanul lép a házamba.

- Három fiad, egy leányod és egy unokád gyakori vendégek nálad?

- Egy évben egyszer. Mikor Mezőszemerére költöztem, még előttem se volt világos, hogyan fogok itt akár egy napot is eltölteni, úgyhogy megértem őket, hogy nem jönnek gyakrabban.

- Nem lepődtek meg azon, hogy ideköltöztél?

- Elszomorodtak kicsit, hogy miért nem máshol vettem házat, mert ha ezt
megöröklik, mit csinálnak vele? De hát ez van. Én azért költöztem ide, mert nekem
itt jó.

- A világban hol érezted magad a legjobban?

- Éppen ahol vagyok, azért megyek arra a helyre, mert ott jól érzem magam.
Most itt érzem magam a legjobban. Mikor Amerikában éltem, akkor ott éreztem
jól magam, ott is maradtam volna, ha a lányom nem hív haza és a Jövő Házának
vezetésére nem kérnek fel. Még most is amerikai állampolgár vagyok, nagyon izgalmas helynek tartom, annak ellenére, hogy nem kell nekik, amit én csinálok.

- Szerinted innen, Mezőszemeréről, a művészetedet meglehet ismertetni a világgal?

- Most már nem az érdekel, hogy a művészetemet az egész világ megismerje. Engem az érdekel, hogy a trombita- és szaxofontudásomat fejlesszem, megkapáljam
az uborkát, vigyázzak a szőlőre,levágjam a füvet.

- Mi volt az, amiért hátat fordítottál Magyarországnak?

- Azért mentem el, mert úgy éreztem, hogy itt már mindent megkaptam.
A csalódás később jött. Nekem az a csalódás, ahogy a magyarok felfogják a szabadságomat. A második kormány megválasztásakor, amikor a szocialisták kerültek
hatalomra, akkor tudatosult bennem, hogy ezek az emberek nem változtak
semmit. De azt kell mondanom, hogy azért maradtam itthon 45 évig, mert azt
éreztem, szükség van rám. Aztán, amikor úgy éreztem, tovább már nincs miért harcolnom
akkor elmentem.

- Kanada után Los Angelesbe mentél. A festés mellett különféle grafikai cégeknek végeztél munkát. Amikor hazajöttél csalódottan mondtad, hogy nem fontos a művészet. Sehol sem esemény egy festmény. A szabadságunk ára: a szellemi sivárság. Elmondanád, mit értesz ezen?

- Ezt így nem mondhattam, mert az,hogy a festészet nem fontos, az nem szellemi sivárság. Az élet, a világ változik, és ezért más dolgok lesznek fontosak.

- Tudnál olyat mondani, mutatni, amire nagyon büszke vagy?

- Az egész életművemre büszke vagyok. A büszkeség nem is pontos, inkább
azt mondanám: úgy érzem, minden kész,nem akarok már semmit sem. Habár minden
nap úgy érzem, hogy jobban szaxofonozom, mint tíz éve, de ha meghallgatom
a tíz évvel ezelőtti felvételeket, rájövök, hogy már akkor is ilyen jól zenéltem.

- Te égtél ki, vagy az emberek lettek érdektelenek?

- Nem, hanem a festmények nem érdekesek már. Az emberi szellem kiemelkedő teljesítménye pl. az opera is,mégis az opera már nem népszerű. Túlhaladott és már csak egy bizonyos réteget érdekel. Ez nem szellemi sivárság, a világ változik, és más értékeik vannak.Amikor arról beszéltem, hogy meg kellett értenem Amerikában, hogy a festészet már nem fontos, arra kellett rájönnöm, hogy minden változik, más az értékrend.

- A festményeiden a női alakok igen elvontak. Mi a véleményed a nőkről?

- A formájuk azért nem hasonlít a nőkre, mert én szeretek direkt módon festeni
és rajzolni. Az a fontos, hogy a festménynek mi a mondanivalója. Nem hiszem
hogy bárki a világon le tudott festeni egy nőt, mert a festmény az festék a
vásznon, a nő pedig nő. Ezért aztán az gyerekes rajz. Egy percig sem akarom azt az illúziót kelteni, hogy úgy festem le, hogy abból mindenki azonnal felismerje az általam ábrázolt nőt.

- A Jövő Házáról mondanál valamit?

- Csak annyit, hogy 2004-ben az SZDSZ azt gondolta, hogy én lennék az
az öreg, alkoholista festő, aki mindent aláír, és a nevét adja a dolgaikhoz. Elmondhatják, hogy én vagyok a főnök. Két hónap után otthagytam őket. Egyébként jó
lett volna, mert két év alatt az egész családom jövőjét 20 évre előre megalapozhat-
tam volna, - de ez nekem nem ment.

- Úgy hallottam, hogy egy netes rádióban is gondolkozol?

- Szeretek a rádióban beszarni, de közben rájöttem, hogy inkább azt szeretem,
ha kérdeznek. Akkor tudok beszélni egyfolytában. A netes rádió azért jutott eszembe, mert frekvencia sem kell,csak felteszed és kész. A probléma csak
az, hogy nem lehet könnyen pénzt keresni vele. Az interneten mindenkivel kapcsolatban vagyok. naponta látom, hogy az unokámat hogy teszik tisztába Berlinben. Van olyan, hogy semmire sincs időm, mert egész nap a neten lógok, telefonálok,
intézkedem.

- A magyaroknak hol van a helyük a művészetben?

- Magyarországon. A magyar művészet a magyar szellemből fakad, a magyar mentalitást nem akarja felakasztani a falra senki. A magyar művészet az magyaros, és kicsit agresszívabb. A magyar zene bizonyos fokig ismert, de populárisán nem tudott jó lenni a világban. Különféle népek különféle fajtájúak, nem hiszem azt, hogy a történelmük miatt. Nem arról van szó, hogy a kultúra áramlik innen-oda. Nagyon érdekes,hogy ami Amerikában történik, az behálózza az egész világot, de ami keleten, annak előtte meg kell mártóznia a nyugati gépezetben. Ezért is mentem el, mert felismertem, hogy addig, amíg nem élek ott, addig nem ismerik el a művészetemet.
A magyarok szórakoztatják, de egy kicsit idegesítik is az embereket. A magyar
íz egész világon különös individuum,hogy nem hajlandó beilleszkedni még a
saját fajtájába sem, és szentül meg van győződve, hogy mindent jobban tud.

- Olvastam az interneten, hogy volt egy koncerted, amit betiltottak a VIII. kerületben, igaz ez?

- Igaz, betiltották bár még nem volt 10 óra csak 8, de jöttek a rendőrök és le-
állították az egészet. De én ennek örülök,mert szeretek botrányt okozni.

- Miért kell botrányt okozni, úgy érzed a művészeted önmagában nem elégfigyelem felkeltő?

- Önmagában a művészet nincs is,mert önmagában minden művészet. Az hogy hogyan ítéljük meg, nem a művészet kvalitásából fakad, hanem az azt megítélő individuumtól. A művészet-botrány azért jó, mert nem árt senkinek. Ha festek egy képet, amin van valami botrányos,szörnyülködtető, legfeljebb becsukja a szemét és nem nézi meg.

- A botrány elmúlik egy idő után, elfelejtjük. De a te a művészeted produktumai nem botrányokozó képek, ezek a művész képei.

- Hát éppen erről beszélek! Ez attól függ, hogy hogyan ítéljük meg aművészetet.

- Sok emberrel találkoztál már, van még valaki, akivel szeretnél találkozni?

- Nem akarok már senkivel sem.Nyilván Miles Davis - re gondolsz, de ez már régi történet. Őt nagyon szerettem,de ha annak idején találkoztam volna vele megkérdeztem volna tőle, hogy tetszik-e neki a zeném. Az Amerikába történt elmenésem lényege is az volt, hogy találkozzam velük, és megértsem őket. Sokuktól megkérdezhettem, amit akartam. A művészet maga nem a művész,hanem az, amit alkot. A zenének, amit játszik, szinte semmi köze sincs ahhoz, aki játssza, vagyis magához az emberhez. Amerikában a könyvesboltok fele szinte arról szól, hogy hogyan csinálhatjuk meg magunkat, hogyan legyünk ezek vagy azok. Ezt úgy értem, hogy az amerikaiak nagyon ügyesek abban, hogy verbális szabályokat állítsanak fel, hogy mit, hogy kell csinálni, és ha azt valaki követi, az úgy lesz. A művészetet nem lehet így megtanulni.

- Min változtatnál az életedben?

- Még fegyelmezettebb szeretnék lenni! Jobban szeretném beosztani az időmet!
Az ideális az lenne, ha mindenből egyszerre tudnék egy kicsit csinálni, akkor egyenletesen tudnék fejlődni.

- Hosszú éveket töltöttél Szentendrén.Tudnál róla úgy beszélni, hogy a kellemes emlékeket felsorolod ?

- Szentendre rendkívüli hely, az én művészi indulásomban nagyon fontos szerepe
volt, van egyfajta családias légköre. Ha az ember elindul haza, behívják még egy
kocsmába, és így nem egy nap megy el, hanem egy élet. Szentendréről el kell mondanom,
hogy nagyon speciális volt 1970 környékén. Az akkori politika félt a művészettől,
mivel nem értette, így megpróbálta kordában tartani, de mivel nem értette nehezen
ment. Úgy intézték, hogy ha egy városbankét művész volt, akkor az lehetőleg gyűlölje
egymást. Egyik művésszel zsűriztették a másikat és attól kezdve azok már utálták
egymást. De Szentendrén nem volt ilyen,sőt a város legerősebb művészei, ahelyett
hogy féltették volna a pozíciójukat, inkább támogattak minket. Ilyen volt Barcsai Jenő,Deim Pál, Varga Lajos. Ez a város fantasztikus volt. Nekem, aki Pesten éltem, a Zámbó ház már akkor nagyon fontos volt. Szóval vannak ilyen áldott helyek, és ilyen Szentendre.

- Még ma is úgy gondolod, hogy Wahorn a világ legnagyobb művésze, vagy valami megváltozott már?

- Hát, már nem gondolom úgy,és azt sem gondolom, hogy van legnagyobb
művész. Az emberi történelemben a kiemelkedő figuráknak adatott egy
pár év, és amit az alatt tesznek az fontos a világnak, és ennyi. Nincs olyan, hogy
a „legnagyobb". Az igaz, hogy az embernek szüksége van értékrendekre. De
az nem igaz, hogy Leonardo a világ legnagyobb festője, egyáltalán nem igaz. Ez
az egyik, amire rájöttem, a másik, hogy a festőművészet igazi ereje lejárt a XX.században és most a XXI. században egyáltalán nincs olyan szerepe, mint volt. Valóban volt pár év, amikor fontos volt, hogy mi történik a festészetben, de lejárt ez az idő. Nekem, ami fontos volt a Bizottság együttes környékén, az a néhány év.
Ugyan azóta már nagyon sokat változtam és okosodtam, de ez már nem érdekli az
embereket. Amikor beszélni akarnak velem, vagy interjút kérnek tőlem, akkor csak
a régi időkről akarnak tudni, és a mai zeném már nem érdekli őket. De én nem az
embereknek zenélek, hanem magáért a zenéért és a művészetért alkotok.
(Aser S.)


(Fotó: Aser S)