Ismét lecsapott a Szíriai Elektronikus Hadsereg



A Szíriai Elektronikus Hadsereg (SEA) legelőször a New York Times oldalát törte fel,  majd egy másik népszerű amerikai híroldal, a Huffington Post, illetve a Twitter mikroblog-szolgáltató brit oldalai következtek. Míg az utóbbi két oldal hírünk megjelenésének pillanatában, magyar idő szerint szerda hajnalban már helyreállt, a New York Times továbbra is elérhetetlen. (Az eset hatására a Wall Street Journal lekapcsolta fizetős falát, így az oldal tartalmai jelenleg korlátozás nélkül olvashatók.)

A Szíriai Elektronikus Hadsereg tevékenységét három hónapig tanulmányozó HP-szakemberek szerint a szír kormányzat mellett álló csoport a világ 10 legjobban képzett hackercsapatai közé tartozik. A kutatók megállapították, hogy a SEA sosem tör fel semmit öncélúan, a siker kedvéért, cselekedeteik mögött mindig valamilyen üzenetterjesztési cél, illetve a szerintük igaznak tartott ügy melletti kiállás van.

Bassár el-Aszad szíriai köztársasági elnök twitter üzenetekben vállalta fel a támadásokért a felelősséget.

Megjegyzések