Szakértők Arafat állítólagos megmérgezéséről



Sem megerősíteni, sem pedig kizárni nem lehet, hogy Jasszer Arafat polóniummérgezés áldozata lett. Mindenesetre nem lehet véletlen, hogy a néhai palesztin vezető földi maradványaiban ilyen nagy mennyiséget találtak a mérgező radioaktív anyagból - hangsúlyozták csütörtökön a lausanne-i egyetemi kórház sugárfizikai intézetének (CHUV) szakértői.
Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió szerdán az Arafat földi maradványait vizsgáló svájci szakértői csoport jelentésére hivatkozva azt közölte: Arafatot nagy valószínűséggel megmérgezték, a palesztin vezető csontjaiból és ruházatából vett minta ugyanis a normál értéknél 18-szor nagyobb radioaktivitást mutatott 210-es polóniumból.

"Nem lehet kijelenteni, hogy polónium okozta (Arafat) halálát" - hangsúlyozta újságírók előtt Francois Bochud, a sugárfizikai intézet vezetője, hozzátéve, hogy "kizárni sem tudják" azt, hogy mérgezés történt. Mint mondta, az utolsó bizonyítékok még hiányoznak.

"A legfőbb eredmény, amit bizonyítani tudtunk, az az ólomnak és a polóniumnak a mintában talált abnormális mennyisége" - tette hozzá a szakértő. Patrice Mangin, a svájci szakértői vizsgálat egy másik illetékese a spanyol hírügynökségnek kijelentette: gyakorlatilag kizárt, hogy ez a véletlen műve lenne.

Szúha Arafat, az elhunyt palesztin vezető özvegye csütörtökön az amerikai hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: a palesztin vezetésnek ragaszkodnia kell az igazsághoz a mérgezést valószínűsítő svájci szakvélemény nyomán.

Izrael csütörtökön ismételten elutasította azt a vádat, hogy bármi köze lenne Arafat halálához. A volt palesztin vezető halála idején izraeli kormányfőként tevékenykedő Ariel Saron szóvivője, illetve egyik tanácsadója a francia hírügynökségnek elmondta: annak idején Saron minden óvintézkedést megtett azért, hogy Izraelt ne vádolhassa senki Arafat halálával. Ez abban az időszakban volt, amikor a palesztin elnöki hivatal rámalláhi székhelyét bekerítette az izraeli hadsereg. Amint kiderült, hogy Arafat haldoklik, az izraeli vezetés engedélyezte, hogy a palesztin elnököt Franciaországba szállítsák kórházi kezelésre - tette hozzá a szóvivő a zsidó állam ártatlanságát bizonygatva.

Arafat 75 évesen, 2004 októberében lett súlyos beteg Rámalláhban: hasi fájdalmakra panaszkodott, de láza nem volt. Onnan szállították egy Párizs melletti katonai kórházba, ahol november 11-én meghalt. A francia orvosok tiszteletben tartották a család kérését, így nem hoztak nyilvánosságra részleteket Arafat állapotáról, és fel sem boncolták.

Arafat halála után szinte azonnal találgatások kaptak lábra, melyek szerint a politikussal állítólag izraeliek végeztek. A palesztin elnök földi maradványait özvegye engedélyével 2012 novemberben hantolták ki Rámalláhban. Mintegy hatvan mintát vettek a maradványokból, majd azokat a felkért svájci, francia és orosz szakértők között felosztották. A vizsgálatot szigorú titoktartás mellett, egymástól függetlenül, külön-külön végezték.
Forrás: MTI 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések