BEVEZETÉS A KABBALA BÖLCSELETÉBE
Rav Jehuda HaLévi Áslág
(Báál HáSzulám)
BEVEZETÉS A KABBALA BÖLCSELETÉBE
1.]
Rabbi Chánánjá ben Ákásjá így mondta: “Az Örökkévaló érdemekhez akarta juttatni Izraelt, ezért elhalmozta őket Tórával és Parancsolatokkal, ahogy az írva van: ‘Úgy kívánta az Örökkévaló, hogy az Igazsága végett tegye a Tórát naggyá és hatalmassá (Talmud, Makot 23:72).
Tudvalevő, hogy az “érdem” [z'hut] szó a héber nyelvben a “megtisztulás” [hizdahehut] szóval rokon, ahogy azt áldott emlékű Bölcseink is mondták: “Nem másért lettek a Parancsolatok adva, mintsem hogy általuk tisztítsa meg Izraelt (Beresit Rábbá 28:44). Ehhez azonban a következőeket kell megértenünk: egyrészt, hogy vajon mit is jelöl ez a megtisztulás, melyet a Tóra és a Parancsolatok által érhetünk el; illetve, hogy mi az a bennünk levő vaskosság, amelytől meg kell, hogy tisztítsuk magunkat a Tóra és a parancsolatok által.
Habár erről már szót ejtettünk a "Panim Maszbirot", és a "Tíz Szfirá Tanulmánya" című könyveimben. Ám mégis, itt röviden térjünk vissza rá.
A Teremtőt az az egyedüli Gondolat vezérelte, hogy az ő végtelen bőkezűsége szerint jót tegyen a teremtményeivel. Ehhez valamely hatalmas vágy és akarat lett a lelkekbe plántálva, hogy aztán rajtuk keresztül kaphassák meg az Ő áldott Sefá-ját [azaz, mindazt a Bőséget, mit csak a Teremtő nekünk akart adományozni]. Merthogy a kapni akarás (az egoizmus) egy olyan Klí [magyarul: edény], amely az e Sefá-ban rejlő élvezet kebelezi be. Ahol is minél nagyobb a kapni akarás mértéke, azaz, hogy a vágy megszerezni ezt a Sefá-t, annál nagyobb az e Sefá-ból kinyerhető élvezet és kívánatosság mértéke. Magyarán, sem nem kevesebb, sem nem pedig több.
És ezek olyannyira egymáshoz vannak fonódva, hogy egyszerűen lehetetlen őket különválasztani. Kivéve egyetlen egy szempontot, amely szerint: míg az élvezet a Sefá-nak tulajdonítandó, addig az e Sefá megkapására irányuló hatalmas vágy az azt befogadó Teremtés egészének.
Mindkét dolog szükségszerűen a Jóteremtőtől ered, és szükségszerűen benne foglaltatik a Teremtés Gondolatában. Ám mégis, figyelemmel a fent említettekre, külön kell, hogy válasszuk őket: Esszerint, a Sefá közvetlenül a Jóteremtő Önnön Valójából, magyarán, az "egy már meglevő létből" [héberül: Jes MéJes-ből] származik. Szemben a Sefá-ba foglalt kapni akarással (egoizmussal), amely magának a Teremtés egészének a gyökerét képezi, azaz, hogy minden újonnan teremtett dolognak, másszóval, “a semmiből való lét”-ből [héberül: Jes MéÁin-ból] születetteknek.
Így, minthogy a kapni akarás (egoizmus) korábban nem létezvén, teljesen újonnan jött létre, magától érthetődő, hogy a Teremtő Áldott Valójában még csak a nyomát sem lelhetjük.
Ezért aztán azt találjuk, hogy a Teremtés valamennyi anyaga magában a kapni akarásban (egoizmusban) ölt testet – annak elejétől, egészen a végéig. Olyannyira, hogy a legkülönbözőbb teremtmények megannyi sokasága és megszámlálhatatlan történéseik, és az őket irányító mindazon gondolatok és törvényszerűségek, melyek már fel lettek fedve, illetve amelyek majdan a jövőben fognak feltárulni, mind-mind pusztán a kapni akarás egy-egy szeletei és érték menti módosulatai.
Mindaz, ami megtalálható ezekben a teremtményekben – magyarán a Bőség, amely kitölti és élteti ezt a beléjük öntött kapni akarást (egoizmust) -, teljes egészében a Teremtő Áldott Valójából, “a már meglévő lét”-ből [Jes MéJes-ből] húzódik, és nem pedig, mint az újonnan teremtett dolgok, “a semmiből lett lét”-ből [a Jes MéÁin-ból]. Mivelhogy ez a Bőség még csak a legkevésbé sem számít újnak - lévén, hogy az Ő Áldott Valójából, "a már meglévő létből" [a Jes MéJes-ből] húzódik.
2.]
Ahogy azt már elmondtuk, a kapni akarás (az egoizmus) együtt annak minden lehetséges változatával, illetve ama hatalmas Sefá, amellyel az Örökkévaló el kívánt bennünket halmozni és nekünk akart ajándékozni, mindketten szükségszerűleg már mindjárt az elején bele voltak foglalva a Teremtés Gondolatába.
Tudd meg, a t"ny [röv.: titkok nyelvén] a kapni akarást Klí-nek [edénynek] nevezzük, a Sefát pedig, amely kitölti és élteti ezt a Klí-t, Or-nak [fénynek]. Or és Klí kizárólagos elemei a spirituális felsőbb világoknak. Or és Klí elválaszthatatlanul egymáshoz kötődnek. Szintről szintre, láncszerűen haladva, együttesen ereszkednek alább.
Minél lentebbre és távolabbra esik egy adott spirituális szint [spirituális: azaz, az anyagi dolgokon túli, mindaz, mi az öt érzékszervünk számára elérhetetlen, mentes minden önös érdekű vágytól] a Jó teremőtől, úgy ott annál nagyobb és durvább formát ölt a Sefába foglalt kapni akarás. Avagy máshonnan nézve: ahogy egyre durvább és durvább formát ölt az e Sefába foglalt kapni akarás, úgy annál lejjebbi és lejjebbi szintre érkezünk – ahogy erről majd a lentiekben olvashatunk.
Mígnem aztán a legalsóbb ponton a kapni akarás (az egoizmus) eléri a lehető legdurvább formáját. Ezt a helyet úgy nevezzük, hogy Ásziá Világ [héberül: Olám HáÁsziá]. Az ott levő kapni akarás „az Emberi Test”-nek [a Kabbala nyelvén: test = kapni akarás] egy adott vetületét képviseli. A Sefá pedig, amelyet befogad, az emberben levő életerő egy adott mértékét képviseli. Habár, ezeknek megfelelően, ugyanezt találjuk az Evilág [HaOlám HaZe] többi teremtményénél is, mégis azt kell, hogy mondjuk: a felsőbb spirituális világok és az itteni Evilág eltérnek egymástól.
Mégpedig abban, hogy mindaddig, míg az Ő áldott Sefájába foglalt kapni akarás (az egoizmus mértéke) nem éri el az ő végső formáját, azt a felsőbb spirituális világokhoz tartozónak mondjuk, (amely világok az Evilágnál feljebb vannak). Ám aztán azok után, hogy a kapni akarás már elérte az ő végső formáját, az Evilághoz kerül.
3.]
A kapni akarásnak ez a már fentiekben említett láncszerű rendeződése, egészen odáig véve, hogy az Evilágba érve már elérte a végső állapotát, négy állomásra, szintre [héberül: Bhiná-ra] bontható. Ez a rendeződési minta a Teremtő négy betűből álló [Jud-Héj-Váv-Héj], misztikus Nevében van rejtjelezve.
A világegyetemben fellelhető valamennyi dolog, mindenféle kivétel nélkül, bennefoglaltatik ebben a négy betűben (Jud-Héj-Váv-Héj), vagy csak röviden mondva, a HáVáJáH-ban, amely négy betű a következő tíz szfirának feleltethető meg: Hochma, Biná, Tifferet [vagy Zeir Ánpin], Málchut és a valamennyiük gyökere. Hogy miért mondjuk, tíz? Nos, mivel önmagában a Tifferet 6 szfirát tartalmaz: Hesed, Gvurá, Tifferet, Necách, Hod és Jöszod [Mozaikszó; röviden csak: HáGáT NáHI].
Mindezeknek a szfiráknak a gyökerét Keter-nek nevezzük. Ám minthogy a Keter gyakorta nincs a többi közé számítva, ezért főként csak HuBTuM-ként [Hochma, Biná, Tifferet, Málchut] említjük őket. Ez a négy Bhiná (szint) a négy felső világnak feleltethető meg, névszerint: Ácilut, Briá, Jécirá, és Ásziá. Mindazonáltal tudni kell, hogy az Ásziá Világa egyúttal az Evilágot [HaOlám HáZe-t] is magában foglalja. Olyannyira, hogy nincs egy olyan élőlény sem az Evilágban, amely ne a Végtelen Világából eredne, azaz, hogy a Teremtés Gondolatából, amelynek mint mondottuk, az az egyedüli célja, hogy a Teremtő élvezettel halmozza el a teremtményeit.
A Teremtés Gondolata törvényszerűen magában foglalja mind a Or-t [a fényt], mind pedig az Klí-t [edény]: azaz, a Sefát – vagy más néven Or-t –, amely közvetlenül a Teremtő Valójából, a “Jes MéJes”-ből [az "egy már meglevő létből"] húzódik; illetve az élvezet megszerzésére irányuló adott erősségű vágyat, amely a “Jes MéÁin”-ból [“a semmiből lett lét”] ered. Avégett, hogy ez az említett kapni akarás elérhesse a végső állapotát és jellegét, szükségszerű volt tehát, hogy a benne levő fénnyel együtt amolyan láncszerűen haladva aláb bereszkedjék a négy világon keresztül: Ácilut, Briá, Jécirá, Ászijá [ÁBIÁ]. Majd az Or [fény] és a Klí [edény] létrejöttével a Teremtés folyamata a végére ér; amelyeket egyébiránt, más néven “testnek” és a benne levő “élet fényének” is nevezünk.
4.]
Az, hogy a kapni akarás egyfajta láncszerű rendeződés mellett alább ereszkedjék a négy Bhiná-t [állomást] magába foglaló ÁBIÁ-n át, azért szükségszerű, mivelhogy a Klí-ket [edény] érintően létezik egy igen-igen fontos szabályszerűség, amely szerint egy Klí [edény] csakis azután válhat teljesen alkalmassá a használatra, ha már a belé áramlott Or [fény] teljesen eltávozott belőle.
Ennek az a magyarázata, hogy mindaddig, míg a Klí [edény] nem válik el a benne levő Or-tól [fénytől], - amellyel mint tudvalevő, teljesen eggyé tartozott, [a tégely tulajdonképpen nem azonosítható, mintha nem is létezne] -, megszűnik feléje létezni, mint ahogy a gyertyaláng eltűnik a fáklya lángjában.
A Klí-nek [edénynek] ez az önmegsemmisülése, az Or [fény] és a közte fennálló totális ellentétesség folytán mehet végbe.
Egész pontosan, minthogy az Or [fény] a Teremtő Valójából, a “Jes MéJesből” húzódik, (azaz, a Teremtés Gondolatából, amely a Végtelenben van), az Or teljes egészében adományozni akarás (altruizmus), és a kapni akarásból (egoizmusból) semmi nincsen benne. Szemben a Klí-vel [edénnyel], amely ennek az ellentéte: merthogy a Klí a Sefának [Bőségnek, (fénynek)] a befogadására irányuló hatalmas kapni akarást képviseli.
A Klí [edény] gyökere minden új, korábban nem létező dolognak. A Klí-ben nincs még adományozni akarás (altroizmus), mivelhogy Or [fény] és Klí [edény] teljességgel egymásba vannak fonódva, és a kapni akarás semmivé válik a benne levő Or által. A Klí pedig nem képes meghatározni a saját formáját.
Ellenben erre csak akkor kerül sor, miután az első alkalommal már teljesen elhagyta az Or a Klí-t. Ugyanis kilépvén belőle, a Klí vágyakozni kezd az Or után, maga a vágyakozás mintegy körvonalazza és meghatározza a kapni akarás megfelelő formáját. Ezek után, ahogy az Or visszatér és újra beléköltözik, ám innentől már két különálló dolognak minősülnek: Klí [edény] és Or [fény]; vagy másnéven, test és élet. És az itt mondottakat alaposan tanulmányozd, merthogy ez volna a rejtett dolgok legmélyebbike!
Folytatás következik.
Forrás:http://www.kabbalah.info/hung/bevezetes_a_kabbala_bolcseletebe.php
(Báál HáSzulám)
BEVEZETÉS A KABBALA BÖLCSELETÉBE
1.]
Rabbi Chánánjá ben Ákásjá így mondta: “Az Örökkévaló érdemekhez akarta juttatni Izraelt, ezért elhalmozta őket Tórával és Parancsolatokkal, ahogy az írva van: ‘Úgy kívánta az Örökkévaló, hogy az Igazsága végett tegye a Tórát naggyá és hatalmassá (Talmud, Makot 23:72).
Tudvalevő, hogy az “érdem” [z'hut] szó a héber nyelvben a “megtisztulás” [hizdahehut] szóval rokon, ahogy azt áldott emlékű Bölcseink is mondták: “Nem másért lettek a Parancsolatok adva, mintsem hogy általuk tisztítsa meg Izraelt (Beresit Rábbá 28:44). Ehhez azonban a következőeket kell megértenünk: egyrészt, hogy vajon mit is jelöl ez a megtisztulás, melyet a Tóra és a Parancsolatok által érhetünk el; illetve, hogy mi az a bennünk levő vaskosság, amelytől meg kell, hogy tisztítsuk magunkat a Tóra és a parancsolatok által.
Habár erről már szót ejtettünk a "Panim Maszbirot", és a "Tíz Szfirá Tanulmánya" című könyveimben. Ám mégis, itt röviden térjünk vissza rá.
A Teremtőt az az egyedüli Gondolat vezérelte, hogy az ő végtelen bőkezűsége szerint jót tegyen a teremtményeivel. Ehhez valamely hatalmas vágy és akarat lett a lelkekbe plántálva, hogy aztán rajtuk keresztül kaphassák meg az Ő áldott Sefá-ját [azaz, mindazt a Bőséget, mit csak a Teremtő nekünk akart adományozni]. Merthogy a kapni akarás (az egoizmus) egy olyan Klí [magyarul: edény], amely az e Sefá-ban rejlő élvezet kebelezi be. Ahol is minél nagyobb a kapni akarás mértéke, azaz, hogy a vágy megszerezni ezt a Sefá-t, annál nagyobb az e Sefá-ból kinyerhető élvezet és kívánatosság mértéke. Magyarán, sem nem kevesebb, sem nem pedig több.
És ezek olyannyira egymáshoz vannak fonódva, hogy egyszerűen lehetetlen őket különválasztani. Kivéve egyetlen egy szempontot, amely szerint: míg az élvezet a Sefá-nak tulajdonítandó, addig az e Sefá megkapására irányuló hatalmas vágy az azt befogadó Teremtés egészének.
Mindkét dolog szükségszerűen a Jóteremtőtől ered, és szükségszerűen benne foglaltatik a Teremtés Gondolatában. Ám mégis, figyelemmel a fent említettekre, külön kell, hogy válasszuk őket: Esszerint, a Sefá közvetlenül a Jóteremtő Önnön Valójából, magyarán, az "egy már meglevő létből" [héberül: Jes MéJes-ből] származik. Szemben a Sefá-ba foglalt kapni akarással (egoizmussal), amely magának a Teremtés egészének a gyökerét képezi, azaz, hogy minden újonnan teremtett dolognak, másszóval, “a semmiből való lét”-ből [héberül: Jes MéÁin-ból] születetteknek.
Így, minthogy a kapni akarás (egoizmus) korábban nem létezvén, teljesen újonnan jött létre, magától érthetődő, hogy a Teremtő Áldott Valójában még csak a nyomát sem lelhetjük.
Ezért aztán azt találjuk, hogy a Teremtés valamennyi anyaga magában a kapni akarásban (egoizmusban) ölt testet – annak elejétől, egészen a végéig. Olyannyira, hogy a legkülönbözőbb teremtmények megannyi sokasága és megszámlálhatatlan történéseik, és az őket irányító mindazon gondolatok és törvényszerűségek, melyek már fel lettek fedve, illetve amelyek majdan a jövőben fognak feltárulni, mind-mind pusztán a kapni akarás egy-egy szeletei és érték menti módosulatai.
Mindaz, ami megtalálható ezekben a teremtményekben – magyarán a Bőség, amely kitölti és élteti ezt a beléjük öntött kapni akarást (egoizmust) -, teljes egészében a Teremtő Áldott Valójából, “a már meglévő lét”-ből [Jes MéJes-ből] húzódik, és nem pedig, mint az újonnan teremtett dolgok, “a semmiből lett lét”-ből [a Jes MéÁin-ból]. Mivelhogy ez a Bőség még csak a legkevésbé sem számít újnak - lévén, hogy az Ő Áldott Valójából, "a már meglévő létből" [a Jes MéJes-ből] húzódik.
2.]
Ahogy azt már elmondtuk, a kapni akarás (az egoizmus) együtt annak minden lehetséges változatával, illetve ama hatalmas Sefá, amellyel az Örökkévaló el kívánt bennünket halmozni és nekünk akart ajándékozni, mindketten szükségszerűleg már mindjárt az elején bele voltak foglalva a Teremtés Gondolatába.
Tudd meg, a t"ny [röv.: titkok nyelvén] a kapni akarást Klí-nek [edénynek] nevezzük, a Sefát pedig, amely kitölti és élteti ezt a Klí-t, Or-nak [fénynek]. Or és Klí kizárólagos elemei a spirituális felsőbb világoknak. Or és Klí elválaszthatatlanul egymáshoz kötődnek. Szintről szintre, láncszerűen haladva, együttesen ereszkednek alább.
Minél lentebbre és távolabbra esik egy adott spirituális szint [spirituális: azaz, az anyagi dolgokon túli, mindaz, mi az öt érzékszervünk számára elérhetetlen, mentes minden önös érdekű vágytól] a Jó teremőtől, úgy ott annál nagyobb és durvább formát ölt a Sefába foglalt kapni akarás. Avagy máshonnan nézve: ahogy egyre durvább és durvább formát ölt az e Sefába foglalt kapni akarás, úgy annál lejjebbi és lejjebbi szintre érkezünk – ahogy erről majd a lentiekben olvashatunk.
Mígnem aztán a legalsóbb ponton a kapni akarás (az egoizmus) eléri a lehető legdurvább formáját. Ezt a helyet úgy nevezzük, hogy Ásziá Világ [héberül: Olám HáÁsziá]. Az ott levő kapni akarás „az Emberi Test”-nek [a Kabbala nyelvén: test = kapni akarás] egy adott vetületét képviseli. A Sefá pedig, amelyet befogad, az emberben levő életerő egy adott mértékét képviseli. Habár, ezeknek megfelelően, ugyanezt találjuk az Evilág [HaOlám HaZe] többi teremtményénél is, mégis azt kell, hogy mondjuk: a felsőbb spirituális világok és az itteni Evilág eltérnek egymástól.
Mégpedig abban, hogy mindaddig, míg az Ő áldott Sefájába foglalt kapni akarás (az egoizmus mértéke) nem éri el az ő végső formáját, azt a felsőbb spirituális világokhoz tartozónak mondjuk, (amely világok az Evilágnál feljebb vannak). Ám aztán azok után, hogy a kapni akarás már elérte az ő végső formáját, az Evilághoz kerül.
3.]
A kapni akarásnak ez a már fentiekben említett láncszerű rendeződése, egészen odáig véve, hogy az Evilágba érve már elérte a végső állapotát, négy állomásra, szintre [héberül: Bhiná-ra] bontható. Ez a rendeződési minta a Teremtő négy betűből álló [Jud-Héj-Váv-Héj], misztikus Nevében van rejtjelezve.
A világegyetemben fellelhető valamennyi dolog, mindenféle kivétel nélkül, bennefoglaltatik ebben a négy betűben (Jud-Héj-Váv-Héj), vagy csak röviden mondva, a HáVáJáH-ban, amely négy betű a következő tíz szfirának feleltethető meg: Hochma, Biná, Tifferet [vagy Zeir Ánpin], Málchut és a valamennyiük gyökere. Hogy miért mondjuk, tíz? Nos, mivel önmagában a Tifferet 6 szfirát tartalmaz: Hesed, Gvurá, Tifferet, Necách, Hod és Jöszod [Mozaikszó; röviden csak: HáGáT NáHI].
Mindezeknek a szfiráknak a gyökerét Keter-nek nevezzük. Ám minthogy a Keter gyakorta nincs a többi közé számítva, ezért főként csak HuBTuM-ként [Hochma, Biná, Tifferet, Málchut] említjük őket. Ez a négy Bhiná (szint) a négy felső világnak feleltethető meg, névszerint: Ácilut, Briá, Jécirá, és Ásziá. Mindazonáltal tudni kell, hogy az Ásziá Világa egyúttal az Evilágot [HaOlám HáZe-t] is magában foglalja. Olyannyira, hogy nincs egy olyan élőlény sem az Evilágban, amely ne a Végtelen Világából eredne, azaz, hogy a Teremtés Gondolatából, amelynek mint mondottuk, az az egyedüli célja, hogy a Teremtő élvezettel halmozza el a teremtményeit.
A Teremtés Gondolata törvényszerűen magában foglalja mind a Or-t [a fényt], mind pedig az Klí-t [edény]: azaz, a Sefát – vagy más néven Or-t –, amely közvetlenül a Teremtő Valójából, a “Jes MéJes”-ből [az "egy már meglevő létből"] húzódik; illetve az élvezet megszerzésére irányuló adott erősségű vágyat, amely a “Jes MéÁin”-ból [“a semmiből lett lét”] ered. Avégett, hogy ez az említett kapni akarás elérhesse a végső állapotát és jellegét, szükségszerű volt tehát, hogy a benne levő fénnyel együtt amolyan láncszerűen haladva aláb bereszkedjék a négy világon keresztül: Ácilut, Briá, Jécirá, Ászijá [ÁBIÁ]. Majd az Or [fény] és a Klí [edény] létrejöttével a Teremtés folyamata a végére ér; amelyeket egyébiránt, más néven “testnek” és a benne levő “élet fényének” is nevezünk.
4.]
Az, hogy a kapni akarás egyfajta láncszerű rendeződés mellett alább ereszkedjék a négy Bhiná-t [állomást] magába foglaló ÁBIÁ-n át, azért szükségszerű, mivelhogy a Klí-ket [edény] érintően létezik egy igen-igen fontos szabályszerűség, amely szerint egy Klí [edény] csakis azután válhat teljesen alkalmassá a használatra, ha már a belé áramlott Or [fény] teljesen eltávozott belőle.
Ennek az a magyarázata, hogy mindaddig, míg a Klí [edény] nem válik el a benne levő Or-tól [fénytől], - amellyel mint tudvalevő, teljesen eggyé tartozott, [a tégely tulajdonképpen nem azonosítható, mintha nem is létezne] -, megszűnik feléje létezni, mint ahogy a gyertyaláng eltűnik a fáklya lángjában.
A Klí-nek [edénynek] ez az önmegsemmisülése, az Or [fény] és a közte fennálló totális ellentétesség folytán mehet végbe.
Egész pontosan, minthogy az Or [fény] a Teremtő Valójából, a “Jes MéJesből” húzódik, (azaz, a Teremtés Gondolatából, amely a Végtelenben van), az Or teljes egészében adományozni akarás (altruizmus), és a kapni akarásból (egoizmusból) semmi nincsen benne. Szemben a Klí-vel [edénnyel], amely ennek az ellentéte: merthogy a Klí a Sefának [Bőségnek, (fénynek)] a befogadására irányuló hatalmas kapni akarást képviseli.
A Klí [edény] gyökere minden új, korábban nem létező dolognak. A Klí-ben nincs még adományozni akarás (altroizmus), mivelhogy Or [fény] és Klí [edény] teljességgel egymásba vannak fonódva, és a kapni akarás semmivé válik a benne levő Or által. A Klí pedig nem képes meghatározni a saját formáját.
Ellenben erre csak akkor kerül sor, miután az első alkalommal már teljesen elhagyta az Or a Klí-t. Ugyanis kilépvén belőle, a Klí vágyakozni kezd az Or után, maga a vágyakozás mintegy körvonalazza és meghatározza a kapni akarás megfelelő formáját. Ezek után, ahogy az Or visszatér és újra beléköltözik, ám innentől már két különálló dolognak minősülnek: Klí [edény] és Or [fény]; vagy másnéven, test és élet. És az itt mondottakat alaposan tanulmányozd, merthogy ez volna a rejtett dolgok legmélyebbike!
Folytatás következik.
Forrás:http://www.kabbalah.info/hung/bevezetes_a_kabbala_bolcseletebe.php
Megjegyzések