Rachel ( töredék ) Kiss József 1843-1921

RACHEL
(Töredék)

Reb Mayer Litvák a borába nézett,
Majd eltolá a teli serleget:
"Szót fogad-e, ha hivom az igézet,
Szabad-e hinom holt emlékeket?
Nem sirrablás-e, ha most felidézek
Fényt, ifjuságot, amely elveszett?
A boldogságról nem szól hosszu ének,
A legszebb ugy szép balga töredéknek.

Kis diák voltam, össze-vissza tán
Tizenöt éves, serdülő kamasz,
Fönn Szadagóra magas udvarán,
Mely a mennyektöl már csak egy arasz;
Az irást bujtam későn és korán,
Ha ősz borult, ha nyilott a tavasz:
A szent pap árnyékában nőttem nagyra,
Mint kukorica tövében a hagyma."

Mosoly pirkallott piros ajkira
S önguny játszott a széles, okos szájon:
"Kaftánom kék volt, szandálom sima,
A léptem könnyü, vakmerő az álmom,
Adatott nékem a szent Biblia
S a próféták feltámadását látnom.
Kicsit alamuszi, kicsit csintalan,
Kicsit papos - ilyennek látom magam.

Voltunk együtt jó háromszáz legények,
Gólyák, rokkantak, gyöpösek vegyest,
Kik a szent Bibliára esküvének:
Rókák között nem egy nemesi nyest,
Nem egy rajongó, hivő, tiszta lélek,
Aszkéta, kit nem nyügözhet a test,
És közbe csirkefogó quantum satis,
Ki azt se tudta, mi a kalamáris.

Belőlünk telt a gárda, a nagy gárda,
A szent pap örökéhes testőrsége,
Vedlett subába, kaftán és talárba
A mi hadunk övezte és kísérte,
Estszürkületkor, hajnalhasadásra
A Tilos Nevü szent szine elébe:
Én a legkisebb, tudásra legkönnyebb,
Hordtam utána a zsoltáros könyvet.

...És nőtt a szent pap virágos kertjében
Egy világraszóló csodapalánta.
Szeme mint az ég ragyogó kedvében,
Fiatal, öreg egyformán csodálta.
Rachelnek hitták, mint ősanyánk régen,
A jámbor szép pásztorvilágba',
Amikor nyáj után jártak-kelének,
Kevesebb volt a gond és zengőbb volt az ének.

Tizenhét évnek pírja, bája, hamva
Hüvöslött arcán, egész termetén
Ha Arioszt ma ujra feltámadna,
Ő tudná híven festeni, nem én.
Nem tudom bizton, szőke volt-e barna?
De édes volt, igazi költemény.
Nem müvirág, de rétek tüneménye,
A szent pap drága, édes szemefénye.

Öreg apjának gondját ő viselte,
És istenfélő volt a kis anyátlan,
A gyertyákat ő gyujtá péntek este,
Az átöröklött drága szép brokátban,
Ugy, amint egykor anyjától elleste
Felhőtlen, boldog szép gyermekkorában,
Mikor megnyilt a kincses háznak zára,
Amit nem biznak soha senki másra."


Kiss József
1843-1921