Hamat Gader

Hamat Gader

A Genezáret – tó keleti parjánál találhatjuk Hamat Gadert amely az ókortól büszkélkedhet kénes forrásokkal, jelentős gyógyhelyekkel. A hellenisztikus korban Ciszjordánia Görög kultúrájának központja volt.

A terület legmagasabb pontján található az 5. században épült zsinagóga romjai. A templomot három egyenként négy oszlopból álló oszlopsor osztotta hajókra. Állatábrázolással, növény mintákkal díszített mozaik maradványokat is találtak az ásatások során.
Néhány méterrel arrébb egy római színház maradványait láthatjuk, amely kétezer embert tudott befogadni.
A római fürdő egészen jó állapotban maradt fenn az utókor számára. A bejárattól befelé haladva 4. századi oszlopos kapuzaton keresztül érünk a régi medencékhez. Az egykori legszebb medencéhez érünk először, amely elég nagy volt, és meleg vízzel volt feltöltve. Innen délre egy kisebb medence van, a formáját illetően ovális alakú lehetett, a medencét a mellette lévő 52 Celsius fokos forrás táplálta, a víz túl forró volt, ezért hideg vízzel hűtötték. Ezen kívül még található néhány kisebb medence is s a környéken.
A mai kornak megfelelően egy nagyon modern fürdőház található a római kori fürdővel szemben, ahol meleg és hideg gyógyvizű medencék várják a kikapcsolódni vágyókat.


A közelben található egy alligátorfarm, 1981 ben Floridából idehozott alligátorokat láthatunk. Ez a legnagyobb alligátorfarm Közelkeleten. Később Afrikából, Dél – Amerikából, majd 1996 – ban Indiából kerültek ide újabb állatok. Jelenleg körülbelül 200 alligátor él itt a farmon, nyitott rezervátumban. A látogatók, gyalog járhatják körbe a farmot, ahol az állatok külön vannak elkerítve.


Sharon Asher

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések