MIDRÁSON

A Dohány utcai zsinagóga heti kiadványa

I. évfolyam 11. szám




Hétről-hétre összegyűjtünk néhányat a zsidó legendairodalom, a מדרש (Midrás) gyöngyszemeiből, mégpedig olyan legendákat, melyek az adott hetiszakaszhoz vagy a háftórához, a Tóraolvasás után felolvasott prófétai szakaszhoz kapcsolódnak. Célunk nem az, hogy e kis olvasnivalóval eltereljük a figyelmüket az imáról. Szeretnénk, ha e kis legendákat olvasva belemerülnének a zsidó gondolkodásmód tengerébe, s továbbgondolnák a leírtakat. Nem sok, amit leírtunk, csöppnyi ízelítő, melyekkel kedvet próbálunk teremteni a soros hetiszakasz végigolvasásához és friss szemmel való újragondolásához.
Hetiszakaszunk צו (Cáv), Mózes III. könyve 6. fejezetének első versétől a 8. fejezet 36. verséig tart. A szidra folytatja a különféle áldozatok leírását, a főpap és a papok felavatásának rituáléját ismerteti, valamint a szentély felszentelését tárja elénk. Mivel ez a szombat פרה שבת , így két Tórából olvasunk, a másodikból Mózes IV. könyve 19. fejezetének 1-22. versét. A háftóra pedig Ezékiel könyve 36. fejezetének 16-38 verse.

„És szólt az Ö.való Mózeshez mondván: parancsold meg Áronnak és fiainak… ”. A szichnini Rabbi Jöhosuá mondta Rabbi Lévi nevében: Mózes III. könyve kezdetétől eddig a versig csak Áron fiairól szól a parancs. Így olvassuk: ”Áron fiai, a papok vigyék oda a vért… ”, „… s tegyenek Áronnak, a papnak fiai tüzet az oltárra… ” stb. így szólt Mózes a M.hatóhozM.hatóhoz: Hogy lehetséges, hogy Te mellőzöd a nemes szívűt, a fiiait pedig ellátod magasztos feladatokkal ? E megtisztelted már a fákat is a gyümölcsük és termésük miatt, hiszen így tanítja nekünk a Misna : minden fa felhasználható, hogy tüzet gyújtsanak vele az oltáron, kivéve az olajfát, -mert bogyóiból a Menóra tiszta olaját préselik-, és a szőlőt, -mert bor készül belőle a szertartásokhoz-. Ha ez megparancsoltad, miért nem tiszteled meg Áront is a fiai miatt? Ekkor a Szent, áldassék Ő, így válaszolt Mózesnek: a te kedvedért visszahelyezem őt, s a magam elhatározásából főpappá teszem.

„Ez Áronnak és fiainak áldozata… egy tized éfa lánglisztet lisztáldozatul ”. Rabbi Jöhosuá tanította: ebből a versből is látható, hogy mennyire törődött a M.ható Izrael népének szegényeivel. Korábban azt parancsolta: ha az áldozat égőáldozat, áldozzon egy hím tulkot, ha azt nem tud, áldozzon juhot, ha ne telik juhra, áldozzon kecskét, ha az is meghaladja erejét, akkor hozzon galambot, de ha még a galamb is nehézséget okoz, akkor áldozhat lánglisztet is. Sőt, a többi áldozat nem választható ketté, de a lánglisztet két részletben is bemutathatja, „felét reggel és felét este ”. S aki lánglisztet áldoz, az írás értelmében olybá vétetik, mintha a világ két sarkát átfogó áldozatot mutatott volna be: „Mert napkeltétől napnyugtáig nagy az Én nevem a nemzetek között, és minden helyen füstölögtetnek, áldoznak az én nevemnek, éspedig tiszta áldozatot”.

„Vedd Áront és a fiait vele együtt és a ruhákat ”. Rabbi Simon mondta: Amiképpen az áldozatoknak engesztelő erejük volt, úgy a ruhák is engesztelést szereztek. Tanultuk a Misnában : a főpap nyolc ruhadarabot viselt, miközben szolgálatát végezte, egy szolgálattevő pap pedig négyet: köntöst, nadrágot, föveget és övet. A főpapi viselet ezeken felül a hósen, az éfód, kabát és fejdísz volt. A köntös engesztelést szerzett azokért, akik len és gyapjú keverékét viselték, a nadrág azokért, akik feltárták meztelenségüket, a föveg az önteltségért szerzett engesztelést, az öv pedig azokért, kiknek elhajlott a szívük, mások szerint pedig a tolvajokért.. Rabbi Lévi szerint az öv harminckét könyök hosszú volt, és a főpap elöl és hátul egyaránt megkötötte. Ez az alapja annak, hogy azt mondják, bocsánatot közvetített az elhajlott szívűekért . A tolvajokért pedig azért engesztelhetett, mondják, mert amiképpen az öv elbújt a ruha redői között, úgy bújnak meg a tolvajok lopás közben. A hósen a törvényt elferdítőkért engesztelt, az éfód a bálványimádókért. A köntös engesztelést nyert a véletlenül embert ölőkért és a gonosz beszédűekért, a fejdísz pedig a szégyentelenekért.


„Ha hálaadásul áldozza ”. Rabbi Pinchász, Rabbi Lévi és rabbi Jochánán idézték a gáliai Rabbi Menáchemet: az Idők Végén minden áldozat megszűnik, csak a hálaáldozat nem, és minden ima érvényét veszti, csak a hálaima nem. Erről szól a próféta : „Még hallatszik e helyen…vígság hangja és öröm hangja, vőlegény és menyasszony hangja, azok hangja, kik mondják: magasztaljátok az Ö.valót…”. Rabbi Acha mondta: hasonlatos ez egy uralkodóhoz, aki ellátogatott egyik tartományába, sok fegyveres kíséretében. Egy férfi, aki állt az uralkodót fogadó tömegben, azt mondta a szomszédjának: milyen félelmetes ez a sereg! Mire a másik azt mondta neki: ha tisztességesen élsz, nincs mitől félned! Így volt ez Izrael fiaival is. Mikor meghallották a sokféle áldozatról szóló parancsolatokat, megrettentek. Ekkor azt mondta nekik Mózes: ne féljetek! Ha megtartjátok a Tóra törvényeit, nem kell sokféle áldozatot bemutatnotok engesztelésül, mert nem fog megharagudni rátok az Ö.való!

Mi történt ezen a napon a zsidó világban?
1901-ben a szmirnai zsidókat vérvád ürügyén megtámadták a görögök. 1801-ben feleskették David Emmanuelt, Georgia állam (és az egész Egyesült Államok) első zsidó kormányzóját. 1823-ban kiadták az első angol-zsidó periodikát The Jew (A zsidó) néven.



fröhlich róbert

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések