Szilvan Salom: szigorúbban kellene büntetni az antiszemita támadásokat


A magyarországi zsidók nagyobb biztonságban éreznék magukat, ha szigorúbban büntetnék az antiszemita támadásokat, és ha az iskolai tanterveknek is része lenne az antiszemitizmus elítélése – mondta az izraeli kormányt képviselő Szilvan Salom energia – és vízügyi miniszter vasárnap Budapesten a Zsidó Világkongresszus (WJC) közgyűlésének nyitó napján.



A miniszter leszögezte: antiszemita cselekedet az, hogy a Jobbik egyik képviselője a zsidó származású köztisztviselők "listázását" követelte. Szilvan Salom szerint nem lehet kifogás az, hogy a Jobbik hatalmát a gazdasági válság erősítette meg. "Magyarországnak garantálnia kell állampolgárai biztonságát, beleértve a zsidókat is" – mondta.

Méltatta Orbán Viktor néhány perccel korábban elhangzott szavait az antiszemitizmussal szembeni zéró toleranciát illetően, de hozzátette, sok még a tennivaló, és fontos lenne, ha az egész magyar kormány kifejezné a kormányfő által megfogalmazott álláspontot, és a gyakorlatba is átültetnék a tervezett intézkedéseket.

Szilvan Salom – aki 2001 és 2006, illetve 2009 és 2013 között miniszterelnök-helyettes, valamint 2003 és 2006 között külügyminiszter volt az izraeli kormányban – elismerően szólt a magyar-izraeli együttműködésről a mezőgazdaság, a kultúra és a kutatás-fejlesztés terén. Reményét fejezte ki, hogy a szoros kapcsolatok a jövőben is fennmaradnak és tovább virágzanak, bármennyire is szeretné a Jobbik ezt háttérbe szorítani és megszüntetni.

Az izraeli miniszter úgy vélte: a Jobbik egy tőről fakad az osztrák, a francia és a görög szélsőjobboldali pártokkal. "Mindannyian tagadják a holokausztot és pártolják az idegengyűlöletet a saját országukban" – mondta. A miniszter éppen emiatt kezdeményezte évekkel ezelőtt az ENSZ-ben, hogy jelöljenek ki egy nemzetközi holokauszt napot, amelyet 2005 óta január 27-én tartanak.

Szilvan Salom beszédében felkérte Orbán Viktort: támogassa Izrael azon törekvését, hogy a Hezbollah libanoni szervezet kerüljön fel a terrorista csoportok listájára.

A miniszter végül kitért arra is, hogy Izraelben jelentős magyar közösség él és sok magyar származású ember magas pozíciókat tölt be az országban. Megemlítette Tomi Lapid néhai újságíró-politikus, egykori miniszterelnök-helyettes fiát, Jair Lapidot, aki az új izraeli kormányban pénzügyminiszter lett. Az Izraelben élő magyaroknak erős érzéseik vannak Magyarország iránt és Izrael azt szeretné, hogy a magyarországi zsidók is hasonlóan érezzenek Izrael iránt – mondta Salom.

Megjegyzések