200 MAGYAR FIATAL INDUL VASÁRNAP HAJNALBAN AUSCHWITZBA, AZ ÉLET MENETÉRE!


200 magyar fiatal indul vasárnap hajnalban Auschwitzba, az Élet Menetére!
200 magyar résztvevő utazik hétvégén a 26. lengyelországi Élet Menete emlékprogramra Auschwitzba. A nemzetközi „Élet Menete oktatási program” évtizedek óta az Auschwitz-Birkenau között megtett emléksétával is felidézi a holokauszt elfelejthetetlen borzalmait.
A nemzetközi oktatási programon immáron 53 országból több tízezer fiatal vesz részt. A program a történelmi emlékezés mellett az előítélet, a gyűlölet társadalmi gyökereire segít rávilágítani.
A magyar Élet Menete Alapítvány – saját hazai programjai mellett – 11. éve utazik magyar fiatalokkal a nemzetközi megemlékezésre.
A főként tanulókból álló küldöttséget idén elkíséri Varsányi Imre holokauszt túlélő, Balatoni Mónika a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Zoltai Gusztáv a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója, Szabó György a MAZSÖK elnöke, Verő Tamás rabbi és Horovitz Tamás a Debreceni zsidó hitközség elnöke.
A közös főhajtás április 8-án, hétfőn, 11.45h kor lesz a magyar barakk előtt.
A hazai, hagyománnyá vált Élet Menetére az alapítvány többtízezer résztvevőt vár 2013. április 21-én, 16h kor, Budapesten. A hazai megemlékezés díszvendége az egykori, életek százait megmentő svájci konzul, Carl Lutz leánya lesz. Részletek: www.eletmenete.hu

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések