Szerbiában is felkutatja a rejtőző nácikat a Simon Wiesenthal Központ


 Márciusban indul a Szerbiában rejtőző nácik felkutatása, de ezúttal nem már ismert háborús bűnösöket keresnek, hanem olyanokat, akikről eddig nem tudtak – jelentette ki a 24 Sata nevű internetes oldalnak nyilatkozva Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója.



A honlapon csütörtökön megjelent interjú az Utolsó esély elnevezésű akcióról szól, amelynek célja a még élő náci bűnösök bíróság elé állítása. Zuroff kijelentette: nem akar találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy vannak-e még élő nácik Szerbiában, de bízik abban, hogy van olyan, aki rendelkezik olyan információval, amely elvezethet a máig felderítetlen bűnösökhöz.

„Nekünk az a feladatunk, hogy összegyűjtsük és ellenőrizzük az adatokat. Most is több száz információt kapunk, de ez nem jelenti azt, hogy bizonyítani is tudjuk, hogy minden ellenőrzött személy valóban náci bűnös volt” – mondta Zuroff, hozzátéve, hogy az ellenőrzött és bizonyságot nyert információkat eljuttatják a helyi ügyészségeknek, hogy az elkövetőket bíróság elé állítsák.

Megjegyezte, hogy az Utolsó esély valószínűleg az utolsó lehetőség arra, hogy a törvény kezére juttassák azokat, akik háborús bűnöket követtek el az 1940-es években.

Az akció kezdetéig, márciusig terjedő időszakban előkészítik a szükséges dokumentumokat, a szerb nyelvű fordításokat, valamint várhatóan egy ingyenesen hívható telefonszámot is üzembe helyeznek, amelyen a vélt bűnösökről szóló információkat be lehet jelenteni.

A Simon Wiesenthal Központ más országokban hasonló akciók keretében 25 ezer euróig terjedő pénzjutalmat is ígért azoknak, akik értékelhető információt adnak még élő nácikról, a 24 Sata honlapnak adott interjúban azonban erről nem esett szó. (MTI)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések