Megnyílt a budapesti Herzl-központ


  • Ünnepélyes keretek között nyílt meg vasárnap este a Herzl-központ a budapesti Izraeli Kulturális Intézetben. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke úgy fogalmazott: a Herzl Tivadar által kigondolt "csodából" született meg Izrael állama.


     Ünnepélyes keretek között nyílt meg vasárnap este a Herzl-központ a budapesti Izraeli Kulturális Intézetben.

    A megnyitón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a megismerést nevezte a népek és kultúrák együttélése egyetlen lehetséges módjának.
    Elmondta, a jövő évtől a Nemzeti alaptanterv részét képezi, hogy Izrael "a Közel-Kelet demokratikus állama, az az ország, ahol a Kárpát-medencén kívül a legnagyobb számú magyar ajkú kisebbség él".

    Natan Sharansky, a Szochnut (Jewish Agency for Israel - a diaszpóra és Izrael kapcsolatait ápoló világszervezet) elnöke fontos lépésnek tekintette a központ megnyitását, kifejezve háláját a magyar kormánynak azért, hogy megnyílhatott az intézmény.

    Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete hősnek nevezte Herzl Tivadart, és megállapította: olyan magyar ember volt, aki felkarolta a zsidóság ügyét. Herzl Tivadart kivételes vezetőnek nevezte Gusti Yehoshua-Braverman, a Cionista Világszövetség diaszpóraügyek hivatalának vezetője is. Szavai szerint egyike volt azoknak, akik valóban meg tudták változtatni a történelmet.
    Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke felidézte: a Herzl Tivadar által kigondolt "csodából" született Izrael állama. Hangsúlyozta: fel kell lépni azok ellen, akik szítják az antiszemitizmust. "A mi felelősségünk is ennek határt szabni" - mondta.
    Alex Katz, a Szochnut kelet-európai igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a központ Herzl Tivadar egykori otthonától alig hétszáz méterre nyílt meg, Avraham Duvdevani, a Cionista Világszövetség elnöke az intézmény megnyitását fontos kapcsolatnak nevezte Izraellel.

    A központ a Cionista Világszövetség megalapítójának és Izrael Állam megálmodójának állít emléket szülővárosában. Az 1860-ban született Herzl Tivadarról elnevezett centrum a jeruzsálemi Herzl Múzeum mintájára a jövőben információkkal szolgál és programokat kínál a politikai cionizmus legnagyobb alakjáról. Az intézmény a nyilvánosság előtt január 1-jén nyílik meg.

    Az Izraeli Kulturális Központban vasárnap a Tett és Védelem Alapítvány, valamint a Szochnut közös antiszemitizmus-monitoring irodát is nyitott. (MTI)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések