Edgar Bronfman a magyar zsidóság hű támogatója volt – Edgar Bronfman

MAZSIHISZ


Edgar Bronfman a kommunizmus éveiben is mindent megtett, hogy a magyarországi zsidók szorosabbra fűzhessék kapcsolataikat a nyugati zsidó világgal, tárgyalásai eredményeképpen mind többen kaptak vízumot, hogy évtizedek óta nem látott rokonaikat meglátogathassák Izraelben. A Kádár korszak utolsó éveiben munkatársaival együtt elérte, hogy elháruljon az akadály a szovjet zsidók alijázása elől.



A korábbi időszakban a Moszkvából érkezők Bécsben szállhattak át az El-Al gépeire, de a bécsi gyilkos merényletek után Ausztria meghátrált a palesztin terroristák előtt. Ekkor indult el Bronfman diplomáciai akciója, melynek eredményeképpen a magyar kormány engedélyezte, hogy a kivándorló szovjet zsidók néhány napos itt tartózkodás után tovább repülhessenek Izraelbe.

Rendkívüli jelentőséggel bírt, hogy elnökségének idején, a Zsidó Világkongresszus történetében először egy kommunista országban tartotta végrehajtó bizottsági ülését 1987-ben és, a Síp u. 12-ben nyitották meg első kelet-európai irodájukat, amely a keleti blokkban egyedül képviselhette a diaszpóra zsidóságát. Bronfman Kiemelkedő szerepet töltött be a magyar zsidóság kárpótlási küzdelmeinek támogatásában.

A ’90-es években elérte, hogy az Egyesült Államok Kongresszusa meghallgatásokat tartson az ügyben, amelyeken részt vettek a MAZSIHISZ vezetői, dr. Feldmájer Péter és Zoltai Gusztáv is. Ennek eredményeképpen, annak idején sikerült aláírni a Horn-kormánnyal azt a megállapodást, amely – legalábbis részben – rendelkezett az örökös nélkül maradt javak kompenzációjáról. Ezután jöhetett létre a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) és több mint húszezer holokauszt-túlélő kapott – sokan kapnak még most is – igen nagy összegű nyugdíj-kiegészítést a magyar államtól. Edgar Bronfman elérte azt is, hogy az itt élők megfelelően részesüljenek a német és a svájci kárpótlási összegekből is.

Magyarországi látogatásai során mindig fejet hajtott a Dohány utcai zsinagóga kertjében álló Emlékfánál. Sohasem feledte el, amit szüleitől és másoktól tanult: milyen zsidónak lenni Kelet-Európában – hiszen az amerikai zsidó élet gyökerei a világnak erre a részére nyúlnak vissza.

A magyar zsidóság igaz barátját vesztette el Edgar Bronfman személyében, emlékét megőrizzük. Rá igazán illenek e szavak: Zichron Livracha. Boruch Dáján Há’emesz!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések