Izraeli helyzet percről percre


Találat érte a Hamasz-székházat, Izrael kétharmada támadás alatt - percről percre
Az izraeli légierő szombat hajnalban tovább bombázott különböző célpontokat a Gázai övezetben, találat érte a Hamász-kormány székházát is. Közben elkezdték előkészíteni a szárazföldi behatolást, mert harckocsik, páncélozott járművek és alakulatok gyülekeznek az övezet határánál, az izraeli kormány pedig a tervezett 30 ezer helyett 75 ezer önkéntest hív be. A Jerusalem Post szerint a hétvégén bevonulnak.
Forrás: http://atv.hu/cikk/20121117_pp

A legfrissebb hírekért, kommentekért, fotókért és részletekért csatlakozzon és olvassa azatv.hu Facebook oldalát, ahol a csatornával kapcsolatos háttérinformációkhoz is hozzájuthat! A legfrissebb videókért pedig ne mulassza el meglátogatni és feliratkozni a folyamatosan frissülő YouTube csatornánkra! 

11:08
A Gázai-övezetbe utazott a tunéziai külügyminiszter

A Gázai-övezetbe látogatott Tunézia külügyminisztere, Rafik Abdelszalem. A külügyminiszter közölte, hogy „amit Izrael korábban megtehetett, azt ma már nem teheti”, az arab világban az „arab tavasz” során végbement változások miatt. Hozzátette: Tunézia egyesült arab álláspont kialakítására szólított fel, és az Arab Liga égisze alatt szombaton sor is fog kerülni egy egyeztetésre. Mint mondta, Tunisz az „agresszióval” szembeni egységes arab álláspont kialakítását fogja szorgalmazni.
Nyugati vezetők ezzel szemben a Hamaszt okolják a válság kirobbantásával, és Izrael önvédelmi jogát hangsúlyozzák: Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteken aggodalmát fejezte ki az egyre súlyosbodó válság miatt. Ashton arra szólította fel a Hamaszt, hogy haladéktalanul állítsa le a rakétatámadásokat, és az arányos válaszra sürgette Izraelt. „A jelenlegi válságot kirobbantó Hamasz- és más frakciók rakétatámadásai teljesen elfogadhatatlanok, azokat haladéktalanul le kell állítani. Izraelnek joga van megvédeni a lakosságát ezektől a támadásoktól” – közölte az uniós főképviselő. Angela Merkel német kancellár szintén aggasztónak nevezte pénteken a Gázai-övezet térségében kialakult helyzetet. A német vezető felszólította a Hamaszt, hogy azonnal állítsa le Izrael bombázását. „A Hamasz felelős az erőszak újabb hullámáért” – közölte Georg Streiter kancellári szóvivő egy pénteki sajtótájékoztatón. Hozzátette: az izraeli kormánynak joga és kötelessége megóvni civil lakosságát. Barack Obama amerikai elnök pedig már szerdán beszélt Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel, és elismerte Izrael jogát arra, hogy megvédje magát - civil lakosságát - a Hamász támadásaival szemben. Az elnök és a kormányfő "egyetért abban, hogy a Hamásznak abba kell hagynia Izrael támadását, és ebben az esetben enyhülhet a két fél közötti feszültség" - közölte az elnöki hivatal.


10:13
Kávézók, éttermek felrobbantásával fenyeget a Hamasz

A Hamasz fegyveres szárnya, a palesztin Izzedin Al-Kasszám Brigádok szombat délelőtt videóüzenetben fenyegette meg Jeruzsálemet. A terroristák öngyilkos merényleteket helyeztek kilátásba kávézók, éttermek és tömegközlekedési csomópontok ellen.
10:09
Palesztin rakéta csapódott egy lakóházba - több sebesült

A The Times of Israel szerint egy Gázai-övezetből kilőtt rakéta telibetalált egy dél-izrael lakóházat. A támadásban három civil megsebesült, őket mentővel szállították kórházba. Ezzel szinte egyidőben Asdodnál egy becsapódó rakéta három izraeli katonát sebesített meg - a hadsereg elkezdte az ötödik rakétavédelmi üteget kitelepíteni a Gázai-övezet térségébe. Az ötödik Vaskupola-üteg fog felelni Tel-Aviv biztonságáért - tudta meg az izraeli 2-es hírcsatorna.
09:39
Palesztin területeket is lőtt a Hamasz

Újabb rakéta csapódott be az izraeli Beér-Sevában szombat délelőtt. A The Times of Israel helyi forrásokra hivatkozva írja, hogy a város utcái lényegében elnéptelenedtek.
Szerda óta 650 rakétát lőttek ki palesztin terrorszervezetek Izraelre, az izraeli Vaskupola rakétaelhárító rendszer ezek közül 210 lövedéket még becsapódás előtt elfogott, és megsemmisített. Az izraeli 2-es hírcsatorna értesülései szerint 79 esetben történt baleset a palesztin rakéták kilövésekor: a lövedékek még elindulás előtt felrobbantak, vagy a Gázai-övezetben csapódtak be. (Egy esetben pedig a Hamasz a rakétáját Izrael fölött átlőtte, és a lövedék a ciszjordániai palesztin területeken csapódott be – a szerk.) 


Szombaton is folytatódtak a palesztin rakétatámadások és az izraeli válaszcsapások - kattintson a képre a galériáért!


09:03
Csempészalagutak, rakétakilövők semmisültek meg

Az izraeli hadsereg közlése szerint a légierő legalább húsz csempészalagútra, valamint több mint száz rakétakilövő állásra mért csapást szombat reggel. A Jerusalem Post közben arról számolt be, hogy a szárazföldi erők még a hétvégén megkezdik a bevonulást a Gázai-övezetbe.

Így lőtte ki Izrael az Iszmael Hánije Hamasz-vezér háza melletti, az épület elektromos ellátásáért felelős generátort:

08:53
A Hamasz katonai szárnya újabb vezetőket vesztett

Az izraeli Asdodban is megszólaltak a rakétatámadást jelző szirénák – a légvédelem egy palesztin rakétát még a levegőben megsemmisített. Benni Ganc altábornagy, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke közben rendkívüli biztonsági értékelésre hívta össze stábját.

A The Times of Israel palesztin forrásokra hivatkozva azt írja, hogy szombat reggel a Hamasz katonai szárnyának újabb vezetői vesztették életüket: a tegnap kilőtt Ahmed Abu Dzsalal és két társát követően ma újabb három hamaszos vezető vesztette életét. Palesztin források szerint a szerda óta tartó izraeli hadműveletben eddig 32 ember vesztette életét az övezetben (nagy részük Hamasz-tag, fegyveres -
 a szerk.). Izraelben három civil vesztette életét, amikor egy palesztin rakéta becsapódott egy többemeletes lakóházba, Kirját Malakhiban.
08:35
Tizennégy palesztin Rakéta Beér-Sevára és Eshkolra

Szombat reggel egy óra leforgása alatt tizennégy palesztin rakétát lőttek ki a Gázai-övezetből Beér-Sevára és Eshkolra. Az izraeli 10-es hírcsatorna szerint Szderótot is lőtték - sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés.

A Fadzsr-5-ös iráni rakéta, mellyel a Hamasz Jeruzsálemet és Tel-Avivot támadta. A Fadzsr-5 90 kilogrammos robbanófejjel van felszerelve, és az eddig bevetett palesztin Kasszám és Grád (Katyusa) rakétákhoz képest kétszer akkora hatótávolsággal rendelkezik.

08:03
Találat érte Iszmail Hánije székházát

Az izraeli légierő szombat hajnalban tovább bombázott különböző célpontokat a Gázai övezetben, találat érte Iszmáil Hánije, Hamász-vezér székházát is.

„Négy találat érte a székházat, de a kormány hangsúlyozza, hogy helyén marad, és népe oldalán áll” – olvasható a Hamasz közleményében. Szemtanúk szerint a támadás idején valószínűleg üresen álló kormányépület súlyosan megrongálódott. A Jerusalem Post szerint a Hamasz-vezér nem volt jelen a légitámadás idején.

Tegnapi híreink:
21:03
Elfogadták: 75 ezer tartalékost mozgósít Jeruzsálem

Az izraeli kabinet péntek este elfogadta a hadsereg kérését a 75 ezer tartalékos mozgósításáról, előkészítve ezzel egy potenciális szárazföldi behatolást a Gázai-övezetbe. Csütörtökön a katonai vezetés eredetileg 30 ezer tartalékos behívását kezdeményezte, péntekig meg is érkezett 16 ezer katona. Ezt a számot pénteken megemelték 75 ezer főre.
20:59
Ahmed Abu Dzsalal likvidálása: palesztin források is megerősítették

A The Times of Israel arról számolt be, hogy palesztin források is megerősítették: Izrael kilőtte a rakétaindításra készülő Ahmed Abu Dzsalalt, a Hamasz katonai szárnyának egyik vezetőjét.
20:42
Az egyiptomi Sínai-félszigetről is lőtték Izraelt

Péntek este az egyiptoi fennhatóság alatt álló Sínai-félszigetről is rakétákat lőttek ki Izraelre – a rakéták egy izraeli falu mellett csapódtak be a déli határ mellett. A támadásban anyagi kár keletkezett, de személyi sérülés nem történt. Ezzel párhuzamosan Beér-Sevát újra támadták a Gázai-övezetből – az izraeli Vaskupola lelőtt kettő, a város felé tartó palesztin rakétát, egy lövedék pedig a városon kívül csapódott be. A pénteki nap folyamán csak Beér-Sevára mintegy húsz rakétát lőttek ki palesztin terroristák.
 
20:19
Áramkimaradások a Gázai-övezetben

Gázavárosából többen arról számoltak be, hogy az utcák elnéptelenedtek, és pénteken többször áramkimaradásokra került sor - írta a The Times of Israel. A lap szerint közben a rakétatámadások nem szüneteltek, a Hamasz pedig egy robotrepülőgépet (drónt) is bevetett, amelyet az izraeli légierő megsemmisített. A hadsereg szerint az iráni segítséggel összeszerelt drónokkal a Hamasz nehezen elérhető izraeli célpontokra kívánt csapást mérni.

Drónt tesztelnek Hamaszos-fegyveresek - izraeli robotrepülőgép felvétele:

20:09
Újabb Hamasz-vezért lőttek ki

Péntek este az izraeli légierő Ahmed Abu Dzsalalt, a Hamasz katonai szárnyának újabb vezetőjét likvidálta. Az izraeli hadsereg közlése szerint a légierő rakétatámadással semmisítette meg az éppen rakétaindításra készülő Hamasz-vezető járművét, megölve vele együtt két másik Hamasz-tagot.
19:39
Utakat zártak le a Gázai-övezet mellett: felvonulási terület lesz?

A Jerusalem Post értesülései szerint pénteken több utat is lezártak a polgári közlekedés előtt a Gázai-övezet közelében. A lap szerint ez arra utal, hogy azokon a területeken fog felvonulni az izraeli hadsereg.
19:36
A rakétaeső ellenére Abbász az önálló államra gyúr

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke pénteken televíziós nyilatkozatot tett, amelyben kijelentette, hogy az izraeli hadművelet nem tántorítja el a hatóságot attól a szándékától, hogy még ebben a hónapban ENSZ-státusának - az államiságra egyértelműen utaló - átminősítését kérje.
19:13
Újabb rakétatámadás

Péntek este Netivó felé lőttek ki egy rakétát a Gázai-övezetből - az izraeli Vaskupola még a levegőben megsemmisítette a lövedéket. A mai nap folyamán - lásd lejjebb - Jeruzsálemet és Tel-Avivot is elérték a palesztin rakéták.
 

Péntek estig a szerda óta tartó izraeli műveletben a légierő mintegy 613 terrorista célpontra csapott le. Az izraeli hadsereg közlése szerint a precíziós támadásokkal rakéta lerakatokat, kilövőállásokat, valamint egy bombák becsempészésére használt alagutat semmisítettek meg a vadászbombázók. A Gázai-övezetből ezzel párhuzamosan továbbra is lőtték Izraelt, az izraeli Vaskupola pénteken eddig 99 palesztin rakétát fogott el és semmisített meg a becsapódás előtt. 


A Hamasz állítása szerint ezen a YouTube-ra feltöltött videón látható a pénteken Jeruzsálemre kilőtt, iráni gyártmányú Fadzsr-5-ös rakéta:


19:08
Sok izraeli északra távozik a rakétatámadások elől

Az izraeli 10-es hírcsatorna Tel-Aviv-i tudósítója elmondta: az utcák viszonylag üresek, sok ember pedig olyan helyre távozott a városból, amelyet nem érnek el a palesztin rakéták.
19:02
30 ezer helyett 75 ezer izraeli tartalékost hívnak be

A The Times of Israel értesülései szerint az eredeti 30 ezer fő helyett 75 ezer tartalékos behívását készíti elő a kabinet. A döntést még péntek este meghozza a kormány kilenc főből álló bizottsága.

Az izraeli hadsereg péntek este közölte: mintegy 600 célpontra sújtottak le a Gázai-övezetben a Felhőoszlop hadművelet kezdete óta.
Péntek estig 27-re emelkedett az izraeli offenzívában meghalt palesztinok száma, köztük 9 polgári személy. Izraelben három halálos áldozata és több tucat sebesültje van eddig a palesztin rakétatámadásoknak.


18:22
Az amerikai szenátus kiáll Izrael mellett

62 republikánus és demokrata szenátor írta alá azt a nyilatkozatot, melyben kijelentik: az Egyesült Államok szenátusa, valamint az ország egyöntetűen kiáll Izrael mellett. Az amerikai törvényhozás felsőháza kijelentette: Izraelnek elidegeníthetetlen joga, hogy önvédelemből cselekedjen, és megóvja lakosait a terrorizmussal szemben. „Ezekben a nehéz kihívásokkal teli időkben kifejezzük a szolidaritásunkat Izrael felé, és elítéljük a Hamasz és az Iszlám Dzsihád válogatás nélküli rakétatámadásait az ártatlan izraeli állampolgárokkal szemben” – fogalmaz a szenátorok nyilatkozata.
18:10
Moszkva felszólította a Hamaszt a támadások befejezésére

Moszkvát mélységesen aggasztja az események veszélyes alakulása a Gázai övezetben és követeli az izraeli területek támadásának és a Gázai övezetre irányuló szerinte aránytalan mértékű légi- és rakétacsapásoknak a leállítását - hangsúlyozta a minisztériumi közlemény. Szergej Lavrov külügyminiszter ezzel egy időben kijelentette, hogy Moszkva nem avatkozik be a konfliktusba, de hozzátette, hogy az orosz álláspontot Vlagyimir Putyin elnök alakítja ki.
 

A közel-keleti helyzetről szó esett Vlagyimir Putyin és Angela Merkel pénteki moszkvai megbeszélésein is. Moszkva és Berlin álláspontja igen közel áll egymáshoz - fogalmazott az orosz elnök.
 

Ahogy arról korábban beszámoltunk: Angela Merkel német kancellár szóvivője útján felszólította a Hamaszt, hogy azonnal állítsa le Izrael bombázását. Hozzátette: az izraeli kormánynak joga és kötelessége megóvni civil lakosságát.
      atv.hu / JPost

17:40
Izraeli lakóházba csapódott egy palesztin rakéta

Péntek késő délután izraeli lakóházba vágódott be egy palesztin rakéta - jelentette az izraeli 2-es hírcsatorna. A rakétatámadás idején a család a házban kialakított óvóhelyre vonult, így a becsapódás következtében csak anyagi kár keletkezett, nem voltak áldozatok.
17:27
Nem utazik a Gázai-övezetbe az ENSZ-főtitkár

Izraeli rádiójelentés szerint jövő héten Izraelbe és a Jordán folyó nyugati partján fekvő palesztin területre látogat Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára. A médiában megjelent értesülések szerint Ban kedden érkezik Izraelbe, hogy a Gázai-övezet elleni hadművelettel kapcsolatban tájékozódjon. Ban a kiszivárgott tervek szerint Jeruzsálemben izraeli, Rámalláhban pedig Fatah-vezetőkkel találkozik. Nem utazik a Gázai-övezetbe, az ott hatalmon lévő Hamász-kormánnyal való tárgyalás állítólag nem szerepel a napirendjén.
17:12
Több mint 30 ezer izraeli tartalékost hívnak be

Ehud Barak védelmi miniszter jóváhagyta a hadsereg kérését, amely pénteken az eredetileg tervezettnél több tartalékos behívását kezdeményezte. A Gázai-övezet mellett kialakult háborús helyzet miatt eddig 30 ezer tartalékos izraeli katonának kézbesítettek behívókat, 16 ezren már meg is jelentek szolgálati helyükön.
16:54
Jeruzsálem elleni rakétatámadás: nincsenek sérültek

A Jerusalem Post értesülései szerint a Hamasz "túllőtt a célon": a Jeruzsálemre kilőtt két rakétája a várostól északra csapódott a földbe, nyílt területen. A támadásban az izraeli napilap értesülései szerint senki sem sebesüt meg.
16:23
Izrael kétharmada támadás alatt áll - szimpátiatüntetés

Péntek délután több száz fős szimpátiatüntetésre került sor Izrael budapesti nagykövetsége mellett - értesült az atv.hu. A békés tömeg Izrael támogató transzparensekkel jelent meg a külképviselet előtt, ahol Ilan Mor, Izrael nagykövete rögtönzött beszédében mondott köszönetet a támoagtásért. Mint mondta, a Jeruzsálemet ért pénteki rakétatámadást követően kijelenthető: Izrael kétharmada támadás alatt áll. A diplomata szerint nagyon fontos, hogy az emberek ezt elmondják barátaiknak, ismerőseiknek, és fontos imádkozni és kiállni a zsidó állam mellett.
 


16:03
Jeruzsálemet is lőtték a Gázai-övezetből

Az izraeli 2-es hírcsatorna szerint péntek délután Jeruzsálemben is megszólaltak a palesztin rakétatámadást jelző szirénák. A Hamasz közlése szerint két rakétát is kilőtt Izrael fővárosára, melynek jelentős arab, palesztin lakossága is van. A palesztin terrorszervezet szerint két "továbbfejlesztett" Kasszám típusú rakétát lőttek ki Jeruzsálemre, valamint eltaláltak egy izraeli repülőgépet is. A hadsereg egy szóvivője azonban cáfolta, hogy palesztin rakéta leszállásra kényszerített volna egy harci gépet.

Az atv.hu izraeli forrásokból úgy értesült: Jeruzsálemben hallani lehetett egy robbanást, ami feltételezhetően az egyik rakéta becsapódásának lehetett a hangja.

Jeruzsálemben nem számítottak rakétalövedékekre. Az izraeli médiában gyakran hangoztatott álláspont szerint ez a város “védettnek" számít, mert egy esetleges becsapódás az Al-Aksza mecsetbe, az iszlám harmadik legszentebb mecsetébe beláthatatlan következményekkel járna.
15:23
Az amerikai követség közelében csapódott be a palesztin rakéta

Egy szemtanú az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy a pénteken Tel-Avivra kilőtt palesztin rakéta 200 méterre csapódott be attól a tengerparti úttól, amelyen az Egyesült Államok nagykövetsége is fekszik. A Hamász katonai szárnya, az Izz-e Dín al-Kasszám Brigádok közleményben vállalta magára a Tel-Avivot elérő rakétatámadást.
15:20
Ankara is beleszólna

Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök elítélte a Gázai-övezetben végrehajtott izraeli akciót, amely véleménye szerint az izraeli választásokat megelőző „trükk”. Erdogan azt ígéri, hogy még pénteken felhívja Barack Obama amerikai elnököt, valamint megpróbálja elérni Vlagyimir Putyin orosz államfőt, hogy egyeztessen a kialakult helyzetről. Az Egyesült Államok korábban közölte: arra kérte Törökországot, valamint Egyiptomot, hogy szólítsák fel a Hamaszt a rakétatámadások befejezésére, de a török miniszterelnök a Gázai-övezetből érkező támadások miatt súlyosbodó helyzet miatt Jeruzsálemet vádolja, Egyiptom iszlamista államfője pedig azt nyilatkozta, hogy szerinte "emberiesség elleni" támadást indított Izrael a Gázai-övezetben.
14:43
Izraeli katonák mellé csapódott be egy rakéta

Három izraeli katona sebesült meg a dél-izraeli Eshkolban, amikor egy, a Gázai-övezetből kilőtt rakéta a közelükben csapódott be. Az egyik katona közepesen súlyos sérüléseket szenvedett, míg két másik társát könnyebben sebesítették meg a robbanásban szétszóródó repeszdarabok. A három katonát egy közeli kórházba evakuálták a rakétatámadást követően.

Közben Mohamed Murszi egyiptomi elnök sürgetésére több ezren tüntettek Izrael ellen Kairóban és Alexandriában - írta a The Times of Israel internetes oldala. "A lelkünkkel, a vérünkkel áldozzuk fel magunkat érted, Palesztina!" - skandálta a tömeg. Péntek délelőtt Egyiptom miniszterelnöke a Gázai-övezetbe látogatott - lásd korábbi bejegyzésünket -, ahol találkozott Iszmáil Hánije Hamasz-vezérrel is. (Mohamed Murszi a Muzulmán Testvériség jelöltjeként nyerte meg az egyiptomi elnökválasztásokat - a Hamasz terrorszervezet a Muzulmán Testvériség alegységeként tartja számon magát -
 a szerk.)

14:01
500 rakéta, 500 válaszcsapás

Izraeli katonai szóvivőkre hivatkozva a The Times of Israel azt írta, hogy péntek délutánig mintegy 500 berepülést és válaszcsapást hajtott végre az izraeli légierő Gázai-övezetben található terrorista célpontok ellen. Az izraeli hadsereg hozzátette: szerda óta mintegy 500 rakétát lőttek ki palesztin terroristák dél-izraeli városok ellen.
 

Tel-Avivban közben megnyitották az össze nyilvános óvóhelyet a polgári lakosság számára. Miki Rózenfeld, az izraeli rendőrség szóvivője az AP hírügynökségnek nyilatkozva közölte: a pénteken kilőtt palesztin rakéta célt tévesztett, és nem lakott területen ért földet, hanem a tengerbe zuhant.
13:44
Újabb rakétákat lőttek ki a Gázai-övezetből

Péntek délután négy újabb rakétát lőttek ki a Gázai-övezetből. Az Asdód felé tartó palesztin lövedékeket az izraeli Vaskupola rakétaelhárító rendszer ellenrakétái még a becsapódást megelőzően elfogták és megsemmisítették. Szerda óta mintegy 150 rakétát tudott megsemmisíteni a becsapódás előtt az izraeli légvédelem, több mint 330 palesztin rakéta pedig elérte Izraelt.

A palesztin rakétatámadások fő célpontjai: 


Itt a megfelelő napra kattintva érheti el
 csütörtöki, valamint péntekitudósításainkat!

atv.hu / M.L.

JPost  / MTI / YNet

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések