Gyöngyösi felszólalása - Izrael elítéli az antiszemita megnyilvánulást

Gyöngyösi felszólalása - Izrael elítéli az antiszemita megnyilvánulást

Jeruzsálem, 2012. november 28., szerda (MTI) - Ilana Stein, az izraeli külügyminisztérium szóvivője elítélte, hogy Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő hétfői parlamenti felszólalásában a Magyarország számára "nemzetbiztonsági kockázatot" jelentő zsidó származású képviselők és kormánytagok összeírását szorgalmazta.

Az MTI-nek szerdán adott nyilatkozatában Stein kijelentette: „Élesen elítéljük az utóbbi időben Magyarországon megnyilvánuló, a (parlamenti) beszédben kifejeződött antiszemitizmust".
A szóvivő hangsúlyozta: Izrael elvárja a magyar demokratikus erőktől, hogy határolódjanak el az ilyen megnyilvánulásoktól és eseményektől, illetve hogy tegyenek meg minden általuk szükségesnek vélt lépést a rasszizmus, az idegengyűlölet és az antiszemitizmus elterjedése ellen.
Izrael örömmel fogadja "a már eddig is elhangzott, az antiszemitizmust elítélő hangokat, és további ilyen hangok csatlakozására" szólít fel - mondta a szóvivő.
Határozottan elítélte a jobbikos képviselő felszólalását az MTI-nek adott keddi nyilatkozatában Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete is. Felszólított minden magyarországi demokratikus erőt, hogy együtt szegüljenek szembe az Izrael démonizálására és az antiszemitizmus terjesztésére tett, a képviselői mentelmi jogot kihasználó kísérletekkel.





Forrás:http://www.facebook.com/IsraelinHungary

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések