„Nekem sírnom, nevetnem kell több száz, több ezer ember előtt…” Beszélgetés Klein Judit énekművésszel
Klein Judit énekművész a zsidó zenei világ autentikus előadója, önálló estek, koncertek, fellépések, és a legrangosabb fesztiválok és rendezvények meghívott énekese országszerte és külföldön. A híres kántor- és operaénekes, Klein-Stern-Kelen családban nevelkedett művész egyedien szuggesztív előadásmódjával vált ismertté és népszerűvé. Kisgyermekkorától kezdve több hangszeren is tanult, s mellette különféle zenekarok és énekkarok tagja volt. Jelenleg a Dávid Klezmer Quintet és a Judrom együttesek koncertjein működik közre.
Rövid életrajz Klein Juditról. Ám ennél sokkal érdekesebb, hogy hogyan is lett belőle énekes, énekművész, miért is választotta a zenét hivatásául.
Az édesapámék nyolcan voltak testvérek, ráadásul mindegyikük zenei érzékkel rendelkeztek, így az én gyerekkorom már csakis a zenével telt el. Általában akkor jött össze mindenki, amikor nekünk, gyerekek valamelyikének születésnapja volt. Mindig is emlékszem arra, hogy a rengeteg nagybácsi, nagynéni találkozott, felköszöntötték az ünnepeltet, aztán jött a közös éneklés, a zenélés, a nagy beszélgetések, a nagy viták, szóval mondhatom azt is, olyan igazi zsidó vircsaftban nevelkedtünk. Azzal kiegészítve, hogy nálunk azért a zene mindig is főszerepet játszott.
Mit jelentett a Te életedben ez a főszerep?
Már ötéves koromtól kezdve csellóztam, korengedménnyel vettek fel a zeneiskolába. nem voltam én valamilyen csodagyerek, egyszerűen csak követtem a nővéremet, aki szintén zenélt, s őt is akkor vettek fel. Az iskolában természetesen énekeltem, énekkaros voltam, ahol egy idő után szólókat kaptam, végül önálló szólóénekesként is felléptem az iskolai rendezvényeken. Nem sokkal később történt a bemutatkozásunk, amikor is a nővéremmel duettet alkotva léptünk fel. Ez akkoriban újdonságnak számított, hogy két lány zsidó dalokat szólaltattak meg, ráadásul kettesben. Ez abbamaradt végül, a testvérem elköltözött itthonról.
Az természetes volt számotokra, hogy zsidó dalokat adtok elő?
A mi családunk egy hagyományőrző zsidó család, apukám a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga főkántoraként ment nyugdíjba. Számunkra, számomra ez teljesen természetes volt. Olyannyira, hogy első komolyabb önálló fellépésemre, 1998-ban, Izrael Állam megalakulásának 50. évfordulóján került sor, a TIKVA Együttessel léptem fel. Később másokkal is énekeltem.
Miként lett a zenekari énekesből önálló, neves énekművész?
Úgy 8-9 éve kezdtem el olyan formába önteni az általam énekelt dalokat, hogy azokat már egyedül is fel lehetett vállalni. Sokan nem is gondolják, de egy dalt annyiféle módon lehet előadni akár egy ugyanolyan kottából. Nekem az a célom, hogy ezeket Klein Juditosan adjam elő. Ennek, a „formába öntésnek” is köszönhetően egyre jobban elmélyedtem az izraeli zenében, kutattam, gyűjtöttem, így készültem minden egyes újabb fellépésemre. Ahogy szélesedett a repertoárom, úgy kaptam egyre több zenei élményt, s tágult egyre jobban a világ.
Milyen is az a zene, amiről beszéltél?
Az izraeli, a zsidó zene egy nagyon tág fogalom, sok minden belefér, a ladino zenétől kezdve, a yiddish dallamokon át sok minden. Én sokat foglalkoztam vele, de nagy szükség lenne egy valódi, komoly gyűjteményre, ám ez még nincs meg.
Énekművész, zenei gyűjtő, mivel foglalkozol még?
Talán a munkában való elmélyülésnek is köszönhetem, hogy fel különböző fesztiválok művészeti tanácsadójaként is dolgozom, ahogy tanítok judaisztikát a Scheiber Sándor Gimnáziumban – bár most éppen otthon vagyok az egyéves Lili lányommal. Az iskolában szerkesztettem daloskönyvet, írtam dalokat is a gyerekeknek.
Ám azért az éneklés az első, meg a színpad, most lehet valahol látni, hallani?
Ez igaz, mindegyik munkámat szeretem, de a színpadon állni, az a legszebb, a legjobb. Most több fellépésre is készülök, szeptemberben a Bethlen tér és a Dohány utca közös kerti partiján lépek fel, majd szeptember 26-án, a Spinozában adjuk újra elő a Yentl-t. Pontosabban, ennek egy „mono-musical” változatát, Neumann Zoltán zongorakíséretével, Czeizel Gábor rendezésében. Ezeken túlmenően készülök Németországba, Ausztriába fellépésekre is.
Mit szól ehhez Lili?
Igyekszem úgy szervezni az életemet, hogy minden beleférjen, ehhez nagy segítséget kapok a férjemtől, a nagyszülőktől egyaránt. Gondolom, mindenki úgy van vele, hogy egyfelől azon aggódik, hogy eleget van-e a gyerekével, másfelől meg azon, hogy képes-e megfelelni a munkájában. Azt gondolom, sikerült megoldanom mindezt. Ráadásul Lili nagyon figyel a zenére, s ez külön örömet jelent nekem. Már akkor énekeltem neki, mikor a hasamban volt, s így van ez most is. Érdekes, már annyira figyel, hogy múltkor is, hiába énekeltem neki altatódalt, egyszerűen annyira figyelt rám, az éneklésre, hogy nem akart elaludni. Szerintem benne is mocorog valami a zenéből.
Amikor először beszélgettünk, azt mondtad, készülsz többedmagaddal valami „nagy durranásra”, lehet már valamit tudni erről?
Még nem teljesen, azonban annyit már mondhatok, hogy több hónapja beszélgetek, dolgozom együtt Zsoldos Gáborral, Dedyvel, egy új zenekar kapcsán, ahol ő zenekarvezető, én énekes működöm közre több társunkkal. Annyit mondhatok, hogy izraeli zenét játszunk majd, ami fontos, fiatalos, táncolható stílusban, populárisabb előadásban. Remélem rövidesen ennél többet is mondhatunk majd.
Remélem mi meg beszámolhatunk majd erről.
Kende Péter
Rövid életrajz Klein Juditról. Ám ennél sokkal érdekesebb, hogy hogyan is lett belőle énekes, énekművész, miért is választotta a zenét hivatásául.
Az édesapámék nyolcan voltak testvérek, ráadásul mindegyikük zenei érzékkel rendelkeztek, így az én gyerekkorom már csakis a zenével telt el. Általában akkor jött össze mindenki, amikor nekünk, gyerekek valamelyikének születésnapja volt. Mindig is emlékszem arra, hogy a rengeteg nagybácsi, nagynéni találkozott, felköszöntötték az ünnepeltet, aztán jött a közös éneklés, a zenélés, a nagy beszélgetések, a nagy viták, szóval mondhatom azt is, olyan igazi zsidó vircsaftban nevelkedtünk. Azzal kiegészítve, hogy nálunk azért a zene mindig is főszerepet játszott.
Mit jelentett a Te életedben ez a főszerep?
Már ötéves koromtól kezdve csellóztam, korengedménnyel vettek fel a zeneiskolába. nem voltam én valamilyen csodagyerek, egyszerűen csak követtem a nővéremet, aki szintén zenélt, s őt is akkor vettek fel. Az iskolában természetesen énekeltem, énekkaros voltam, ahol egy idő után szólókat kaptam, végül önálló szólóénekesként is felléptem az iskolai rendezvényeken. Nem sokkal később történt a bemutatkozásunk, amikor is a nővéremmel duettet alkotva léptünk fel. Ez akkoriban újdonságnak számított, hogy két lány zsidó dalokat szólaltattak meg, ráadásul kettesben. Ez abbamaradt végül, a testvérem elköltözött itthonról.
Az természetes volt számotokra, hogy zsidó dalokat adtok elő?
A mi családunk egy hagyományőrző zsidó család, apukám a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga főkántoraként ment nyugdíjba. Számunkra, számomra ez teljesen természetes volt. Olyannyira, hogy első komolyabb önálló fellépésemre, 1998-ban, Izrael Állam megalakulásának 50. évfordulóján került sor, a TIKVA Együttessel léptem fel. Később másokkal is énekeltem.
Miként lett a zenekari énekesből önálló, neves énekművész?
Úgy 8-9 éve kezdtem el olyan formába önteni az általam énekelt dalokat, hogy azokat már egyedül is fel lehetett vállalni. Sokan nem is gondolják, de egy dalt annyiféle módon lehet előadni akár egy ugyanolyan kottából. Nekem az a célom, hogy ezeket Klein Juditosan adjam elő. Ennek, a „formába öntésnek” is köszönhetően egyre jobban elmélyedtem az izraeli zenében, kutattam, gyűjtöttem, így készültem minden egyes újabb fellépésemre. Ahogy szélesedett a repertoárom, úgy kaptam egyre több zenei élményt, s tágult egyre jobban a világ.
Milyen is az a zene, amiről beszéltél?
Az izraeli, a zsidó zene egy nagyon tág fogalom, sok minden belefér, a ladino zenétől kezdve, a yiddish dallamokon át sok minden. Én sokat foglalkoztam vele, de nagy szükség lenne egy valódi, komoly gyűjteményre, ám ez még nincs meg.
Énekművész, zenei gyűjtő, mivel foglalkozol még?
Talán a munkában való elmélyülésnek is köszönhetem, hogy fel különböző fesztiválok művészeti tanácsadójaként is dolgozom, ahogy tanítok judaisztikát a Scheiber Sándor Gimnáziumban – bár most éppen otthon vagyok az egyéves Lili lányommal. Az iskolában szerkesztettem daloskönyvet, írtam dalokat is a gyerekeknek.
Ám azért az éneklés az első, meg a színpad, most lehet valahol látni, hallani?
Ez igaz, mindegyik munkámat szeretem, de a színpadon állni, az a legszebb, a legjobb. Most több fellépésre is készülök, szeptemberben a Bethlen tér és a Dohány utca közös kerti partiján lépek fel, majd szeptember 26-án, a Spinozában adjuk újra elő a Yentl-t. Pontosabban, ennek egy „mono-musical” változatát, Neumann Zoltán zongorakíséretével, Czeizel Gábor rendezésében. Ezeken túlmenően készülök Németországba, Ausztriába fellépésekre is.
Mit szól ehhez Lili?
Igyekszem úgy szervezni az életemet, hogy minden beleférjen, ehhez nagy segítséget kapok a férjemtől, a nagyszülőktől egyaránt. Gondolom, mindenki úgy van vele, hogy egyfelől azon aggódik, hogy eleget van-e a gyerekével, másfelől meg azon, hogy képes-e megfelelni a munkájában. Azt gondolom, sikerült megoldanom mindezt. Ráadásul Lili nagyon figyel a zenére, s ez külön örömet jelent nekem. Már akkor énekeltem neki, mikor a hasamban volt, s így van ez most is. Érdekes, már annyira figyel, hogy múltkor is, hiába énekeltem neki altatódalt, egyszerűen annyira figyelt rám, az éneklésre, hogy nem akart elaludni. Szerintem benne is mocorog valami a zenéből.
Amikor először beszélgettünk, azt mondtad, készülsz többedmagaddal valami „nagy durranásra”, lehet már valamit tudni erről?
Még nem teljesen, azonban annyit már mondhatok, hogy több hónapja beszélgetek, dolgozom együtt Zsoldos Gáborral, Dedyvel, egy új zenekar kapcsán, ahol ő zenekarvezető, én énekes működöm közre több társunkkal. Annyit mondhatok, hogy izraeli zenét játszunk majd, ami fontos, fiatalos, táncolható stílusban, populárisabb előadásban. Remélem rövidesen ennél többet is mondhatunk majd.
Remélem mi meg beszámolhatunk majd erről.
Kende Péter
Megjegyzések