Budavári séta

Sokan jöttünk össze vasárnap délután, a csoport tagjaival az Erzsébet térnél. Nagyon rokonszenvesek voltak az érdeklődők és szinte mindenki ismert mindenkit. Érdekes időutazáson vettünk részt a budai várnegyedben Joszi Ben Nun professzor úrral, aki nagy ismerője és kutatója a régi zsidó negyednek.
A budai várnegyedben levő lakóházak 1964 évi tatarozása során Zsolnay László régész megtalálta a Táncsics Mihály utca 23 számú ház Babits Mihály sétány felőli előkertje alatt, Mendel Jakab főnemesi rangú zsidóprefektus által 1461 – ben épített askenázi nagy zsinagóga maradványait.
Megtudtuk, hogy milyen életkörülmények között éltek itt az ide települt zsidók. A zsinagóga ebben a formában 1526-ig működött. A törökök Buda előző bevétele után a zsidó lakosságot Törökországba szállították es azután elvonultak Budáról. Visszatérésük után 1541-ben engedélyezik zsidók visszatelepülését újra a zsidónegyedbe es ok felújítják a zsinagógát, ami 1686-ig működik amíg az egyesült keresztény hadak kiverik a törököket a városból. Akkor a zsinagóga leégett, teteje bedőlt es idővel romjai be lettek temetve, helye feledésbe merült egészen 1946-ig. A professzor úr részletesen elmondta, hogy mennyire fontos lenne elkezdeni a negyvenhét évvel ezelőtt megtalált templom feltárását. Valamint ellátogattunk a Táncsics Mihály utcai Középkori Zsidó Imaházba.
Köszönjük ezt az érdekes délutánt:-)))
-Asi-
A középkori Zsidó Imaház boltozata vörössel festet ábráit az épület helyreállítása során 1964 ben tárták fel. A héber írásjeleken a 16 – 17. század török kézírásának hatása ismerhető fel. Az első kép Dávid csillagot ábrázolja a közé írt papi áldás szövegével. A második képen felfelé irányzott íj látható amelyben Hanna imáját egy versét jegyezték fel. Ez a felirat arra a reményre utal hogy az ostromok során a törökök sikeresen megoltalmazzák a budai várat.


Fotó: Asi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések