Simon Wiesenthal Központ: a kormány figyeljen a magyarországi zsidó közösség hangjára


A Simon Wiesenthal Központ felszólította a magyar kormányt, hogy figyeljen oda a magyarországi zsidó közösség hangjára, és tisztességgel emlékezzen meg a magyarországi holokauszt évfordulójáról, ahelyett, hogy politikai szándékokból meghamisítaná a történelmet.


A zsidó jogvédő szervezet a honlapján március 5-i keltezéssel közzétett felhívásban arra szólítja fel a magyar kormányt, hogy működjön együtt a magyar zsidó közösséggel, és tartózkodjon e közösség megfélemlítésére tett kísérletektől.

A felhívásban idézik Mark Weitzmant, a Wiesenthal Központ kormányzati ügyekkel foglalkozó igazgatóját, aki Szapáry György washingtoni magyar nagykövettel beszélve kijelentette: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár minapi kijelentése, amely szerint "kudarccal fenyeget a holokauszt-emlékév megünneplése a Mazsihisz (az ünnepségről való távolmaradást kilátásba helyező) ultimátuma miatt", nyilvánvaló kísérlet a magyar zsidó közösség megfélemlítésére. Ezzel arra akarják rábírni a zsidó közösséget, hogy fogadja el azt a "hibás folyamatot", amely inkább a magyar kollaboráció tisztára mosását, semmint a holokausztra való tisztességes emlékezést célozza.

Úgy látszik, hogy a történelmi eseményekkel való becsületes szembenézés helyett, beleértve a nácikkal való kollaborálást több mint félmillió zsidó meggyilkolásában, a legutóbbi magyar lépések, például a német megszállás emlékművének tervezett felállítása vagy a kommunista elnyomás áldozataira való emlékezés előtérbe helyezése inkább azt célozzák, hogy Magyarországot áldozatnak állítsák be, amely semmilyen felelősséget nem visel a holokauszt idején elkövetett cselekményekért. Ez az a magatartás, amely arra késztette a zsidó közösséget, hogy elálljon a részvételtől – hangoztatta a szervezet.

"Nyomatékosan sürgetjük a magyar kormányt, figyeljen oda a zsidó közösség hangjára, és tegye prioritássá a tisztességes megemlékezést a magyarországi holokausztról, ahelyett, hogy politikai szándékokból meghamisítaná a történelmet" – fejeződik be a felhívás. (MTI)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések