Áder: Célunk, hogy zsidó honfitársaink megélhessék a zsidó élet reneszánszát



A köztársasági elnök szerint a vallási fanatizmus soha és sehol nem tud választ adni a társadalmak valódi gondjaira, és a nyugodt, békés gyarapodás feltételeit csak egymást tisztelve, egymás tapasztalatait átvéve lehet biztosítani - derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közleményéből.

Áder János kedden fogadta Izrael askenázi rítusú országos főrabbiját és vallásügyi miniszterét, illetve az Európai Rabbiközpont titkárát és annak helyettesét, akik az Európai Rabbiközpont közgyűlése alkalmából tartózkodnak Magyarországon, valamint a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetőjét és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbiját.
   
A közlemény szerint a megbeszélésen Áder János üdvözölte, hogy az Európai Rabbiközpont fontos tanácskozásának Budapest ad otthont. Méltatta azt a negyedszázados utat, melyet a magyarországi zsidóság közösségei a hagyományok megőrzése, a hitélet, az oktatás és a vallás gyakorlása ügyében bejártak.
   
Az államfő a dokumentum szerint a találkozón hangsúlyozta, hogy a magyar döntéshozók elkötelezett hívei a vallási és kisebbségi hagyományok fenntartásának, mert ez az egész társadalom érdekeit szolgálja. Az államfő ismertette az antiszemita és a szélsőséges megnyilvánulások visszaszorítása érdekében folytatott jogszabály-alkotói tevékenységet is.
   
A rabbik tájékoztatást adtak az államfőnek azokról a problémákról, melyek Európa több más országában nehezítik a zsidó hagyományok, a vallás megélését. Elégedettségüknek adtak hangot, hogy Magyarországon nincsenek olyan jogalkotási kezdeményezések, amelyek akadályokat gördítenének a vallási hagyományok megtartása elé. Nagyra értékelték továbbá, hogy a magyarországi zsidó közösségek hitélete az elmúlt években olyan fejlődést ért el, mely a térség más államai számára is példát mutat. Reményekkel szóltak azoknak az új polgárjogi törvényeknek az elfogadásáról, melyek lehetővé teszik az antiszemita megnyilatkozások visszaszorítását, és kérték, hogy ez a törekvés a jogalkalmazás területén is folytatódjék. Hangsúlyozták emellett annak fontosságát, hogy Magyarország a jövőben is álljon ki a közel-keleti vallási fanatizmus és az ez által fűtött terrorizmus ellen.
   
Áder János kijelentette: "az a célunk, hogy zsidó honfitársaink teljes mértékben megélhessék a zsidó élet reneszánszát, megvallhassák hitüket, felújított vagy új zsinagógákban gyakorolhassák vallásukat, oktatási intézményeikben pedig az új nemzedékeket is megtaníthassák őseik örökségére; azoknak az ősöknek a hagyományaira, akik oly sok értékkel gyarapították Magyarország kultúráját, tudományát".

MTI

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések