Izraeli Dokumentumfilm fesztivál

Forrás:http://izraelikultura.hu/filmfesztival
Nem csak humusz. Nem csak puskagolyó. Az Izraeli Dokumentumfilm fesztivál egy hetére a kortárs dokumentumfilm termés legjavából válogattuk. Olyan filmeket mutatunk be, amelyek segíthetnek jobban megérteni a közel-keleti ország sokszínű és sűrű kultúráját, összetett vallási életét, hétköznapjait meghatározó konfliktusait, társadalmi problémáit.
A válogatás különlegessége, hogy az egy-két alkalommal bemutatásra kerülő filmek szakítanak a szokásos témákkal, kevesebbet foglalkoznak az izraeli-palesztin konfliktussal, a háborúval. Helyette sokkal inkább előtérbe kerülnek a magánélet problémái, az egyéni boldogulás alapkérdései.
És persze azt is gondoljuk, hogy az előttünk álló filmhét jó lehetőség lesz a tájékozódásra. Arra, hogy ízelítőt adjunk az ország dokumentumfilm gyártásából, megismertessük azokat a filmeket amelyekre odafigyel Izrael közélete, amelyekről az esti műsorokban éppúgy beszélnek, mint a kávéházi asztalok mellett. De száz szónak is egy a vége: azt hisszük sikerült jó és erős anyagot összeválogatnunk, szóval, gyertek, ha tudtok.
FILMEK ▾

Pizza Auschwitzban
2008 | 65’ perc | héber nyelven – magyar felirattal | rendező: Moshe Zimmerman | eredeti cím: Pizza in Auschwitz
Vetítési időpontok:
2011.04.29 20:45 - 21:51
2011.04.30 17:45 - 18:51
2011.05.02 18:45 - 19:51
„Hoppá. Véletlenül felhívtuk Hitlert. Halló, Hitler, te vagy az? Hogy vagy? Mondd csak, maradtak még zsidók? Hogy mit mondasz? Juden raus?” Ezek a mondatok bárki szájából rosszízű és durva mondatok lennének, kivéve annak, aki maga is megjárta a haláltáborok poklát, aki maga is átélte a fasiszta téboly minden szörnyűségét. Dani Chanoch pedig nem akármilyen túlélő: megjárt számtalan gettót és haláltábort, Auschwitzot, Birkenaut, Dachaut, Mauthausent – hogy aztán mintegy fél emberöltő után újra visszatérjen szenvedéseinek színhelyére gyermekeivel, a láncdohányos és örökké sértődött Mirivel, és fiával, a hallgatag, vallásos Sagival. Chanoch gyermekkorába és a szörnyűségek színhelyére visszavezető útja azonban semmilyen formában sem hasonlít a hagyományos emlékezés rítusaira: az örök túlélő ugyanis nem gyásszal hanem természetes derűvel, humorral és nevetéssel vet számot múltjával. A film a zsidóság örök és töretlen életszeretetének állít emléket.
Vetítések, díjak:
• Fiatal filmfőiskolások zsűriének díja [Németország, 2008]
• MIDA-díj (Magnolia Nemzetközi Dokumentumfilm-díj) [Kína, 2010]
• IDFA – fesztivál győztes alkotás [Hollandia, 2008]
• Lódzi „Négy kultúra” Fesztivál [Lengyelország, 2010]
• Kaunas Nemzetközi Filmfesztivál [Litvánia, 2010]
• One World – Nemzetközi Emberjogi Dokumentumfilm fesztivál [Cseh Köztársaság, 2009]
• Bergamoi Filmtalálkozó [Olaszország, 2009]
• BAFICI [Argentína, 2009]
• OXDOX [Egyesült Királyság, 2009]

Magányos szamaritánus
2010 | 50’ perc | héber nyelven – magyar felirattal | rendező: Barak Heymann | eredeti cím: Lone Samaritan
Vetítési időpontok:
2011.04.29 18:00 - 18:51
2011.04.30 15:00 - 15:51
2011.05.03 19:00 - 19:51
A kicsiny és törékeny vallási közösségek számára nincs nagyobb csapás, mint valamelyik tagjuk elveszítése. A dokumentumfilm az izraeli szamaritánus vallást elhagyó és „egyszerű zsidóvá” váló Sophie Tzedaka énekesnő küzdelmét mutatja meg családjával, hátrahagyott közösségével, gyermekkori emlékeivel. Sophie és három nővére más utat választottak mint szüleik: szakítani akartak a szűklevegőjű közösség mindennapjaival, többre és másra vágytak – arra a szabadságra, amelyért hatalmas árat kell fizetni az ősi hagyományokhoz rigid módon ragaszkodó szamaritánus közösségben. Sophie és nővérei döntése pedig végleges és visszafordíthatatlan változásokhoz vezetetett a vallási közösség és a Tzedaka család közt: nem csak a lányok váltak kitaszítottá, de apjuktól és egyetlen fiútestvérüktől is eltávolodott a közösség. A film a szamaritánus hagyományokhoz végsőkig ragaszkodó, ám teljes exkommunikációban és belső száműzetésben élő apa, és a nagyvilági énekesnő lánya kapcsolatán keresztül enged bepillantást a szamaritánus közösség értékrendjébe, világképébe, mindennapjainak vallásgyakorlásába.
Vetítések, díjak:
• Torontói Zsidó Filmfesztivál - legjobb dokumentumfilm díja [Kanada, 2010]
• Izraeli dokumentumfilm-rendezők versenye – legjobb dokumentumfilm [Izrael, 2010]
• Párizsi Emberjogi Nemzetközi Filmfesztivál [Franciaország, 2011]
• Krakkói Nemzetközi Filmfesztivál [Lengyelország, 2010]
• Mediterrán Filmfesztivál [Belgium 2010]

Híd a völgy fölött
2006 | 55’ perc | héber és arab nyelven – magyar felirattal | rendező: Tomer Heymann - Barak Heymann | eredeti cím: Bridge Over the Wadi
Vetítési időpontok:
2011.04.30 19:00 - 19:55
2011.05.01 14:00 - 14:55
2011.05.02 20:45 - 21:40
Wadi Ara (Kafr kara) Haifától mindössze fél óra autóútra fekvő kistelepülés – különös lakókkal. Olyan arab és zsidó szülőkkel, tanárokkal, akik úgy döntenek, szakítanak a két nép között fennálló sok évtizedes háborúskodással és egy egyedülálló kísérletbe vágnak: héber-arab kétnyelvű, kettős nemzetiségű általános iskolát indítanak gyermekeik számára. Olyan helyet, ahol megpróbálnak felülemelkedni a két nép kibékíthetetlen ellenségeskedésén, ahol a szeretet felváltja a gyűlöletet, ahol az idegenkedést és a bizalmatlanságot legyőzi a másik iránti kíváncsiság. A film rendezői személyes történeteken keresztül arra keresik a választ, hogy miként lehet új alapokra helyezni a két nép gyermekeinek gondolkodását, miként lehet megváltoztatni egy sok-sok évszázadra visszanyúló ellenségeskedést az osztálytermekben? És persze arra is, hogy hol van az a pont, ahol már nem lehet szembemenni a többségi társadalom normáival?
Vetítések, díjak:
• San Franciscoi Zsidó Filmfesztivál [Amerikai Egyesült Államok, 2008]
• CleavelandiZsidó Filmfesztivál [Amerikai Egyesült Államok, 2008]
• EcoFilm Fesztivál [Görögország, 2008]
• Zágrábi Zsidó Filmfesztivál [Horvátország, 2008]
• Human Rights Filmfesztivál [Korea, 2008]

Gáza / Sderot – Élet mindenek ellenére
2009 | 52’ perc | héber és arab nyelven – magyar felirattal | rendezők: Nadav Lapid, Era Lapid D.O.P: Ibrahim Yaghi & Ahmed Shehada, Ronen Kruk | eredeti cím: Gaza / Sderot – Life in spite of everything
Vetítési időpontok:
2011.04.29 19:00 - 19:55
2011.05.01 17:30 - 18:25
2011.05.04 20:45 - 21:40
Az izraeli hadsereg 2008. december 27-én megszállta a gázai övezetet. A film a katonai hadműveletet megelőző bő két hónap történetét mutatja be az egymástól mindössze 3 kilométerre fekvő, szinte szomszédos Gáza (Palesztina) és Sderot (Izrael) településeken élő arabok és zsidók mindennapjainak dokumentálásával, annak bemutatásával, hogy miként lehet teljes és maradéktalan életet élni, tanulni, dolgozni, ünnepekre készülődni, vicceket mesélni, polgármestert választani, zenekari próbát tartani, vagy csak beugrani egy szépségszalonban megigazíttatni a hajunkat – úgy, hogy a háttérben szinte folyamatosan ott villog a bombatámadást jelző, vörös fényű riasztás.
Vetítések, díjak:
• Winner Emerging Media, Prix Europa [2009]

Fekete bárányok
2009 | 76’ perc | héber és angol nyelven – magyar felirattal | rendező: Anat Yuta Zuria | eredeti cím: Black bus
Vetítési időpontok:
2011.04.30 20:00 - 21:15
2011.05.03 18:00 - 19:15
2011.05.04 18:30 - 19:45
Sára szókimondó és költői blogger, Shulamit független fotóriporter. Mind a ketten a zsidóság legzártabb, a vallási törvények által legszabályozottabb ultra-orthodox közösségét hagyták maguk mögött. Azt a világot, amely az elmúlt évtizedekben újabb és újabb vallási tilalmakkal igyekezett áttörhetetlen falat húzni a szekuláris világ és a hagyományhű zsidóság közé. A film a két nő szabadságban megtett első lépéseit mutatja, azt, hogy miként próbálják meg feldolgozni korábbi életüket és miként fordulnak szembe azzal az univerzummal, amelynek szimbóluma az a buszjárat ahol nők és férfiak ma is csak elkülönítve utazhatnak.
Vetítések, díjak:
• Berlini Filmfesztivál [Németország, 2010]

Askenáz
2007 | 70’ perc | héber és angol nyelven – magyar felirattal | rendező: Rachel Leah Jones | eredeti cím: Ashkenaz
Vetítési időpontok:
2011.05.01 16:00 - 17:13
2011.05.02 17:15 - 18:28
Mit jelent az, ha valaki askenázi? Életérzést? Hagyományt? Esetleg valamilyen különleges gént, ami a kultúra, zene, művészet iráni olthatatlan kíváncsiságért felel? Esetleg valamiféle „nemesi” rangot és kiválasztottságot, ami megkülönbözteti az európai származású askenázi zsidókat a többi zsidótól? Rachel Leah Jones dokumentumfilm-rendező izgalmas felfedezőútra hív bennünket. Olyan kirándulásra, amely egyszerre zajlik a több ezer éves zsidó történelemben éppúgy, mint a Mea Shearimban, Jeruzsálem ortodox negyedében, vagy Tel Aviv rohanó és zsúfolt utcáin. Rachel Leah Jones beszélgetőtársai sokféleképpen próbálják körülírni és megfejteni a szó értelmét, megérteni, hogy mit jelent számukra a fogalom. Bár a film önmagukkal, családjukkal és személyes életükkel számot vető riportalanyai a beszélgetések során egyetlen kifejezést járnak körül, mondataik mögött mégis felsejlik Izrael minden konfliktusa, legyen szó a békés együttélésről vagy a Holokauszt feldolgozásáról. És ne lepődjünk meg: igen, a film rólunk, magyar zsidókról is szól!
Vetítések, díjak:
• Bosztoni Palesztin Filmfesztivál [Amerikai Egyesült Államok, 2010]
• Olympia Filmfesztivál [Amerikai Egyesült Államok, 2008]
• Zsidó Filmfesztivál [Egyesült Királyság, 2008]
• Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál [Törökország, 2008]
• Krakkói Zsidó Kulturális Fesztivál [Lengyelország, 2008]
• San Franciscoi Zsidó Filmfesztivál [Amerikai Egyesült Államok, 2008]
• Jeruzsálemi Zsidó Filmfesztivál [Izrael, 2007]

Amos Oz: Az álmok természete
2009 | 86’ perc | héber és angol nyelven – magyar felirattal | rendező: Yonathan és Masha Zur | eredeti cím: Amos Oz: The Nature of Dreams
Vetítési időpontok:
2011.04.30 16:00 - 17:26
2011.05.01 18:30 - 19:56
2011.05.03 20:45 - 22:11
A dokumentumfilm a szerző magyarul Szeretetről, sötétségről címmel megjelent családregénye után felvett időszak utazásait, találkozásait, mindennapjait örökíti meg. A politikusokkal, barátokkal és írótársakkal benépesített beszélgetések és író-olvasó találkozók világa mellett bepillantást nyerhetünk az izraeli író spártai egyszerűséggel megélt hétköznapjaiba, megismerhetjük a közel-keleti konfliktusról alkotott véleményét, „munkaeszközéhez”, a nyelvhez fűződő intim viszonyát. A film képkockáin a mai Németország, Európa és Amerika képei ugyanúgy megjelennek, mint a több évtizeden átívelő, monumentális családregény legfontosabb részletei, az államalapítás torokszorító pillanata, az új bevándorlók küzdelmes élete, vagy a korabeli izraeli városok monokróm utcaképei. A film egyszerre állít emléket az elmúlt évtizedek izraeli belpolitikájának és irodalmi életének egyik legfontosabb és legmeghatározóbb szereplőjének és az általa írt, Izrael újkori történetét bemutató csodálatos sodrású, nagyszabású epikus műnek. A film „kötelező olvasmány” minden izraeli belpolitika iránt érdeklődő és minden irodalomszerető számára.
Vetítések, díjak:
• DocAviv [Izrael, 2009]
• Melbourne-i Nemzetközi Filmfesztivál [Ausztrália, 2009]
• Zágrábi Filmfesztivál [Croatia, 2009]
• DOK-Leipzig [Németország, 2009]
• CORK Filmfesztivál [Írország, 2009]
• RIDM Montreal [Kanada, 2009]
• Torontói Zsidó Filmfesztivál [Kanada, 2010]
• Koppenhágai Zsidó Fiulmfesztivál [Dánia, 2011]
• Varsói Zsidó Filmfesztivál [Lengyelország, 2010]
• San Franciscoi Zsidó Filmfesztivál [Amerikai Egyesült Államok, 2010]
• Atlantai Zsidó Filmfesztivál [Amerikai Egyesült Államok, 2011]

443
2010 | 55’ perc | héber nyelven – magyar felirattal | rendező: Erez Miller | eredeti cím: 443
Vetítési időpontok:
2011.05.01 20:45 - 21:38
2011.05.04 17:30 - 18:23
A 443-as út a Földközi-tengertől indul és a Jeruzsálem közeli hegyekben végződik. Az út egy része izraeli, egy része pedig palesztin területeken vezet keresztül. Erez Miller fiatal izraeli videofilm-rendező több száz kilométeren keresztül utazva mutatja be, hogy kik és hogyan élnek a kanyargós út mentén, hogy mit gondolnak életről, halálról, szabadságról, a zsidók és arabok közös őseiről azok a hippik, hajnalban munkába induló arab vendégmunkások, út mentén élő koldusok vagy piknikezők, akiket a kamera elé sodor a forgalom véletlene.
Vetítések, díjak:
• Legjobb dokumentumfilm – South International Film Festival [Izrael, 2010]


• Jeruzsálemi Filmfesztivál / Hivatalos Dokumentumfilm-verseny [Izrael, 2010]

Forrás:http://izraelikultura.hu/filmfesztival

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések