Heisler András: Halljuk meg a változás igényének hangját
„Hagyjuk abba az önmarcangolást, fejezzük be egymás bántását, emeljük fel büszkén a fejünket, és mutassuk meg országnak-világnak azokat az értékeket, melyeket évtizedek óta képviselünk, vagy melyeket az utóbbi negyedszázadban létrehoztunk."
Az őszi Nagyünnepek kapcsán az Új Élet hasábjain valamint internetes oldalán a Mazsihisz elnöke minden esztendőben felkérést kap arra, hogy köszöntsék az újság olvasóit, s egyben a magyarországi zsidóságot.
Komoly kérdés a mindenkori elnökök számára, írásukban mennyit szenteljenek az ünnepek magasztosságának, s mennyit a közélet földi valóságának. Nincs recept a helyes arányra: ez legfőképp a cikk írójától, a szervezet aktuális állapotától, de olykor magától az olvasótól függ, aki saját szubjektumán keresztül közelíti meg az írást, s alkot véleményt arról, vagy annak szerzőjéről.
Annyi bizonyos, hogy az elmúlt esztendő kevésbé szólt a magasztosságról; sokkalta inkább a zsidó belpolitikától, közéletünk zűrzavarától, esetenként belső széthúzásainktól volt hangos. Közéleti térvesztésről, átláthatatlan gazdasági ügyekről, visszahívási és választási bonyodalmakról zengett a sajtónk. S közben közösségünk szinte minden tagjában egyre erősebben jelent meg az igény a nyugodt építkezés, a higgadt, ám markánsan irányított változás, az elkötelezettség és a felelősségvállalás iránt. A zsidó vallás ugyanis az ember szabad akaratát az emberi felelősség alapjának tekinti.
Aki kicsit is betekint a magyarországi zsidóság elmúlt 150 évének történetébe, azzal szembesül, hogy a közéleti viharok nem kímélték eleinket sem. Stern Samu 1926-os visszaemlékezése pontosan idézi, mikor a Pesti Izraelita Hitközség és az egész zsidóságot hivatalosan képviselő Izraelita Országos Iroda között a hatalom és az elsőség kérdésében elkeseredett harc dúlt. A két szervezet megfeleltethető a mai BZSH-nak és Mazsihisznek, a történelmi analógia tanulságaiból merítenünk kell.
De elkeseredett harcra a két szervezet között ma nem kell számítani. A Mazsihisz és a BZSH elnökei régi közéleti „harcostársak”, a két szervezet tisztségviselőinek pedig az együttműködést kell biztosítaniuk. Ugyanakkor a feladatok markáns szétválasztása garancia lehet arra, hogy a közösségünket szétziláló múlt századi események ne ismétlődhessenek meg. A vita meg tradicionálisan a zsidó közösségek sajátja, hiszen a zsidó vallás a vallását gyakorló zsidó ember életében egy dolog kivételével szinte mindent leszabályoz: ez az egy dolog azonban a szabad gondolkozás maga.
Ezért friss elnökként arra szeretném kérni e sorok olvasóit, hagyjuk abba az önmarcangolást, fejezzük be egymás bántását, emeljük fel büszkén a fejünket, és mutassuk meg országnak-világnak azokat az értékeket, melyeket évtizedek óta képviselünk, vagy melyeket az utóbbi negyedszázadban létrehoztunk. Kelet-Közép-Európa legjelentősebb zsidó intézményhálózata, működő zsinagógáink olyan értékek, melyeket közösségünknek sikerült átmentenie vagy megalkotnia a gyűlölet korszaka után, majd negyven év vallásellenes diktatúráját követően. Ezek történelmi sikerek, amit az sem kisebbít, ha ugyanezen intézményeink működésének színvonalát még emelnünk kell, ha ugyanezen zsinagógáink valláséletét még erősítenünk szükséges.
Közelednek a Félelmetes Napok, zsinagógáinkban felhangzanak a sófárok ősi dallamai, közeleg tisri hó első két napja – ros hásáná, azaz a zsidó újév ünnepe. A sófárok, ezek a különös ősi hangszerek mintegy egybehívják a zsidó közösség tagjait az emberi gyarlóság és törpeség feletti töprengésre, a lelki megtisztulásra. A Mindenható ezen a napon teremtette az első embert, s ezen a napon dönti el, mi lesz a sorsa a világ összes teremtményének. Majd jom kippur előestéjén, a Kol Nidré hagyományos dallamainak megszólalása előtt zsinagógáinkban a közösségek vallási vezetői ünnepélyesen kijelentik: ezen az istentiszteleten részt vehetnek azok is, akik zsidóságukat önként vagy kényszerből elhagyták, s más hitre tértek.
A rohanó világban a zsidó emberek a Félelmetes Napok alatt kicsit megállnak, félreteszik sűrű munkahelyi és közéleti feladataikat, s megbánják bűneiket – mindazokat, melyeket hazugsággal, megvesztegetéssel, gúnyolódással, gőgösséggel, üres beszéddel, kacér szemekkel vagy bármi mással egymás vagy az Örökkévaló ellen elkövettek –, és tiszta szívvel, megtisztulni vágyó lelkiismerettel fogadják a Mindenható akaratát.
Idén „gazdag” ünnepünk lesz: van mit megbánnunk! De lehet reménységünk is. Mert a Félelmetes Napok egyben a remény napjai is. Közösségünk egy nagyon nehéz időszakot követően, rendkívül bátran, a változásra szavazott. Megtartandó és megőrzendő tradícióink mellett új közéleti szerepre, új felelősségvállalásra voksoltak a küldöttek. Bátorság és elszántság kell a régi beidegződésektől való elszakadáshoz, a transzparencia megteremtéséhez, a más zsidó szervezetek felé történő nyitáshoz, az újszerű együttműködéshez. Évezredeken keresztül a zsidóság egyik megtartó ereje a tradíciók megőrzése mellett a jelenkor változásaihoz történő igazodás volt. A Tóra szentsége ma is a zsidóság gondolkodásának központi eleme, s ezen ne kívánjon változtatni senki.
De szervezetünk felépítése, belső mechanizmusaink, közéleti kapcsolataink változásért kiáltanak. Halljuk meg e változás igényének hangját, és most, hogy jönnek a Félelmetes Napok, csöndesedjünk el, hisz a csöndben a halk üzenetet is könnyebb meghallani, érezzük meg az ünnep szelíd, jövőben bízó reményét, és zsinagógáinkban, családi otthonunkban köszöntsük egymást az újesztendei jókívánságunkkal:
sáná tová tikátévu, legyetek beírva boldog esztendőre!
Forrás: http://www.mazsihisz.hu
Megjegyzések