IZRAEL KÉSZ AKÁR EGYEDÜL IS FELLÉPNI IRÁNNAL SZEMBEN


 Izrael nem hagyja, hogy Irán atombombára tegyen szert, és ha kell, kész akár egyedül is megakadályozni ezt – mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az ENSZ Közgyűlése előtt kedden New Yorkban.
Szeretnék hinni Haszan Róháni iráni elnöknek, de nem tudok” – mondta az általános vita utolsó felszólalójaként Netanjahu. Míg az előző államfő, Mahmúd Ahmadinezsád nem leplezte valódi természetét, addig Róháni egy báránybőrbe bújt farkas”, és „a rezsim hű szolgája” – figyelmeztetett.
Az izraeli kormányfő úgy véli: Róháni valódi célja, hogy véget vessen az iszlám köztársaságot sújtó nemzetközi szankcióknak, miközben változatlanul folytatja országa atomprogramját. Netanjahu kiemelte, hogy a mézesmázos szavak helyett az iszlám köztársaság tetteire kell összpontosítani.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kemény büntető intézkedésekkel párosuló hiteles katonai fenyegetés jelenti az egyetlen békés lehetőséget Irán feltartóztatására. Netanjahu szerint egy nukleáris Irán felérne ötven Észak-Koreával.
„Nem szabad feloldani a szankciókat azelőtt, hogy Irán teljesen felhagyna az atomfegyverek kifejlesztésére irányuló programjával” – mondta az izraeli kormányfő, aki nem támogatja a nemzetközi büntető intézkedések felfüggesztését esetleges felszínes engedményekért cserébe.
Az ülés befejeztével Hodadad Szejfi iráni diplomata „szélsőségesen provokatívnak” és „ellenségesnek” nevezte Netanjahu beszédét. Az iráni ENSZ-misszió tanácsadója hangsúlyozta, hogy országa atomprogramja eddig és ezután is kizárólag békés célokat szolgál.
A Nyugat azzal vádolja Teheránt, hogy békésnek mondott atomprogramja valójában nukleáris fegyver kifejlesztésére irányul, míg az ENSZ több szankciót vezetett be Iránnal szemben.
Az iszlám köztársaság Róháni megválasztása óta különféle gesztusokkal próbál enyhíteni a feszültségen, amely az utóbbi évek diplomáciai fiaskói miatt keletkezett Washington és Teherán között. Obama szívesen veszi az iráni közeledést, sőt, eddig példátlan módon pénteken felhívta telefonon Róhánit, hogy az atomkérdésről tárgyaljon vele.
Az Egyesült Államokat, Kínát, Franciaországot, Nagy-Britanniát, Oroszországot és Németországot tömörítő hatok csoportja október 15-én Genfben újrakezdi a tárgyalásokat az iszlám köztársasággal annak atomdossziéjáról.

BreuerPress

Megjegyzések

miklos üzenete…
A törtenelem folyaman a ket orszag inkab tamogata egymast .az amerikai vadaszgepeket izraeli mernökök reparaltak meg amikor az irakikak bombazasal fenyegetek irant ezt a Haaratz ban olvastam .nem volt nagyon regen az amerikai embargo miat nem tudtak vasarolni a usa töl alkatreszeket .

Népszerű bejegyzések