Nigériai küldöttség Izraelben


Jonathan mélyebb együttműködést szeretne

Goodluck Jonathan nigériai elnök vezetésével népes delegáció érkezett a nyugat-afrikai országból Izraelbe. Az államfőt elkísérte hét miniszter, köztük Viola Onwuliri külügyi tárcavezető, Olajumoke Akinjide, a szövetségi főváros ügyeiért felelős miniszter, Labran Maku információs tárcavezető és Stella Oduah légügyi miniszter, továbbá nyolc kormányzó, három prominens parlamenti képviselő, illetve számos vallási vezető, sok ezer zarándokkal együtt.

Jonathant Simon Peresz köztársasági elnök fogadta ebédre, kettejük megbeszélése a kapcsolatok mélyítésének lehetőségeire, valamint a közös kihívásokra koncentráltak. A nigériai államfő szívesen venné Izrael aktívabb jelenlétét országában, a már most is számottevő építkezési, agrár, vízgazdálkodási, katonai-biztonsági, kereskedelmi, oktatási és egészségügyi közreműködéseken túl, tudományos, infrastruktúra-fejlesztési, kulturális, turisztikai és bankhálózat bővítési ügyekben is.

Izrael és Nigéria a hatvanas években létesített diplomáciai kapcsolatot, ám a hetvenes évek elejétől egészen 1993-ig nem volt hivatalos érintkezés. Azóta állandó nagykövetséget tartanak fent a felek Abujában, illetve Tel-Avivban.

Legalább ötven jelentős izraeli cég tevékenykedik Nigériában, emellett pedig sokmillió dollárra tehető az izraeli fegyverexport értéke is. A zsidó államba látogató nigériai zarándok aránya éves szinten 30 ezer főre tehető.

Forrás: Jpost

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések