Öntözőrendszereket és vetőmagcsomagokat kaptak hátrányos helyzetű családok a baranyai Egyházasharasztiban.

 
Az izraeli cégek és a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány adományait Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete és Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó, az alapítvány kuratóriumi elnöke adta át csütörtökön. 

A négy csöpögtető öntözőrendszer és a harmincnégy család egész éves zöldségfogyasztását biztosító vetőmagcsomag a mintegy 330 lelkes dél-baranyai község legrászorultabb lakóinál jelent segítséget a háztáji gazdálkodásban.

Ilan Mor hangsúlyozta: Izrael kis ország, de a korszerű öntözőrendszereknek köszönhetően nagynak számít a vízgazdálkodás és a földművelés tekintetében. Izrael e téren szeretné megmutatni segítőkészségét Magyarországnak. "A barátság akkor méretik meg, amikor a barátunknak szüksége van valamire" - mondta.

A nagykövet kitért arra, hogy a szegénység és az éhezés ellen a világ minden országának fel kell lépnie, mert "lehetetlen, hogy gyermekek úgy fekszenek le esténként, hogy nem laktak jól".

Hegedűs Zsuzsa arról szólt, hogy Magyarországon van jövője a háztáji gazdálkodásnak, mert annak révén is lehetőség van minőségi áruk előállítására. Reményét fejezte ki, hogy idővel egyre több család juthat korszerű öntöző-berendezésekhez, mert azok a hagyományos öntözésnél elhasznált vízmennyiség felével, harmadával működnek. Úgy vélte, hogy az a havi néhány ezer forint, amit így lehet megtakarítani, különösen fontos az alacsony jövedelmű emberek számára.

Vida Dezső, Egyházasharaszti független polgármestere kiemelte: az adomány nagy segítséget jelent a településen élőknek, akiknek jelentős része munkanélküli és szerény körülmények között él. Ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy a háztáji gazdálkodók idővel összefogjanak, együttműködjenek és legyen piacuk, ahol a megtermelt többletet értékesíthetik.


Forrás: MTI

Megjegyzések

miklos üzenete…
Ez nagyon korekt megnyilvanulas es az orszagban ez baratokat szerez izraelnek . Sajnos sok a raszorulo csalad .ez a sajat munkajukal oldja meg ezt .olvastam dohanytermelesel foglakoztak debrecenkörnyeken sikeres volt . ez is nagyon jo.

Népszerű bejegyzések