Palya Bea Ezeregy Szefárd Éjszaka
Palya Bea – ének
Bolya Mátyás - koboz, citera
Dés András – ütőhangszerek
Ezeregy várost bejártam, ezeregy éve utazom, ezeregy mesés éjszakát töltöttem a szefárd zene csodáiban fürdőzve. S most én is, mint Seherezádé, ezeregy - dalban elmondott - mesével űzöm el a gondot, fakasztok könnyet, csalok mosolyt az arcokra, énekelgetek egybe, akit csak tudok.
Egyszer egy óriási lemezboltban leemeltem a polcról a sok ezer album közül egyet. Szefárd népzenei gyűjtés volt, nénik énekeltek a felvételen, egy szál magukban, gyönyörűen. Mindig is a Kis-ázsiai térséget tartottam az egyik leggazdagabb zenei gyűjtőhelynek, ahol a török-görög-bolgár zenék laknak. Annyi különféle nép keveredik ott, mindegyik a maga zenéjének csodálatos hangzásával, hangszereivel, énekmódjával, gazdagon díszített dallamaival, páratlan ritmusaival. A Spanyolországból idemenekült zsidóság pedig egy másik izgalmas hely, az Ibériai-félsziget dalait hozta ide.
Elkápráztat, amikor ebbe a zenei világba érkezem, mintha régi, csodás kincsek közt járkálnék. Hallgatom a gyönyörű hangokat, eláraszt a régi rítusok hangulata.
A dalok egy részét eredeti, ladino nyelven éneklem, nagy részére azonban írtam szöveget, hadd csodálja még jobban a magyar hallgatóság is az itthon talán ismeretlenebb kincseket. Ott a lakodalmi dalokban a menyasszony a tengerparton sétál, narancsos kávét iszik, elefántcsont lépcsőn lépdell, gyöngyházszínű a bőre. A balladák szomorú anyái pedig a tengert kémlelik, úgy várják haza a hajóskapitány álruhájába bújt fiukat.
Társaim a régiek ebben a felállásban, ismerjük egymás minden rezdülését. A koboz, citera, az etnikus ütőhangszerek és az ének gyönyörű hangzásban olvad egybe, Matyi, Andris és én a hallgatókkal együtt belemerülünk az ezeregy szefárd éjszaka rejtelmeibe.
Bolya Mátyás - koboz, citera
Dés András – ütőhangszerek
Ezeregy várost bejártam, ezeregy éve utazom, ezeregy mesés éjszakát töltöttem a szefárd zene csodáiban fürdőzve. S most én is, mint Seherezádé, ezeregy - dalban elmondott - mesével űzöm el a gondot, fakasztok könnyet, csalok mosolyt az arcokra, énekelgetek egybe, akit csak tudok.
Egyszer egy óriási lemezboltban leemeltem a polcról a sok ezer album közül egyet. Szefárd népzenei gyűjtés volt, nénik énekeltek a felvételen, egy szál magukban, gyönyörűen. Mindig is a Kis-ázsiai térséget tartottam az egyik leggazdagabb zenei gyűjtőhelynek, ahol a török-görög-bolgár zenék laknak. Annyi különféle nép keveredik ott, mindegyik a maga zenéjének csodálatos hangzásával, hangszereivel, énekmódjával, gazdagon díszített dallamaival, páratlan ritmusaival. A Spanyolországból idemenekült zsidóság pedig egy másik izgalmas hely, az Ibériai-félsziget dalait hozta ide.
Elkápráztat, amikor ebbe a zenei világba érkezem, mintha régi, csodás kincsek közt járkálnék. Hallgatom a gyönyörű hangokat, eláraszt a régi rítusok hangulata.
A dalok egy részét eredeti, ladino nyelven éneklem, nagy részére azonban írtam szöveget, hadd csodálja még jobban a magyar hallgatóság is az itthon talán ismeretlenebb kincseket. Ott a lakodalmi dalokban a menyasszony a tengerparton sétál, narancsos kávét iszik, elefántcsont lépcsőn lépdell, gyöngyházszínű a bőre. A balladák szomorú anyái pedig a tengert kémlelik, úgy várják haza a hajóskapitány álruhájába bújt fiukat.
Társaim a régiek ebben a felállásban, ismerjük egymás minden rezdülését. A koboz, citera, az etnikus ütőhangszerek és az ének gyönyörű hangzásban olvad egybe, Matyi, Andris és én a hallgatókkal együtt belemerülünk az ezeregy szefárd éjszaka rejtelmeibe.
Megjegyzések