Szegénység Izraelben: szégyenletes



A szegénység jelensége ellen küzdő bizottság elnöke, Éli Elaluf a közeljövőben teszi közzé a bizottság ténymegállapításait. Az izraeli társadalomra jellemző szegénység mértéke Elaluf szerint szégyenletes, és a társadalom rétegei között fennálló jövedelmi aránytalanság aggasztó.

Súlyos bírálattal illette az Állami Biztosítót (Bituách Leumi), amely nem használta fel a tartalékában lévő 3 milliárd sékelt a szegénység enyhítésére, amelyet pedig megtehetett volna.

Elaluf Ramlában – ahol sok szegénysorsú család él – az állam gazdaságpolitikájáról szólva elmondta, hogy a kormánynak erkölcsi kötelessége elfogadni és végrehajtani az általa vezetett bizottság ajánlásait.

A most végetért Pészách előtt számos újságban jelentek meg cikkek és riportok arról, hogy családok százezrei nem képesek anyagi- vagy élelmiszer-segélyek nélkül megülni az ünnepet. ◙

Bejegyezte: Halmos László

Megjegyzések