Nők a kneszetben

Izrael földjén már a húszas években eldőlt, hogy a nők azonos jogokat kapnak a politikai intézményekben a majdan megszülető államban - írta a Háárec című lap egy új könyvet ismertetve.
Margalit Sila történész professzor asszony a Palesztinában a 1917 és 1926 között zajlott feminista harcokról írt tanulmánykötetet „Küzdelem a hangért” címmel. A nők választó- és választhatósági joga először 1918 januárjában vált kérdésessé, amikor összegyűltek a Palesztinában élő zsidók képviselői egy közös ernyőszervezet megalakítására.

A brit csapatok akkor már elfoglalták a javában terjeszkedő és épülő Tel-Avivot, és alapvetően két csoportban éltek a helyi zsidók: a „régi közösség” (jisuv jasan) és az újonnan, a huszadik században bevándorolt „új közösség” (jisuv hadas). Az előbbibe főként a tizenkilencedik században vallási okokból érkezett ortodox zsidó csoportok tartoztak, az utóbbiba pedig az új európai történelmi viharok elől az ősök földjére menekült kevésbé vallásos, sőt gyakran ateista fiatalok.

Az első 1917-es összejövetelen a nemi különbségtétel nélküli, egyenlő szavazati jog nem kapott többséget, a 42 megjelent között csak egy nő volt, a Poaléj Cion nevű szervezet küldötte. A kudarc nyomán megkezdődött a nők harca a választójogáért. Tel-Avivban, Jeruzsálemben, Risón-Lecijónban és Haifán politikai pártállástól független női mozgalmak alakultak, amelyek 1919-ben létrehozták a „héber nők egyesületét az egyenlő jogokért Izrael földjén”.

Az önszerveződés 1926-ra elérte, hogy a korabeli politikai intézmények elfogadták a nők választójogát és megválaszthatóságát, s annak nyomán Izrael állam 1948-as megalakulásakor nem is volt kétséges, hogy az új parlament, a kneszet választásain szavazhatnak a nők, akik képviselőjelöltként is indulhatnak.

A halahában, a zsidó jogban nem szerepel sem a nők választójoga, sem annak tagadása, volt olyan tekintélyes rabbi, aki ellenezte, s volt, aki támogatta a nők politikai részvételét. Az ellenállás elsősorban társadalmi és politikai jellegű volt, és végül nem ideológiai vita döntötte el, hanem a demográfiai változások.

A nők sikerét elsősorban a húszas évek nagyszabású bevándorlási hulláma tette lehetővé, ugyanis a több tízezer kelet-európai emigráns megváltoztatta a helyi arányokat, csökkentve a vallásos „régi közösség” befolyását. Az ortodoxok ereje csökkent, és válaszul egyre inkább kivonultak a közös szervezetekből, létrehozva máig ható erővel saját „állam az államban” berendezkedésüket.
(MTI)