Dvarim
Dvarim
Az aktuális heti szakasz – Dvárim (5Mózes 1:1–3:22.) – Mózes ötödik könyvének első szakasza, melyben az elbúcsúzó népvezér visszapillantó tükröt tart a nép elé, felemlíti az elmúlt negyven évben történteket, és figyelmezteti a népet a Tóra és parancsolatai betartásának fontosságára.
Őneki egyfelől sikerül a küldetése, hiszen 40 évi vándorlás után sikerül a népet bevezetni a Kánaánba, másfelől ő már nem térhet oda.
Az egész visszaemlékezés egyfajta figyelmeztetés annak a generációnak, amely a pusztában született. Lehetséges az is, hogy a hallgatóság számára az egész nem volt más, mint egy öregember – senkit sem érdeklő mondattömege, ugyanakkor az is igaz, hogy ezeket a történeteket már meghallgathatták saját szüleiktől is.
Mindenkiben, aki továbbadta az utódainak a vándorlás, a csodák történetét, benne lehetett az is, hogy igen, ez velünk esett meg és ez feljogosít minket arra, hogy elmeséljük a minket követőknek. Ráadásul Mózes szavai már azért sem tekinthetőek „falra hányt borsónak”, mivel mindenki számára világossá vált, ő nem léphet az Ígéret Földjére, azaz igenis fontosak a szavai, hiszen ezek „önzetlenek”, már abból a szempontból is, hogy ebben a helyzetben ő tényleg az utódokra gondol, amikor az elődök történetét, hibáit sorolja fel.
Dvárim
Jelentése: Szavak. Nevezik az ötödik könyvet Misné Tórának, a Tan megismétlésének, mert Mózes szózatában a negyven év minden fontos történéseit, tanításait felidézi. A történészek szerint ez a könyv i. előtt 621-ben Josijáhu király uralkodása alatt került elő. A fiatal király az elődei által szégyenletesen elhanyagolt Templomot rendbe kívánta hozni, megtisztítva a fizikai és szellemi mocsoktól. A fal egy mélyedésében tekercset találtak, az elveszettnek hitt Ötödik Könyvet.
A beszédek általános gondolata és célja a nép hitének erősítése és a jövőbe vetett bizodalmának megalapozása. Mózes ezt úgy akarta elérni, hogy a pusztában született új nemzedék előtt vázolta a szülők történetét, hogy azok levonják a kellő tanulságot.
Beszédei elején Mózes megemlíti, mint kapott az Istentől segítőtársakat, mikor már nem volt képes a vezetés terhét egyedül viselni. "Hogy viseljem egyedül terheteket, perlekedésteket?!
A történelmi áttekintésben Mózes csak azokat az eseményeket említi, amelyek a jövőre nézve tanulságosak. Így elsősorban a kémek küldését írja le, ami megmagyarázza, miért vándoroltak immár negyven éve a pusztában. Mózes elbeszélése szerint a kémek fellázították a népet mondván, hogy nem tudják legyőzni a kánaánitákat, mert azok erősebbek.
A kémek történetén kívül Mózes elmeséli, hogy bíráskodásához több embert kapott, akik ismertek és értelmesek voltak, nem haszonlesők. Tizedeseket,,századosokat, ezredeseket nevezett ki közülük.
Hosszasan beszéli el Mózes a nép harcait a pusztában való vándorlás közben. A moabitákat és az ammanitákat el kellett kerülni. De nem lehetett elkerülni a két emorita királyt, Szichon és Ug területét. Követeket küldtek Szichonhoz mondván, hogy csak az országutakon mennek, ételt-italt pénzért vásárolnak, csak engedjék átvonulni őket az országon (a mai Jordánia területe). Szichon nem engedett, így Izrael kénytelen volt elfoglalni országát, bár ez nem volt tervbe véve. Az Ígéret Földjének határai keleten a Jordán folyó és a Holt-tenger voltak.
Mózes részletesen leírta a két emorita király elleni győzedelmes harcokat, mert ezzel is erősíteni akarta a nép hitét a győzelemben.
Mózes emberi gondolatait jelzi az Óg elleni küzdelem.
Óg félelmetes benyomást kelthetett, olyannyira, hogy láttára, még Mózesnek is inába szállt a bátorsága. Legalábbis erre utal az Írás, melyben Isten azt üzeni Mózesnek: ne félj tőle, kezedbe adom őt.
Mózes aggályait még az is növelte, hogy az óriáskirály már 500 éves volt, míg ő csak 120, így arra gondolt, hogy ha nem lettek volna érdemei, nem érhetett volna meg ilyen magas kort.
A továbbiakban Mózes az elfoglalt területek felosztásáról beszél a két és fél törzs között. Reuvén és Gád fiai megígérték, hogy mindvégig testvéreikkel vállvetve fognak harcolni. Valóban, 14 évet voltak távol családjuktól: „aki fiát tíz évesen hagyta maga mögött – 24 évesen látta viszont” – hangsúlyozza a Midrás a nem kis önfeláldozást, amiről az előző szakaszban már szó volt. Itt Mózes megismétli feltételeit, amiket a két törzs elfogadott.
Mózes korholó szavai párhuzamosak a Háftárában kijelölt Jezsajás próféta első fejezetével.A korholó szavakat később sokan úgy értelmezték, hogy ez az alkalom, amikor bátran lehet a közösség fejére olvasni az általuk elkövetett vétkeket, hibákat, bűnöket. Ezeket az ún. vándorprédikátorok alkalmazták leginkább.
A halála előtt elmondott mózesi énekben ezt olvassuk: " emlékezz az elmúlt évekre. Értsétek meg nemzedékek éveit. Kérdezd apádat, megmondja, véneidet, és közlik veled." (Deut. 32/10). Vagyis a történelmet nemcsak tudni kell, hanem megérteni, és a helyes tanulságot levonni belőle.
Vagyis igenis kérdezzél, ne szoruljon beléd egyetlen kérdés sem, hiszen csak akkor tudod megérteni a körülötted lévő világot, ha annak múltjával s tisztában vagy.
M Kende Péter
Az aktuális heti szakasz – Dvárim (5Mózes 1:1–3:22.) – Mózes ötödik könyvének első szakasza, melyben az elbúcsúzó népvezér visszapillantó tükröt tart a nép elé, felemlíti az elmúlt negyven évben történteket, és figyelmezteti a népet a Tóra és parancsolatai betartásának fontosságára.
Őneki egyfelől sikerül a küldetése, hiszen 40 évi vándorlás után sikerül a népet bevezetni a Kánaánba, másfelől ő már nem térhet oda.
Az egész visszaemlékezés egyfajta figyelmeztetés annak a generációnak, amely a pusztában született. Lehetséges az is, hogy a hallgatóság számára az egész nem volt más, mint egy öregember – senkit sem érdeklő mondattömege, ugyanakkor az is igaz, hogy ezeket a történeteket már meghallgathatták saját szüleiktől is.
Mindenkiben, aki továbbadta az utódainak a vándorlás, a csodák történetét, benne lehetett az is, hogy igen, ez velünk esett meg és ez feljogosít minket arra, hogy elmeséljük a minket követőknek. Ráadásul Mózes szavai már azért sem tekinthetőek „falra hányt borsónak”, mivel mindenki számára világossá vált, ő nem léphet az Ígéret Földjére, azaz igenis fontosak a szavai, hiszen ezek „önzetlenek”, már abból a szempontból is, hogy ebben a helyzetben ő tényleg az utódokra gondol, amikor az elődök történetét, hibáit sorolja fel.
Dvárim
Jelentése: Szavak. Nevezik az ötödik könyvet Misné Tórának, a Tan megismétlésének, mert Mózes szózatában a negyven év minden fontos történéseit, tanításait felidézi. A történészek szerint ez a könyv i. előtt 621-ben Josijáhu király uralkodása alatt került elő. A fiatal király az elődei által szégyenletesen elhanyagolt Templomot rendbe kívánta hozni, megtisztítva a fizikai és szellemi mocsoktól. A fal egy mélyedésében tekercset találtak, az elveszettnek hitt Ötödik Könyvet.
A beszédek általános gondolata és célja a nép hitének erősítése és a jövőbe vetett bizodalmának megalapozása. Mózes ezt úgy akarta elérni, hogy a pusztában született új nemzedék előtt vázolta a szülők történetét, hogy azok levonják a kellő tanulságot.
Beszédei elején Mózes megemlíti, mint kapott az Istentől segítőtársakat, mikor már nem volt képes a vezetés terhét egyedül viselni. "Hogy viseljem egyedül terheteket, perlekedésteket?!
A történelmi áttekintésben Mózes csak azokat az eseményeket említi, amelyek a jövőre nézve tanulságosak. Így elsősorban a kémek küldését írja le, ami megmagyarázza, miért vándoroltak immár negyven éve a pusztában. Mózes elbeszélése szerint a kémek fellázították a népet mondván, hogy nem tudják legyőzni a kánaánitákat, mert azok erősebbek.
A kémek történetén kívül Mózes elmeséli, hogy bíráskodásához több embert kapott, akik ismertek és értelmesek voltak, nem haszonlesők. Tizedeseket,,századosokat, ezredeseket nevezett ki közülük.
Hosszasan beszéli el Mózes a nép harcait a pusztában való vándorlás közben. A moabitákat és az ammanitákat el kellett kerülni. De nem lehetett elkerülni a két emorita királyt, Szichon és Ug területét. Követeket küldtek Szichonhoz mondván, hogy csak az országutakon mennek, ételt-italt pénzért vásárolnak, csak engedjék átvonulni őket az országon (a mai Jordánia területe). Szichon nem engedett, így Izrael kénytelen volt elfoglalni országát, bár ez nem volt tervbe véve. Az Ígéret Földjének határai keleten a Jordán folyó és a Holt-tenger voltak.
Mózes részletesen leírta a két emorita király elleni győzedelmes harcokat, mert ezzel is erősíteni akarta a nép hitét a győzelemben.
Mózes emberi gondolatait jelzi az Óg elleni küzdelem.
Óg félelmetes benyomást kelthetett, olyannyira, hogy láttára, még Mózesnek is inába szállt a bátorsága. Legalábbis erre utal az Írás, melyben Isten azt üzeni Mózesnek: ne félj tőle, kezedbe adom őt.
Mózes aggályait még az is növelte, hogy az óriáskirály már 500 éves volt, míg ő csak 120, így arra gondolt, hogy ha nem lettek volna érdemei, nem érhetett volna meg ilyen magas kort.
A továbbiakban Mózes az elfoglalt területek felosztásáról beszél a két és fél törzs között. Reuvén és Gád fiai megígérték, hogy mindvégig testvéreikkel vállvetve fognak harcolni. Valóban, 14 évet voltak távol családjuktól: „aki fiát tíz évesen hagyta maga mögött – 24 évesen látta viszont” – hangsúlyozza a Midrás a nem kis önfeláldozást, amiről az előző szakaszban már szó volt. Itt Mózes megismétli feltételeit, amiket a két törzs elfogadott.
Mózes korholó szavai párhuzamosak a Háftárában kijelölt Jezsajás próféta első fejezetével.A korholó szavakat később sokan úgy értelmezték, hogy ez az alkalom, amikor bátran lehet a közösség fejére olvasni az általuk elkövetett vétkeket, hibákat, bűnöket. Ezeket az ún. vándorprédikátorok alkalmazták leginkább.
A halála előtt elmondott mózesi énekben ezt olvassuk: " emlékezz az elmúlt évekre. Értsétek meg nemzedékek éveit. Kérdezd apádat, megmondja, véneidet, és közlik veled." (Deut. 32/10). Vagyis a történelmet nemcsak tudni kell, hanem megérteni, és a helyes tanulságot levonni belőle.
Vagyis igenis kérdezzél, ne szoruljon beléd egyetlen kérdés sem, hiszen csak akkor tudod megérteni a körülötted lévő világot, ha annak múltjával s tisztában vagy.
M Kende Péter
Megjegyzések