Julius 29 – én szerdán este, és 30 – án, csütörtökön áv 9, ez az év legszomorúbb napja. Böjt szerdán 20:22 tól csütörtökön 21:08 – ig tart. Ezen a böjt és gyásznapon emlékezünk meg az első Jeruzsálemi Templom lerombolására (i.e.586) és a második Templom megsemmisülésére (i.e.68) Az első Templomot babilóniaiak fosztották ki és égették porig, a másodikat a rómaiak, az év ugyanazon napján. A templomnak a nép vallási központjának lerombolása nem csak a vallásra mért súlyos csapást, hanem az első, illetve a második zsidó állam megszűnését is jelentette, és a zsidók száműzetését. A századok során többször történtek Tisá Böávkor tragikus események a zsidó néppel.
Ilyenkor szabad olvasni Jeremiás siralmait,Jób könyvét, Jeremiás könyvének részleteit és a talmudból a templom lerombolásával vagy a gyász törvényeivel foglalkozó részeket.
Részlet Jób könyvéből
"Jób 1
Jób 1.1
Volt Husz földjén egy Jób nevű férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat.
Jób 1.2
Hét fia és három lánya született.
Jób 1.3
Nagy vagyona volt: hétezer juha, háromezer tevéje, ötszáz iga marhája, ötszáz szamara és számos cseléde. Így hatalmasabb volt napkelet valamennyi fiánál.
Jób 1.4
Fiai vendégséget szoktak rendezni: ki-ki a saját házában, a rá eső napon. Ilyenkor üzentek és három nővérüket is meghívták, hogy egyenek és igyanak ők is velük.
Jób 1.5
Valahányszor sorra lejártak a vendégség napjai, Jób elhívatta és megtisztította őket. Korán reggel fölkelt, és égőáldozatot mutatott be mindegyikükért. Így gondolkodott ugyanis: "Hátha vétkeztek gyermekeim és szívükben káromolták Istent." Így járt el Jób minden alkalommal.
Jób 1.6
Egy napon az történt, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr elé járultak. A sátán is megjelent köztük.
Jób 1.7
Az Úr így szólt a sátánhoz: "Honnét kerülsz ide?" A sátán ezt felelte az Úrnak: "Szerte bebarangoltam a földet és bolyongtam rajta."
Jób 1.8
Akkor az Úr így szólt a sátánhoz: "Felfigyeltél-e szolgámra, Jóbra? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat."
Jób 1.9
A sátán azt válaszolta az Úrnak: "Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób?
Jób 1.10
Nem magad emeltél-e sövényt köré, háza és minden vagyona köré? Megáldottad keze munkáját, úgyhogy birtoka egyre gyarapszik a földön.
Jób 1.11
Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!"
Jób 1.12
Az Úr erre azt mondta a sátánnak: "Nos, kezedbe adom mindenét, amije van. Csak rá magára nem szabad rátenned a kezed." Erre a sátán eltávozott az Úr színe elől.
Jób 1.13
Egyik nap (Jób) fiai és lányai legidősebb bátyjuk házában lakomát tartottak és bort ittak.
Jób 1.14
Ekkor hírhozó érkezett Jóbhoz és így szólt: "A marhák szántottak, a szamarak meg mellettük legelésztek.
Jób 1.15
De rajtuk ütöttek a szabeusok és elrabolták őket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.16
Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és jelentette: "Isten nyila hullott az égből, tűzvészt támasztott a juhok és a szolgák között, és elpusztította őket. Csak én tudtam megmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.17
Még nem ért beszédje végére, máris jött egy másik, és ezt mondta: "A kaldeusok három rajba álltak, megtámadták és elhajtották a tevéket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.18
Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és szólt: "Fiaid és lányaid lakomát tartottak és bort ittak legidősebb bátyjuk házában.
Jób 1.19
Hirtelen vihar kerekedett a sivatagon túlról, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy rászakadt a fiatalokra és mind meghaltak. Csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.20
Jób ekkor fölkelt, megszaggatta ruháját és megnyírta fejét, a földre borult és imádkozott.
Jób 1.21
Így szólt: "Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!"
Jób 1.22
Mindezek ellenére nem vétkezett Jób, és nem szólt dőreséget Isten ellen.
Jób 2
Jób 2.1
Történt egy napon, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr színe elé járultak. Közöttük volt a sátán is.
Jób 2.2
Ekkor az Úr így szólt a sátánhoz: "Honnét kerülsz ide?" A sátán azt felelte az Úrnak: "Szerte bebarangoltam a földet és kószáltam rajta."
Jób 2.3
Erre az Úr megkérdezte a sátánt: "Észrevetted-e szolgámat, Jóbot is? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat. Még mindig kitart feddhetetlenségében. Hiába ingereltél föl, hogy tegyem tönkre!"
Jób 2.4
A sátán ezt válaszolta az Úrnak: "Bőrért bőrt! Az életéért mindenét odaadja az ember, amije csak van.
Jób 2.5
Emeld csak rá kezedet, és nyúlj a csontjához és húsához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!"
Jób 2.6
Ekkor az Úr azt mondta a sátánnak: "Nos, a kezedbe adom, csak az életét kíméld!"
Jób 2.7
A sátán eltávozott az Úr színe elől. Jóbot rosszindulatú fekéllyel sújtotta tetőtől talpig.
Jób 2.8
Ez hamuba ült, s egy cserépdarabot vett a kezébe, hogy azzal vakargassa magát.
Jób 2.9
A felesége meg így beszélt hozzá: "Még mindig kitartasz feddhetetlenségedben? Átkozd az Istent és halj meg!"
Jób 2.10
Ő azonban így válaszolt neki: "Mint valami féleszű asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?" Mindamellett nem vétkezett Jób az ajkával.
Jób 2.11
Jóbnak három barátja értesült a csapásokról, amelyek rászakadtak, és eljöttek hazájukból: Elifáz Temánból, Bildád Suachból és Cofár Naamából. Megállapodtak egymás közt, hogy elmennek hozzá, kifejezik együttérzésüket és megvigasztalják.
Jób 2.12
Amikor távolból ráemelték tekintetüket, nem ismerték meg. Hangos sírásban törtek ki, megszaggatták ruhájukat és hamut szórtak a fejükre.
Jób 2.13
Hét nap és hét éjjel mellette ültek a földön, és egyik sem szólt hozzá egy szót sem. Látták ugyanis, hogy igen nagy a fájdalma.
Jób 3
Jób 3.1
Jób ezután megnyitotta száját, s elátkozta születése napját.
Jób 3.2
Így szólt:
Jób 3.3
Vesszen a nap, amikor világra jöttem, az éj, amelyen azt mondták: "Fiú fogantatott."
Jób 3.4
Igen, legyen az a nap sötétség! Az Isten odafenn ne törődjék vele, ne is ragyogjon fel annak a napnak a fénye!
Jób 3.5
Borítsa éjszaka és sűrű sötétség, nehezedjenek rá gomolygó fellegek, tartsa rettegésben nappali sötétség!
Jób 3.6
Sötétség nyelje el! Ne soroljátok az év többi napja közé, és ne számítsák be hónapok napjának!
Jób 3.7
Az az éjjel meg maradjon magtalan! Ne lásson soha hangos vigadozást!
Jób 3.8
Átkozzák el ezt az éjt a napok átkozói, akik a leviatánt ingerelni tudják!
Jób 3.9
Homály takarja el hajnalcsillagait, hasztalan várjon a világosságra! Ne láthassa meg, hogy a tavasz kinyitja szemét!
Jób 3.10
Mert nem zárta be előttem a méhnek ajtaját, és a kínt nem rejtette el szemem elől.
Jób 3.11
Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Vagy miért nem haltam meg, mikor megszülettem?
Jób 3.12
Miért fogtak föl térdek? S miért voltak emlők, hogy szopjam őket?
Jób 3.13
Most csöndben feküdnék és nyugodhatnék, elaludtam volna és békességem volna.
Jób 3.14
A királyok és a föld nagyjai közelében, akik sírhelyet építenek maguknak.
Jób 3.15
Fejedelmek mellett, akiknek volt aranyuk, akik megtöltötték házukat ezüsttel.
Jób 3.16
Mint koraszülött, akit mielőtt élt, már elástak, volnék, mint a magzat, amely fényt sose látott.
Jób 3.17
Ott a gonoszok felhagynak dühükkel, és az elfáradtak nyugalmat találnak.
Jób 3.18
Együtt pihennek ott mind, akik foglyok voltak, nem hallatszik többé robottisztnek hangja.
Jób 3.19
Egyforma lesz ott a szegény és a gazdag, és a rabszolga sem függ majd urától.
Jób 3.20
Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet?
Jób 3.21
Várják a halált, de az bizony nem jön, jobban keresik, mint az elrejtett kincset.
Jób 3.22
Örülnének nagyon saját sírhalmuknak, sírjuk, ha meglelnék, felujjonganának.
Jób 3.23
Útjavesztett embernek minek ily ajándék, annak, akit Isten teljesen körülzárt?
Jób 3.24
Immár kenyeremmé vált a sóhajtozás, s mint a víznek árja, ömlik a panaszom.
Jób 3.25
Mert rám szakadt, amitől rettegtem, és amitől féltem, osztályrészem lett.
Jób 3.26
Nincs nekem nyugalmam, nincsen békességem, még meg sem nyugodtam, máris új baj ért.
Jób 4
Jób 4.1
Válaszolt, s így szólt a temáni Elifáz:
Jób 4.2
Terhedre van tán, ha beszélünk hozzád? Ki tudná magába fojtani itt a szót?
Jób 4.3
Sokat bátorítottál, hanyatló karoknak újra erőt adtál.
Jób 4.4
Buzdító szavad a támolygó támasza volt, az ingadozók térdét megszilárdítottad.
Jób 4.5
Most meg, hogy magad vagy bajban, ijedezel? Megütődsz, hogy terád is rád került a sor?
Jób 4.6
Nincsen bizalmad istenfélelmedben, jámbor életedre nem mersz hagyatkozni?
Jób 4.7
Gondold meg, ment-e már valaki is tönkre ártatlanul? Becsületes embert mikor ért pusztulás?
Jób 4.8
Hányszor láttam: akik bajt szántottak, gyötrelmet vetettek, hát azt is arattak.
Jób 4.9
Isten lehelete tönkretette őket, haragjának szele elsodorta őket.
Jób 4.10
Ordít az oroszlán, bömböl a nősténye, mint mikor a kölyköknek kiverik a fogát.
Jób 4.11
Pusztul az oroszlán, ha nincsen prédája, s a nőstény kölykei szétszélednek.
Jób 4.12
Titokzatos szózat lopakodott hozzám, és a fülem felfogja suttogását.
Jób 4.13
Égi álomlátás tarka játékában, amikor mély álom száll az emberekre,
Jób 4.14
félelem fogott el s rettegés, reszketett minden egyes tagom.
Jób 4.15
Valami lehelet suhant át arcomon, és az égnek állt minden hajamszála.
Jób 4.16
Ott állt valaki, arcát nem vettem ki, ott állt egy alak a szemem előtt, és hallottam suttogó beszédét:
Jób 4.17
Lehet-e az ember Isten előtt igaz? Állhat férfi tisztán alkotója előtt?
Jób 4.18
Azokban sem bízik, kik szolgálnak neki, angyalaiban is lel kivetnivalót.
Jób 4.19
Hát akkor azokban, kik viskókban laknak, kiknek alapjául a föld pora szolgál, kiket összenyomhat, akár egy molylepkét?
Jób 4.20
Reggeltől estéig tönkreveri őket, eltűnnek örökre, és ki gondol rájuk?
Jób 4.21
Kitépik azután sátraik cövekét, így szállnak a sírba, bölcsesség híjával.
Jób 5
Jób 5.1
Emeld föl hangodat! Ki ad feleletet? Melyik szenthez akarsz folyamodni?
Jób 5.2
Valóban, bosszúság marja az együgyűt, halálba kergeti haragja a balgát.
Jób 5.3
Láttam, hogy egy bolond gyökeret vert, de hirtelen átok szállt a tanyájára.
Jób 5.4
Fiai messze estek a jóléttől, a kapunál elnyomják őket, nincs védelmezőjük.
Jób 5.5
Amit learatnak, éhezők eszik meg, merthogy elragadja az Úr foguk elől, s szomjasok kapkodnak a javaik után.
Jób 5.6
Sohasem a földből sarjad elő a baj, nem a szántóföldön terem a szenvedés.
Jób 5.7
Az ember maga okozza a bajt, ahogy a sas keresi a magasságot.
Jób 5.8
De én azért mégis Istenhez fordulnék, ügyemet Istenem elé terjeszteném.
Jób 5.9
Ő alkotja, ami nagy s kifürkészhetetlen, csodás tetteinek se szeri, se száma.
Jób 5.10
Ő ad esőt a föld színére, és vízzel öntözi a tágas mezőket.
Jób 5.11
Föl tudja emelni a megalázottakat, és jólétet ad a szomorkodóknak.
Jób 5.12
A ravaszok terveit mind keresztülhúzza, üzelmeiket meghiúsítja.
Jób 5.13
A bölcseket befogja saját csapdájukba, kudarccal végződik az álnokok terve.
Jób 5.14
Fényes nappal is sötétségbe botlanak, tapogatnak délben, mintha éjjel volna.
Jób 5.15
Az elesettet megmenti szájuk hatalmától és a szegényt az erősek karjától.
Jób 5.16
A szegénynek így reménysége támad, a gonoszság kénytelen befogni a száját.
Jób 5.17
Lám, boldog az ember, ha fenyíti az Isten, ne vesd meg azért a Mindenható feddő szavát!
Jób 5.18
Ha sebet üt rajtad, majd be is kötözi, ha szétzúz is, meggyógyít a keze.
Jób 5.19
Hatszor is kiragad a szorongatásból, s hetedszerre sem hagy bajba jutni.
Jób 5.20
Hogyha éhezel is, megment a haláltól, háborús időkben kardnak hatalmától.
Jób 5.21
Biztonságban vagy a nyelvnek ostorától, ha rabló közelít, akkor sem kell félned.
Jób 5.22
Mosolyogva nézhetsz fagyra, szárazságra, a mező vadjától nem kell megijedned.
Jób 5.23
Hisz a mezőn a kő szövetséges társad, és a mező vadja békében él veled.
Jób 5.24
Meglátod majd magad: béke lesz a sátrad, hajlékodban szemed nem lát sehol hiányt.
Jób 5.25
Magzatod gyarapszik, magad tapasztalod, mint fűszál a földön, sokasodik sarjad.
Jób 5.26
Mikor beérik életed, sírba szállsz, mint a búzakévét begyűjtik, ha érett.
Jób 5.27
Kikutattuk ezt, és bizonnyal így van. Így hallottuk. Te is vésd jól az eszedbe!"
Ilyenkor szabad olvasni Jeremiás siralmait,Jób könyvét, Jeremiás könyvének részleteit és a talmudból a templom lerombolásával vagy a gyász törvényeivel foglalkozó részeket.
Részlet Jób könyvéből
"Jób 1
Jób 1.1
Volt Husz földjén egy Jób nevű férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat.
Jób 1.2
Hét fia és három lánya született.
Jób 1.3
Nagy vagyona volt: hétezer juha, háromezer tevéje, ötszáz iga marhája, ötszáz szamara és számos cseléde. Így hatalmasabb volt napkelet valamennyi fiánál.
Jób 1.4
Fiai vendégséget szoktak rendezni: ki-ki a saját házában, a rá eső napon. Ilyenkor üzentek és három nővérüket is meghívták, hogy egyenek és igyanak ők is velük.
Jób 1.5
Valahányszor sorra lejártak a vendégség napjai, Jób elhívatta és megtisztította őket. Korán reggel fölkelt, és égőáldozatot mutatott be mindegyikükért. Így gondolkodott ugyanis: "Hátha vétkeztek gyermekeim és szívükben káromolták Istent." Így járt el Jób minden alkalommal.
Jób 1.6
Egy napon az történt, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr elé járultak. A sátán is megjelent köztük.
Jób 1.7
Az Úr így szólt a sátánhoz: "Honnét kerülsz ide?" A sátán ezt felelte az Úrnak: "Szerte bebarangoltam a földet és bolyongtam rajta."
Jób 1.8
Akkor az Úr így szólt a sátánhoz: "Felfigyeltél-e szolgámra, Jóbra? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat."
Jób 1.9
A sátán azt válaszolta az Úrnak: "Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób?
Jób 1.10
Nem magad emeltél-e sövényt köré, háza és minden vagyona köré? Megáldottad keze munkáját, úgyhogy birtoka egyre gyarapszik a földön.
Jób 1.11
Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!"
Jób 1.12
Az Úr erre azt mondta a sátánnak: "Nos, kezedbe adom mindenét, amije van. Csak rá magára nem szabad rátenned a kezed." Erre a sátán eltávozott az Úr színe elől.
Jób 1.13
Egyik nap (Jób) fiai és lányai legidősebb bátyjuk házában lakomát tartottak és bort ittak.
Jób 1.14
Ekkor hírhozó érkezett Jóbhoz és így szólt: "A marhák szántottak, a szamarak meg mellettük legelésztek.
Jób 1.15
De rajtuk ütöttek a szabeusok és elrabolták őket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.16
Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és jelentette: "Isten nyila hullott az égből, tűzvészt támasztott a juhok és a szolgák között, és elpusztította őket. Csak én tudtam megmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.17
Még nem ért beszédje végére, máris jött egy másik, és ezt mondta: "A kaldeusok három rajba álltak, megtámadták és elhajtották a tevéket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.18
Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és szólt: "Fiaid és lányaid lakomát tartottak és bort ittak legidősebb bátyjuk házában.
Jób 1.19
Hirtelen vihar kerekedett a sivatagon túlról, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy rászakadt a fiatalokra és mind meghaltak. Csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.20
Jób ekkor fölkelt, megszaggatta ruháját és megnyírta fejét, a földre borult és imádkozott.
Jób 1.21
Így szólt: "Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!"
Jób 1.22
Mindezek ellenére nem vétkezett Jób, és nem szólt dőreséget Isten ellen.
Jób 2
Jób 2.1
Történt egy napon, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr színe elé járultak. Közöttük volt a sátán is.
Jób 2.2
Ekkor az Úr így szólt a sátánhoz: "Honnét kerülsz ide?" A sátán azt felelte az Úrnak: "Szerte bebarangoltam a földet és kószáltam rajta."
Jób 2.3
Erre az Úr megkérdezte a sátánt: "Észrevetted-e szolgámat, Jóbot is? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat. Még mindig kitart feddhetetlenségében. Hiába ingereltél föl, hogy tegyem tönkre!"
Jób 2.4
A sátán ezt válaszolta az Úrnak: "Bőrért bőrt! Az életéért mindenét odaadja az ember, amije csak van.
Jób 2.5
Emeld csak rá kezedet, és nyúlj a csontjához és húsához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!"
Jób 2.6
Ekkor az Úr azt mondta a sátánnak: "Nos, a kezedbe adom, csak az életét kíméld!"
Jób 2.7
A sátán eltávozott az Úr színe elől. Jóbot rosszindulatú fekéllyel sújtotta tetőtől talpig.
Jób 2.8
Ez hamuba ült, s egy cserépdarabot vett a kezébe, hogy azzal vakargassa magát.
Jób 2.9
A felesége meg így beszélt hozzá: "Még mindig kitartasz feddhetetlenségedben? Átkozd az Istent és halj meg!"
Jób 2.10
Ő azonban így válaszolt neki: "Mint valami féleszű asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?" Mindamellett nem vétkezett Jób az ajkával.
Jób 2.11
Jóbnak három barátja értesült a csapásokról, amelyek rászakadtak, és eljöttek hazájukból: Elifáz Temánból, Bildád Suachból és Cofár Naamából. Megállapodtak egymás közt, hogy elmennek hozzá, kifejezik együttérzésüket és megvigasztalják.
Jób 2.12
Amikor távolból ráemelték tekintetüket, nem ismerték meg. Hangos sírásban törtek ki, megszaggatták ruhájukat és hamut szórtak a fejükre.
Jób 2.13
Hét nap és hét éjjel mellette ültek a földön, és egyik sem szólt hozzá egy szót sem. Látták ugyanis, hogy igen nagy a fájdalma.
Jób 3
Jób 3.1
Jób ezután megnyitotta száját, s elátkozta születése napját.
Jób 3.2
Így szólt:
Jób 3.3
Vesszen a nap, amikor világra jöttem, az éj, amelyen azt mondták: "Fiú fogantatott."
Jób 3.4
Igen, legyen az a nap sötétség! Az Isten odafenn ne törődjék vele, ne is ragyogjon fel annak a napnak a fénye!
Jób 3.5
Borítsa éjszaka és sűrű sötétség, nehezedjenek rá gomolygó fellegek, tartsa rettegésben nappali sötétség!
Jób 3.6
Sötétség nyelje el! Ne soroljátok az év többi napja közé, és ne számítsák be hónapok napjának!
Jób 3.7
Az az éjjel meg maradjon magtalan! Ne lásson soha hangos vigadozást!
Jób 3.8
Átkozzák el ezt az éjt a napok átkozói, akik a leviatánt ingerelni tudják!
Jób 3.9
Homály takarja el hajnalcsillagait, hasztalan várjon a világosságra! Ne láthassa meg, hogy a tavasz kinyitja szemét!
Jób 3.10
Mert nem zárta be előttem a méhnek ajtaját, és a kínt nem rejtette el szemem elől.
Jób 3.11
Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Vagy miért nem haltam meg, mikor megszülettem?
Jób 3.12
Miért fogtak föl térdek? S miért voltak emlők, hogy szopjam őket?
Jób 3.13
Most csöndben feküdnék és nyugodhatnék, elaludtam volna és békességem volna.
Jób 3.14
A királyok és a föld nagyjai közelében, akik sírhelyet építenek maguknak.
Jób 3.15
Fejedelmek mellett, akiknek volt aranyuk, akik megtöltötték házukat ezüsttel.
Jób 3.16
Mint koraszülött, akit mielőtt élt, már elástak, volnék, mint a magzat, amely fényt sose látott.
Jób 3.17
Ott a gonoszok felhagynak dühükkel, és az elfáradtak nyugalmat találnak.
Jób 3.18
Együtt pihennek ott mind, akik foglyok voltak, nem hallatszik többé robottisztnek hangja.
Jób 3.19
Egyforma lesz ott a szegény és a gazdag, és a rabszolga sem függ majd urától.
Jób 3.20
Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet?
Jób 3.21
Várják a halált, de az bizony nem jön, jobban keresik, mint az elrejtett kincset.
Jób 3.22
Örülnének nagyon saját sírhalmuknak, sírjuk, ha meglelnék, felujjonganának.
Jób 3.23
Útjavesztett embernek minek ily ajándék, annak, akit Isten teljesen körülzárt?
Jób 3.24
Immár kenyeremmé vált a sóhajtozás, s mint a víznek árja, ömlik a panaszom.
Jób 3.25
Mert rám szakadt, amitől rettegtem, és amitől féltem, osztályrészem lett.
Jób 3.26
Nincs nekem nyugalmam, nincsen békességem, még meg sem nyugodtam, máris új baj ért.
Jób 4
Jób 4.1
Válaszolt, s így szólt a temáni Elifáz:
Jób 4.2
Terhedre van tán, ha beszélünk hozzád? Ki tudná magába fojtani itt a szót?
Jób 4.3
Sokat bátorítottál, hanyatló karoknak újra erőt adtál.
Jób 4.4
Buzdító szavad a támolygó támasza volt, az ingadozók térdét megszilárdítottad.
Jób 4.5
Most meg, hogy magad vagy bajban, ijedezel? Megütődsz, hogy terád is rád került a sor?
Jób 4.6
Nincsen bizalmad istenfélelmedben, jámbor életedre nem mersz hagyatkozni?
Jób 4.7
Gondold meg, ment-e már valaki is tönkre ártatlanul? Becsületes embert mikor ért pusztulás?
Jób 4.8
Hányszor láttam: akik bajt szántottak, gyötrelmet vetettek, hát azt is arattak.
Jób 4.9
Isten lehelete tönkretette őket, haragjának szele elsodorta őket.
Jób 4.10
Ordít az oroszlán, bömböl a nősténye, mint mikor a kölyköknek kiverik a fogát.
Jób 4.11
Pusztul az oroszlán, ha nincsen prédája, s a nőstény kölykei szétszélednek.
Jób 4.12
Titokzatos szózat lopakodott hozzám, és a fülem felfogja suttogását.
Jób 4.13
Égi álomlátás tarka játékában, amikor mély álom száll az emberekre,
Jób 4.14
félelem fogott el s rettegés, reszketett minden egyes tagom.
Jób 4.15
Valami lehelet suhant át arcomon, és az égnek állt minden hajamszála.
Jób 4.16
Ott állt valaki, arcát nem vettem ki, ott állt egy alak a szemem előtt, és hallottam suttogó beszédét:
Jób 4.17
Lehet-e az ember Isten előtt igaz? Állhat férfi tisztán alkotója előtt?
Jób 4.18
Azokban sem bízik, kik szolgálnak neki, angyalaiban is lel kivetnivalót.
Jób 4.19
Hát akkor azokban, kik viskókban laknak, kiknek alapjául a föld pora szolgál, kiket összenyomhat, akár egy molylepkét?
Jób 4.20
Reggeltől estéig tönkreveri őket, eltűnnek örökre, és ki gondol rájuk?
Jób 4.21
Kitépik azután sátraik cövekét, így szállnak a sírba, bölcsesség híjával.
Jób 5
Jób 5.1
Emeld föl hangodat! Ki ad feleletet? Melyik szenthez akarsz folyamodni?
Jób 5.2
Valóban, bosszúság marja az együgyűt, halálba kergeti haragja a balgát.
Jób 5.3
Láttam, hogy egy bolond gyökeret vert, de hirtelen átok szállt a tanyájára.
Jób 5.4
Fiai messze estek a jóléttől, a kapunál elnyomják őket, nincs védelmezőjük.
Jób 5.5
Amit learatnak, éhezők eszik meg, merthogy elragadja az Úr foguk elől, s szomjasok kapkodnak a javaik után.
Jób 5.6
Sohasem a földből sarjad elő a baj, nem a szántóföldön terem a szenvedés.
Jób 5.7
Az ember maga okozza a bajt, ahogy a sas keresi a magasságot.
Jób 5.8
De én azért mégis Istenhez fordulnék, ügyemet Istenem elé terjeszteném.
Jób 5.9
Ő alkotja, ami nagy s kifürkészhetetlen, csodás tetteinek se szeri, se száma.
Jób 5.10
Ő ad esőt a föld színére, és vízzel öntözi a tágas mezőket.
Jób 5.11
Föl tudja emelni a megalázottakat, és jólétet ad a szomorkodóknak.
Jób 5.12
A ravaszok terveit mind keresztülhúzza, üzelmeiket meghiúsítja.
Jób 5.13
A bölcseket befogja saját csapdájukba, kudarccal végződik az álnokok terve.
Jób 5.14
Fényes nappal is sötétségbe botlanak, tapogatnak délben, mintha éjjel volna.
Jób 5.15
Az elesettet megmenti szájuk hatalmától és a szegényt az erősek karjától.
Jób 5.16
A szegénynek így reménysége támad, a gonoszság kénytelen befogni a száját.
Jób 5.17
Lám, boldog az ember, ha fenyíti az Isten, ne vesd meg azért a Mindenható feddő szavát!
Jób 5.18
Ha sebet üt rajtad, majd be is kötözi, ha szétzúz is, meggyógyít a keze.
Jób 5.19
Hatszor is kiragad a szorongatásból, s hetedszerre sem hagy bajba jutni.
Jób 5.20
Hogyha éhezel is, megment a haláltól, háborús időkben kardnak hatalmától.
Jób 5.21
Biztonságban vagy a nyelvnek ostorától, ha rabló közelít, akkor sem kell félned.
Jób 5.22
Mosolyogva nézhetsz fagyra, szárazságra, a mező vadjától nem kell megijedned.
Jób 5.23
Hisz a mezőn a kő szövetséges társad, és a mező vadja békében él veled.
Jób 5.24
Meglátod majd magad: béke lesz a sátrad, hajlékodban szemed nem lát sehol hiányt.
Jób 5.25
Magzatod gyarapszik, magad tapasztalod, mint fűszál a földön, sokasodik sarjad.
Jób 5.26
Mikor beérik életed, sírba szállsz, mint a búzakévét begyűjtik, ha érett.
Jób 5.27
Kikutattuk ezt, és bizonnyal így van. Így hallottuk. Te is vésd jól az eszedbe!"
Megjegyzések