Ilan Mor: a holokauszt nem a koncentrációs táborokkal kezdődött
Forrás: MAZSIHISZ
Az emlékezés ezen estéjén emlékezzünk meg a magyar zsidókról, és az ő barátságos és békés együttélésükről a nem-zsidó honfitársakkal. Ezt az együttélést a nácik és magyar szövetségeseik szentségtelenítették meg – mondta Ilan Mor Izrael magyarországi nagykövete vasárnap Budapesten a Dohány utcai zsinagógában megrendezett Wallenberg-emlékesten.
Azért gyűltünk össze ezen a különleges estén, hogy egy rendkívüli emberre emlékezzünk: Raoul Wallenbergre, az emberre és örökségére.
A mai estét egy igen egyedülálló és jelentős magyar szervezet, az Élet Menete Alapítvány szervezte. Az alapítványt sokan részesítették elismerésben a magyar társadalmon belüli tolerancia és kölcsönös megértés népszerűsítéséért, illetve a fiatalabb generációk fontos és fáradhatatlan tanításáért a Holokausztról. Ennek a munkának a legnagyobb részét önkéntesek végezték.
Hálás köszönetemet szeretném kifejezni Gordon Gábornak és a sok önkéntesnek, akik fáradhatatlanul dolgoztak mellette, hogy elérjék ezeket a nemes célokat. Kol Ha-Kavod Neked és a többieknek!!!
Hölgyeim és Uraim!
Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége által 2005-ben elfogadott, illetve számos nyelven – többek között magyarul is – kiadott, az ”Antiszemitizmus munkadefíniciója” című dokumentum bevezetőjében a következők olvashatók, idézem:
„Az antiszemitizmus olyan sajátos kép a zsidóságról, amely alkalmas a zsidósággal szembeni gyűlölet kifejezésére. Az antiszemitizmus szóbeli vagy fizikai megnyilvánulási formái irányulhatnak zsidó- vagy nem zsidó emberek, személyes tulajdonuk, valamint a zsidó közösség intézményei és vallási létesítményei ellen. E megnyilvánulások irányulhatnak továbbá – a zsidó közösséggel azonosított – Izrael Állam ellen is.
Az antiszemitizmus gyakran vádolja emberiségellenes összeesküvéssel a zsidókat, valamint a zsidókat teszi felelőssé azért, ha a dolgok általában rosszul alakulnak… Az antiszemitizmus megnyilvánulásai lehetnek verbálisak, írottak, vizuálisak és viselkedésbeliek. Az antiszemitizmus negatív sztereotípiákkal él, és ellenszenves jellemvonásokat tulajdonít a zsidóknak…” Idézet vége.
Ezen az estén, Hölgyeim és Uraim, jóllehet Raoul Wallenbergre emlékezünk, az antiszemitizmus munkadefiníciója egyértelműen eszünkbe juttatja azokat az okokat, amiért a svéd diplomata annyira fáradhatatlanul munkálkodott a magyar zsidók kiirtástól való megmentésén 70 évvel ezelőtt, hiszen ők voltak az antiszemitizmus fő célpontjai…
Arra emlékeztet bennünket, hogy a holokauszt nem a koncentrációs táborokkal kezdődött.
Arra emlékeztet bennünket, hogy az egész akkor kezdődött, amikor az első tégla betörte egy zsidó üzlet ablakát, amikor meggyaláztak egy zsinagógát, amikor gyűlölködés lepte el az utcákat, és mindez azért, mert tudatlanságon, vakbuzgóságon és ellenségeskedésen alapuló antiszemita eszmék jelentek meg.
Arra is emlékeztet bennünket, hogy a holokauszt nem csak úgy megtörtént, hanem azt gondosan kitervelték, és módszeresen végrehajtották.
Az emlékezés ezen estéjén emlékezzünk meg a magyar zsidókról, és az ő barátságos és békés együttélésükről a nem-zsidó honfitársakkal. Ezt az együttélést a nácik és magyar szövetségeseik szentségtelenítették meg.
Ha az elpusztult magyar zsidó közösségek miatt bánkódunk, akkor a magyarok, a zsidók, a zsidó magyarok, a magyar zsidók miatt is bánkódunk, akik mind hús-vér emberek voltak…
Ma este ismét emlékeztettek bennünket az antiszemitizmusra, az anticionizmusra és más kirekesztő eszmékre, a türelmetlenség különböző formáinak, a fanatizmusnak és idegengyűlöletnek a pusztító erejére, amelyek, akárcsak egy vírus, félelmet és gyűlöletet terjesztenek.
Ezek a ragályos eszmék növekvő etnikai és vallási türelmetlenséggel vegyítve ismét felütötték visszataszító fejüket ezen a kontinensen és ebben az országban.
Az antiszemita nyelvhasználat elfogadottá vált a magyar közbeszédben (a holokauszt bagatellizálása és tagadása, a Wallenberg-szobor és egyéb holokauszt emlékművek meggyalázása), a politikai vitákban (a hírhedt tiszaeszlári vérvád a Parlamentben) és a napjainkban meghatározó sajtóban is. Antiszemitizmussal találkozunk a kulturális életben és az amúgy barátságosnak meghirdetett sporteseményeken is.
Ezért, szabad és demokratikus társadalomként, illetve egyéni szinten is, állandó kötelességünk erősen és egyértelműen elutasítani ezeket a negatív és ragályos eszméket.
2012. július 22-én, a Vel d’Hiv néven ismert razzia 70. évfordulóján, Francois Hollande, Franciaország Köztársasági elnöke, őszintén, nyíltan és kifejezően elismerte országa nevében a második világháborúban betöltött szerepüket, amikor is több mint 13 152 párizsi zsidót gyűjtött össze és deportált a francia hatóság. A francia történelem egyik legsötétebb fejezete volt ez.
Hollande azt mondta, idézem: ”Azért gyűltünk itt ma össze, hogy emlékezzünk egy szörnyű bűnre… és, hogy beszéljünk a kollaboránsok sötét óráiról, a történelmünkről, és így Franciaország felelősségéről is… Azért is vagyunk itt, hogy továbbadjuk a Holokauszt emlékét… a Holokauszt nem a zsidók története, ez a Történelem, a mi Történelmünk… Az emlékezés a tanítással kezdődik. Minden rossz forrása a tudatlanság… nem szabad, hogy akár csak egy iskola is legyen, ahol ezt a történetet nem hallgatják meg tökéletes odafigyeléssel, nem tisztelik, és nem reflektálnak rá… A Francia Köztársaságban ez nem lehet – nem lesz – emlék, amely elveszik. Erre személyesen fogok ügyelni…” Idézet vége.
Hölgyeim és Uraim!
Ebben az igen fontos és időszerű beszédben három elvvel szeretném megismertetni Önöket:
* Az Igazság – minden oldalról szembe kell nézni vele, meg kell ismerni, és ki kell fejezni
* Az emlékek bagatellizálása és tagadása – ezzel az oktatásnak kell megküzdenie
* És maga az emlékezet – amelyet meg kell őrizni, és ápolni kell
Tudom – fáj visszaemlékezni. De amíg élünk, muszáj emlékeznünk, és nem szabad a könnyű menekülést, a felejtést választanunk.
Ezek az elvek minden történelmi emlékezés és oktatási program alapkövei az antiszemitizmus és a holokauszt tagadását célzó kísérletek elleni harcban. Fontos felismerni, hogy ezek a teremtő elvek a felelősséget hangsúlyozzák és nem a szemrehányást.
Ebben a tekintetben üdvözlöm a magyar kormány döntését egy rendszer felállításáról, amely az antiszemita és kisebbségek elleni eseményeket hivatott ellenőrizni Magyarországon.
Az első Fidesz-kormány volt az, amely 2000-ben elhatározta, hogy létrehoz egy Nemzeti Holokauszt Emléknapot és megépíti a Holokauszt Emlékközpontot a Páva utcában.
Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, azt nyilatkozta nemrég, hogy kormánya „zéró toleranciát fog mutatni az antiszemitizmussal és a rasszizmussal szemben”.
Pár héttel ezelőtti eredményes izraeli útján Áder János köztársasági elnök nyílt és őszinte párbeszédet folytatott Izrael Állam vezetőivel különböző geo-stratégiai kérdéseket illetően, továbbá az antiszemitizmus elleni harc szükségességéről és módjairól Magyarországon és világszerte.
Áder János – a legnagyobb magyar egyházak három prominens vezetőjével, Erdő Péterrel, Bölcskei Gusztávval és Gáncs Péterrel egyetemben – nyíltan elutasította a Schweitzer rabbit ért antiszemita támadásokat, továbbá együttérzését fejezte ki a zsidó közösséggel.
Ezek mind helyes szavak, állítások és cselekedetek; reméljük, hogy további intézkedések és lépések követik, beleértve a történelemért vállalt őszinte erkölcsi felelősségvállalást.
Viszonylag kevés olyan emberről tudunk, akik a holokauszt során elkövetett kegyetlenségek idején elég bátrak voltak ahhoz, hogy segítsék a zsidókat.
Ez a kevés ember elhatározta, hogy látványosan szembeszáll a náci ideológiával. Legyenek ők férfiak vagy nők, cselekedetükkel az egyes ember erejét példázzák, ami változást hozhat. Raoul Wallenberget követként küldték Magyarországra azzal a különleges megbízással, hogy megmentse a zsidókat.
Amikor Budapestre érkezett, az elhagyatottság és az árulás világával találkozott, az elkövetők, a kollaboránsok és a bámészkodók világával, és egy ilyen világban minden cselt, minden szokatlan eszközt felhasznált, beleértve a megvesztegetést, a zsarolást és irathamisítást is, annak érdekében, hogy megmentse a zsidó embereket.
Wallenberg egyetlen igaz hatósága a bátorsága volt. Nem féltette önmagát, és teljes mértékben elkötelezte magát a cél mellett. Bátorságot nemcsak katonáknál, és nem csak a harcmezőkön tapasztalhatunk. A polgárok civil kurázsiról tehetnek tanúbizonyságot – és Hölgyeim és Uraim, a bátorság bátorságot szül.
Hölgyeim és Uraim! A túlélők emlékeztek.
Ők emlékeztek a fiatal svéd férfire, aki félretette a saját életét azért, hogy mások segítségére siessen, és aki sose tért haza. Ők emlékeztek Wallenbergre, Carl Lutzra, Salkaházi Sára nővérre, Ocskay Lászlóra, id. Antall Józsefre, Karády Katalinra, Ottlik Gézára és még sokan másokra.
A túlélők létrehoztak egy egyedülálló programot, amely kegyelettel adózik ezen bátor férfiak és nők előtt. A Jad Vasem, a Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága formálisan 1953-ban jött létre, csupán nyolc évvel a második világháború után.
Az évek során a Jad Vasem lett az egyetlen erkölcsi hatóság a világon, amely a ”Világ Igaza” díjjal tüntet ki személyeket, és amely aktív kutatómunkát végez a holokauszt, illetve a hatmillió zsidó áldozat emlékének megőrzéséért.
1963. november 26-án a Jad Vasem kitüntette Wallenberget a ”Világ Igaza” díjjal, kitüntetése ma a Jad Vasem Holokauszt Történeti Múzeumban tekinthető meg. 1987-ben Wallenberg tiszteletbeli izraeli állampolgárságot kapott.
Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek!
Szenes Hanna, egyike a számos hősnek az izraeli hősök panteonjában, Budapesten született. Húszas évei elején, 1944. március 15-én, ejtőernyővel érkezett Magyarországra azzal a megbízással, hogy zsidókat mentsen meg, akiknek az életét a nácik és magyar szövetségeseik fenyegették. Magyar katonák fogták el és egy budapesti börtönbe zárták. Halálra ítélték, és az ítéletet végre is hajtották. Mindössze 23 éves volt. Utolsó verseinek egyikében így írt:
„Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön,
Mikor ők maguk már régen nincsenek helyükön.
Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít,
Amikor ők maguk már nincsenek köztünk.
Ezek a fények csillognak és különösen
Ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek.”
Biztos vagyok benne, annak ellenére, hogy nem ismerte Raoul Wallenberget és a többi, 24 355 ”Világ Igaza” díjjal kitüntetett személyt, köztük 791 magyart, Szenes Hanna a versét neki és a többieknek dedikálta, akik a jóság megtestesítői, és példaképül szolgálnak mindannyiunk számára.
Legyen ez az este, Hölgyeim és Uraim, kedves Barátok, mindannyiunk számára figyelmeztetés, hogy van egy szent kötelezettségünk, nekünk és az utódainknak, ami nem más, mint emlékezni a holokausztra, tanulságként is és figyelmeztetésként is.
Köszönöm szépen! SHALOM!
A mai estét egy igen egyedülálló és jelentős magyar szervezet, az Élet Menete Alapítvány szervezte. Az alapítványt sokan részesítették elismerésben a magyar társadalmon belüli tolerancia és kölcsönös megértés népszerűsítéséért, illetve a fiatalabb generációk fontos és fáradhatatlan tanításáért a Holokausztról. Ennek a munkának a legnagyobb részét önkéntesek végezték.
Hálás köszönetemet szeretném kifejezni Gordon Gábornak és a sok önkéntesnek, akik fáradhatatlanul dolgoztak mellette, hogy elérjék ezeket a nemes célokat. Kol Ha-Kavod Neked és a többieknek!!!
Hölgyeim és Uraim!
Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége által 2005-ben elfogadott, illetve számos nyelven – többek között magyarul is – kiadott, az ”Antiszemitizmus munkadefíniciója” című dokumentum bevezetőjében a következők olvashatók, idézem:
„Az antiszemitizmus olyan sajátos kép a zsidóságról, amely alkalmas a zsidósággal szembeni gyűlölet kifejezésére. Az antiszemitizmus szóbeli vagy fizikai megnyilvánulási formái irányulhatnak zsidó- vagy nem zsidó emberek, személyes tulajdonuk, valamint a zsidó közösség intézményei és vallási létesítményei ellen. E megnyilvánulások irányulhatnak továbbá – a zsidó közösséggel azonosított – Izrael Állam ellen is.
Az antiszemitizmus gyakran vádolja emberiségellenes összeesküvéssel a zsidókat, valamint a zsidókat teszi felelőssé azért, ha a dolgok általában rosszul alakulnak… Az antiszemitizmus megnyilvánulásai lehetnek verbálisak, írottak, vizuálisak és viselkedésbeliek. Az antiszemitizmus negatív sztereotípiákkal él, és ellenszenves jellemvonásokat tulajdonít a zsidóknak…” Idézet vége.
Ezen az estén, Hölgyeim és Uraim, jóllehet Raoul Wallenbergre emlékezünk, az antiszemitizmus munkadefiníciója egyértelműen eszünkbe juttatja azokat az okokat, amiért a svéd diplomata annyira fáradhatatlanul munkálkodott a magyar zsidók kiirtástól való megmentésén 70 évvel ezelőtt, hiszen ők voltak az antiszemitizmus fő célpontjai…
Arra emlékeztet bennünket, hogy a holokauszt nem a koncentrációs táborokkal kezdődött.
Arra emlékeztet bennünket, hogy az egész akkor kezdődött, amikor az első tégla betörte egy zsidó üzlet ablakát, amikor meggyaláztak egy zsinagógát, amikor gyűlölködés lepte el az utcákat, és mindez azért, mert tudatlanságon, vakbuzgóságon és ellenségeskedésen alapuló antiszemita eszmék jelentek meg.
Arra is emlékeztet bennünket, hogy a holokauszt nem csak úgy megtörtént, hanem azt gondosan kitervelték, és módszeresen végrehajtották.
Az emlékezés ezen estéjén emlékezzünk meg a magyar zsidókról, és az ő barátságos és békés együttélésükről a nem-zsidó honfitársakkal. Ezt az együttélést a nácik és magyar szövetségeseik szentségtelenítették meg.
Ha az elpusztult magyar zsidó közösségek miatt bánkódunk, akkor a magyarok, a zsidók, a zsidó magyarok, a magyar zsidók miatt is bánkódunk, akik mind hús-vér emberek voltak…
Ma este ismét emlékeztettek bennünket az antiszemitizmusra, az anticionizmusra és más kirekesztő eszmékre, a türelmetlenség különböző formáinak, a fanatizmusnak és idegengyűlöletnek a pusztító erejére, amelyek, akárcsak egy vírus, félelmet és gyűlöletet terjesztenek.
Ezek a ragályos eszmék növekvő etnikai és vallási türelmetlenséggel vegyítve ismét felütötték visszataszító fejüket ezen a kontinensen és ebben az országban.
Az antiszemita nyelvhasználat elfogadottá vált a magyar közbeszédben (a holokauszt bagatellizálása és tagadása, a Wallenberg-szobor és egyéb holokauszt emlékművek meggyalázása), a politikai vitákban (a hírhedt tiszaeszlári vérvád a Parlamentben) és a napjainkban meghatározó sajtóban is. Antiszemitizmussal találkozunk a kulturális életben és az amúgy barátságosnak meghirdetett sporteseményeken is.
Ezért, szabad és demokratikus társadalomként, illetve egyéni szinten is, állandó kötelességünk erősen és egyértelműen elutasítani ezeket a negatív és ragályos eszméket.
2012. július 22-én, a Vel d’Hiv néven ismert razzia 70. évfordulóján, Francois Hollande, Franciaország Köztársasági elnöke, őszintén, nyíltan és kifejezően elismerte országa nevében a második világháborúban betöltött szerepüket, amikor is több mint 13 152 párizsi zsidót gyűjtött össze és deportált a francia hatóság. A francia történelem egyik legsötétebb fejezete volt ez.
Hollande azt mondta, idézem: ”Azért gyűltünk itt ma össze, hogy emlékezzünk egy szörnyű bűnre… és, hogy beszéljünk a kollaboránsok sötét óráiról, a történelmünkről, és így Franciaország felelősségéről is… Azért is vagyunk itt, hogy továbbadjuk a Holokauszt emlékét… a Holokauszt nem a zsidók története, ez a Történelem, a mi Történelmünk… Az emlékezés a tanítással kezdődik. Minden rossz forrása a tudatlanság… nem szabad, hogy akár csak egy iskola is legyen, ahol ezt a történetet nem hallgatják meg tökéletes odafigyeléssel, nem tisztelik, és nem reflektálnak rá… A Francia Köztársaságban ez nem lehet – nem lesz – emlék, amely elveszik. Erre személyesen fogok ügyelni…” Idézet vége.
Hölgyeim és Uraim!
Ebben az igen fontos és időszerű beszédben három elvvel szeretném megismertetni Önöket:
* Az Igazság – minden oldalról szembe kell nézni vele, meg kell ismerni, és ki kell fejezni
* Az emlékek bagatellizálása és tagadása – ezzel az oktatásnak kell megküzdenie
* És maga az emlékezet – amelyet meg kell őrizni, és ápolni kell
Tudom – fáj visszaemlékezni. De amíg élünk, muszáj emlékeznünk, és nem szabad a könnyű menekülést, a felejtést választanunk.
Ezek az elvek minden történelmi emlékezés és oktatási program alapkövei az antiszemitizmus és a holokauszt tagadását célzó kísérletek elleni harcban. Fontos felismerni, hogy ezek a teremtő elvek a felelősséget hangsúlyozzák és nem a szemrehányást.
Ebben a tekintetben üdvözlöm a magyar kormány döntését egy rendszer felállításáról, amely az antiszemita és kisebbségek elleni eseményeket hivatott ellenőrizni Magyarországon.
Az első Fidesz-kormány volt az, amely 2000-ben elhatározta, hogy létrehoz egy Nemzeti Holokauszt Emléknapot és megépíti a Holokauszt Emlékközpontot a Páva utcában.
Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, azt nyilatkozta nemrég, hogy kormánya „zéró toleranciát fog mutatni az antiszemitizmussal és a rasszizmussal szemben”.
Pár héttel ezelőtti eredményes izraeli útján Áder János köztársasági elnök nyílt és őszinte párbeszédet folytatott Izrael Állam vezetőivel különböző geo-stratégiai kérdéseket illetően, továbbá az antiszemitizmus elleni harc szükségességéről és módjairól Magyarországon és világszerte.
Áder János – a legnagyobb magyar egyházak három prominens vezetőjével, Erdő Péterrel, Bölcskei Gusztávval és Gáncs Péterrel egyetemben – nyíltan elutasította a Schweitzer rabbit ért antiszemita támadásokat, továbbá együttérzését fejezte ki a zsidó közösséggel.
Ezek mind helyes szavak, állítások és cselekedetek; reméljük, hogy további intézkedések és lépések követik, beleértve a történelemért vállalt őszinte erkölcsi felelősségvállalást.
Viszonylag kevés olyan emberről tudunk, akik a holokauszt során elkövetett kegyetlenségek idején elég bátrak voltak ahhoz, hogy segítsék a zsidókat.
Ez a kevés ember elhatározta, hogy látványosan szembeszáll a náci ideológiával. Legyenek ők férfiak vagy nők, cselekedetükkel az egyes ember erejét példázzák, ami változást hozhat. Raoul Wallenberget követként küldték Magyarországra azzal a különleges megbízással, hogy megmentse a zsidókat.
Amikor Budapestre érkezett, az elhagyatottság és az árulás világával találkozott, az elkövetők, a kollaboránsok és a bámészkodók világával, és egy ilyen világban minden cselt, minden szokatlan eszközt felhasznált, beleértve a megvesztegetést, a zsarolást és irathamisítást is, annak érdekében, hogy megmentse a zsidó embereket.
Wallenberg egyetlen igaz hatósága a bátorsága volt. Nem féltette önmagát, és teljes mértékben elkötelezte magát a cél mellett. Bátorságot nemcsak katonáknál, és nem csak a harcmezőkön tapasztalhatunk. A polgárok civil kurázsiról tehetnek tanúbizonyságot – és Hölgyeim és Uraim, a bátorság bátorságot szül.
Hölgyeim és Uraim! A túlélők emlékeztek.
Ők emlékeztek a fiatal svéd férfire, aki félretette a saját életét azért, hogy mások segítségére siessen, és aki sose tért haza. Ők emlékeztek Wallenbergre, Carl Lutzra, Salkaházi Sára nővérre, Ocskay Lászlóra, id. Antall Józsefre, Karády Katalinra, Ottlik Gézára és még sokan másokra.
A túlélők létrehoztak egy egyedülálló programot, amely kegyelettel adózik ezen bátor férfiak és nők előtt. A Jad Vasem, a Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága formálisan 1953-ban jött létre, csupán nyolc évvel a második világháború után.
Az évek során a Jad Vasem lett az egyetlen erkölcsi hatóság a világon, amely a ”Világ Igaza” díjjal tüntet ki személyeket, és amely aktív kutatómunkát végez a holokauszt, illetve a hatmillió zsidó áldozat emlékének megőrzéséért.
1963. november 26-án a Jad Vasem kitüntette Wallenberget a ”Világ Igaza” díjjal, kitüntetése ma a Jad Vasem Holokauszt Történeti Múzeumban tekinthető meg. 1987-ben Wallenberg tiszteletbeli izraeli állampolgárságot kapott.
Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek!
Szenes Hanna, egyike a számos hősnek az izraeli hősök panteonjában, Budapesten született. Húszas évei elején, 1944. március 15-én, ejtőernyővel érkezett Magyarországra azzal a megbízással, hogy zsidókat mentsen meg, akiknek az életét a nácik és magyar szövetségeseik fenyegették. Magyar katonák fogták el és egy budapesti börtönbe zárták. Halálra ítélték, és az ítéletet végre is hajtották. Mindössze 23 éves volt. Utolsó verseinek egyikében így írt:
„Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön,
Mikor ők maguk már régen nincsenek helyükön.
Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít,
Amikor ők maguk már nincsenek köztünk.
Ezek a fények csillognak és különösen
Ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek.”
Biztos vagyok benne, annak ellenére, hogy nem ismerte Raoul Wallenberget és a többi, 24 355 ”Világ Igaza” díjjal kitüntetett személyt, köztük 791 magyart, Szenes Hanna a versét neki és a többieknek dedikálta, akik a jóság megtestesítői, és példaképül szolgálnak mindannyiunk számára.
Legyen ez az este, Hölgyeim és Uraim, kedves Barátok, mindannyiunk számára figyelmeztetés, hogy van egy szent kötelezettségünk, nekünk és az utódainknak, ami nem más, mint emlékezni a holokausztra, tanulságként is és figyelmeztetésként is.
Köszönöm szépen! SHALOM!
Megjegyzések