Bálszezon
Túl az évszámcserén, túl Tu
Bisváton, és a nálam már hagyományos avokádómag-ültetésen, túl a születésnapon,
amire a magot is magában tartalmazó avokádót kaptam, állok itt télvíz idején;
és hol van még a Purim? Micsoda szerencse, multikulturális környezetben
tengetem életem, és mivel lehet – egy raklap munkán kívül – a legjobban
kitölteni a Purimig tartó időt, ha nem, a szinte éppen erre teremtett báli
szezonnal. Eszem ágában sincs bálra menni, nem is azért mondom. A másnaposságon
túl más élményt ott kizárt, hogy szereznék, ha egyáltalán beengednének, vagy
idővel nem rúgnának ki. Az ott, a hirtelengazdagok és udvartartásuk, a
politikai giccsgyárosok, a velük szövetséges celeb-mocsár, az ingyenbüféző
mameluközön és cemendéik operációs területe. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem
mindre vonatkozik, és hogy mennyire méltánytalanul elfogult vagyok, hiszen
éppen abban kéne liberális mivoltomnak megnyilvánulnia, hogy maximálisan
elfogadom a szórakozás individuális szabadságát, és úgy általában a szabad
értékválasztást, ha az, más kultúráját nem gáncsolja. De hát nem, még sem.
Ahogy ezt a meghívót nézegetem, amit névre szólóan kaptam, ez egyértelműen nem
nekem való, akinek meg igen, ahhoz igencsak kevés közöm van. Buli az mehet,
nevezzük farsangnak vagy karneválnak, Fete-nek, privátkának vagy meszibának. Ez
itt más, ezek komolyan veszik magukat és előadják soha nem létezett hagyományukat,
és mind ehhez, nem kis anyagi ráfordítással bohócot csinálnak/csináltatnak
magukból.
Ja, már értem, hogy fizessek be 1299 Eurót!
Ezt nagyon kitalálták. A mai árfolyamon ez éppen a 400 ezer forint alatt van
még. Hozzájön ehhez még a pénzátváltás adója, mintegy 8000 forint, amiből majd
szép új transzportpályaudvart kaphatnak a gondoskodó Államtól és a kormányzó
úrtól az arra érdemes zsidók, még a választás előtt, és Peszah – a kivonulás –
után. De az még messze-messze. Mert, – hogy a szívhez szóló meghívó szövegét
kövessem, – a keringő fővárosában amúgy 450 bált rendeznek, melyek több mint
2000 órányi táncmulatságot kínálnak a báli szezon zárásáig. Mintegy 30-40
bizonytalanul vigyorgó pszichológiai eset néz rám a prospektusból, különböző
ízléstelen maskarákban. Lerí róluk a szellemi sivárság, és az utóbbi pár év
hirtelen jött gazdagsága. Ők voltak múlt évben a Bécsi Operabálon a cég
szervezésében, és ők voltak azok, akik élőben látták ott Boo Derek-et, – tudják
a nagy Boot, – aki a nő volt a King Kong-ban 1976-ban. „Lélegzetelállító érzés
először utazni egy limuzinnal a rendezvény helyszínére, ahol kifogástalan
ruhakölteményben vonulhat végig a piros szőnyegen a fényképészek vakuinak
villanásai közepette”. Nem engedhetek
meg magamnak egy lélegzetelállítást sajnos, ezt biztosan az orvosom sem
javasolná. Mi több, van egy saját piros szőnyegem, még kultúr-protokollos
koromból. 4 méter hosszú és félbehajtva vendégágynak szoktam használni.
Általában dicsérik, mindenki azt hiszi, ez valami feng shui-s dolgom. Nem kell
tehát ezennel sem keringőznöm a szomszédban, aránylag egyszerűen megoldom saját
eszközeimmel a báli hókuszpókot. Karikaturista-bál úgy nincs, sőt az lenne a
karikaturisták karikatúrája, de fotósbálról sem érkezett hír, grafikus- és
könyvtervezők báljára sem jött meghívó. A Magyar Nemzeti Operabált már rég
lefújták, nehogy a kegyes nép az Andrássy úton, a valóságban is láthassa az új
nomenklatúra és a csatolt üdvöskék csillogásának tükrében saját cudar életét. A
bál-entuziaszták ettől függetlenül megtalálják számításukat, mint zsák a
foltját és templom az egerét. Mennek svábbálra, lódoktorbálra,
tisztviselőbálra, a Budai Egyházközségek 21. báljára, az Orosz újgazdagok
magyarországi báljára, Széchenyi Bálra a Gellértbe…
Korszerű ez a báli umbulda egyáltalán még?
Megéri ez a felhajtás egy világban, ahol amúgy is minden már a virtuális térben
történik, még a szusit, meg a Mikulást is az Interneten rendeljük? Különben is,
drága ez a báli hancúr-smancúr, hideg is van, amúgy meg itt van nekem a Bakegér
a sarkon, még ha cilinderrel a fejemen nem is férek be. Megy viszont a
Barcelona meccs a tévén. Ha tehát szezon van, akkor bizony szezon van, és
bálozik a lokálmatador. Olé! 0,87 Euró a sör, és mindig mi nyerünk, pedig
azokra a stadionokra senki sem szed be adót tőlem itt és a kormányzó úr sem
focizik bele a tévébe. Ha kedve szottyan a lokálpatriótának, akár rövid időre
el is hagyhatja a lokált, és élesben bálozhat a déli végeken. Ott, ahol a derék
sokácok védik a Schengen-i határokat, mint száz évvel ezelőtti bajtársaik
„kutya Szerbiával” farkasszemet nézve, ott már készülődnek halált megvetve a
mohácsi busók és a jankelék, hogy egy nagyot busójárjanak, és halálra ijesszék
a dél-koreai és azerbajdzsáni kaland-turistákat. Izraeli turisták is lehetnének
természetesen, miért ne, bár ez a bruttó bálozás és busózás nem tűnik nékem egy
kifejezetten zsidó-kompatibilis dolognak. „Nem, mint zsidó kell részt venni
ezeken, az egyébként a keresztény egyházi kalendáriumba illeszthető vigasságokon,”
– mondaná a szociálpszichológus – „hanem például, mint szociálpszichológus, és
a dolog már egészen máshogy nézne ki.” Ez kétséget kizáróan igaz, bár sokkal
érvényesebb lenne ez az ajánlás, ha a szociálpszichológus sem lenne zsidó. Na de akkor most mi van? A zsidó, aki az,
vagy akiről mondják, az ne mulasson, ne tivornyázzon, ne dörgölőddzön báli
bűbájosan a meghatározó körökhöz, ne kajtasson egy megbízásgyér világban,
szalonspiccesen jópofizva nők után, akik perspektivikusan kapcsolati tőkét is
jelenthetnek, mindamellett, hogy státuszszimbólumként is fel lehet őket alkalom
adtán vonultatni. /Ez természetesen fordítva is értendő női szereposztásban, de
hát én a férfi aspektusnak vagyok hiteles projektora /
Nem egyszerű, nem egyszerű, de nincs veszve
semmi, hiszen kisvártatva eljő a Sorsvetés ünnepe, és túl Eszter könyvének
olvasásán minden fent elhangzott cselekedetet el lehet követni zsidóként is.
Sőt, egy jámbor életű zsidó tekintetében ez, hogy úgy mondjam kötelező is.
Értendő ez a bohókás-csacska magatartásra, lehetőségszerinti jelmezviseletre,
és ami az ivás vonatkozásait illeti, ezennel nem négy pohár borról szól a
rendezvény, hanem megszámlálhatatlanról. Szó- és írásszerinti statáriális tivornyaparancs
lép életbe két, jobb esetben akár három napra. Az eljövendő ádlojádá lényege,
hogy a bálozó zsidó igyon annyit, hogy már bizonyos dolgokat ne tudjon
egymástól megkülönböztetni. Nem a felvonultatott bájhölgyekről, a büfé
szendvicskínálatáról, vagy az alkoholkülönlegességekről van itt szó, hanem Hámán
és Ahasvér megkülönböztetéséről. Ahasvér, az tudjuk Xerxés, perzsa császár
volt. Odáig még pont 7x7 nap, rengeteg idő, sok víz folyik le addig a Dunán a
bécsi Ballhaustól, el a pesti Vigadó előtt, a mohácsi busókig. Fontos viszont a
lelkiismeretes felkészülés.
Ezévi jelmondatom ezért, – melyet még
körzeti orvosommal egyeztetnem kell – „Annyit igyál, hogy ne tudd Hómant
megkülönböztetni Kertésztől”.
Megjegyzések