Bálszezon

Túl az évszámcserén, túl Tu Bisváton, és a nálam már hagyományos avokádómag-ültetésen, túl a születésnapon, amire a magot is magában tartalmazó avokádót kaptam, állok itt télvíz idején; és hol van még a Purim? Micsoda szerencse, multikulturális környezetben tengetem életem, és mivel lehet – egy raklap munkán kívül – a legjobban kitölteni a Purimig tartó időt, ha nem, a szinte éppen erre teremtett báli szezonnal. Eszem ágában sincs bálra menni, nem is azért mondom. A másnaposságon túl más élményt ott kizárt, hogy szereznék, ha egyáltalán beengednének, vagy idővel nem rúgnának ki. Az ott, a hirtelengazdagok és udvartartásuk, a politikai giccsgyárosok, a velük szövetséges celeb-mocsár, az ingyenbüféző mameluközön és cemendéik operációs területe. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem mindre vonatkozik, és hogy mennyire méltánytalanul elfogult vagyok, hiszen éppen abban kéne liberális mivoltomnak megnyilvánulnia, hogy maximálisan elfogadom a szórakozás individuális szabadságát, és úgy általában a szabad értékválasztást, ha az, más kultúráját nem gáncsolja. De hát nem, még sem. Ahogy ezt a meghívót nézegetem, amit névre szólóan kaptam, ez egyértelműen nem nekem való, akinek meg igen, ahhoz igencsak kevés közöm van. Buli az mehet, nevezzük farsangnak vagy karneválnak, Fete-nek, privátkának vagy meszibának. Ez itt más, ezek komolyan veszik magukat és előadják soha nem létezett hagyományukat, és mind ehhez, nem kis anyagi ráfordítással bohócot csinálnak/csináltatnak magukból. 
    Ja, már értem, hogy fizessek be 1299 Eurót! Ezt nagyon kitalálták. A mai árfolyamon ez éppen a 400 ezer forint alatt van még. Hozzájön ehhez még a pénzátváltás adója, mintegy 8000 forint, amiből majd szép új transzportpályaudvart kaphatnak a gondoskodó Államtól és a kormányzó úrtól az arra érdemes zsidók, még a választás előtt, és Peszah – a kivonulás – után. De az még messze-messze. Mert, – hogy a szívhez szóló meghívó szövegét kövessem, – a keringő fővárosában amúgy 450 bált rendeznek, melyek több mint 2000 órányi táncmulatságot kínálnak a báli szezon zárásáig. Mintegy 30-40 bizonytalanul vigyorgó pszichológiai eset néz rám a prospektusból, különböző ízléstelen maskarákban. Lerí róluk a szellemi sivárság, és az utóbbi pár év hirtelen jött gazdagsága. Ők voltak múlt évben a Bécsi Operabálon a cég szervezésében, és ők voltak azok, akik élőben látták ott Boo Derek-et, – tudják a nagy Boot, – aki a nő volt a King Kong-ban 1976-ban. „Lélegzetelállító érzés először utazni egy limuzinnal a rendezvény helyszínére, ahol kifogástalan ruhakölteményben vonulhat végig a piros szőnyegen a fényképészek vakuinak villanásai közepette”.  Nem engedhetek meg magamnak egy lélegzetelállítást sajnos, ezt biztosan az orvosom sem javasolná. Mi több, van egy saját piros szőnyegem, még kultúr-protokollos koromból. 4 méter hosszú és félbehajtva vendégágynak szoktam használni. Általában dicsérik, mindenki azt hiszi, ez valami feng shui-s dolgom. Nem kell tehát ezennel sem keringőznöm a szomszédban, aránylag egyszerűen megoldom saját eszközeimmel a báli hókuszpókot. Karikaturista-bál úgy nincs, sőt az lenne a karikaturisták karikatúrája, de fotósbálról sem érkezett hír, grafikus- és könyvtervezők báljára sem jött meghívó. A Magyar Nemzeti Operabált már rég lefújták, nehogy a kegyes nép az Andrássy úton, a valóságban is láthassa az új nomenklatúra és a csatolt üdvöskék csillogásának tükrében saját cudar életét. A bál-entuziaszták ettől függetlenül megtalálják számításukat, mint zsák a foltját és templom az egerét. Mennek svábbálra, lódoktorbálra, tisztviselőbálra, a Budai Egyházközségek 21. báljára, az Orosz újgazdagok magyarországi báljára, Széchenyi Bálra a Gellértbe…
    Korszerű ez a báli umbulda egyáltalán még? Megéri ez a felhajtás egy világban, ahol amúgy is minden már a virtuális térben történik, még a szusit, meg a Mikulást is az Interneten rendeljük? Különben is, drága ez a báli hancúr-smancúr, hideg is van, amúgy meg itt van nekem a Bakegér a sarkon, még ha cilinderrel a fejemen nem is férek be. Megy viszont a Barcelona meccs a tévén. Ha tehát szezon van, akkor bizony szezon van, és bálozik a lokálmatador. Olé! 0,87 Euró a sör, és mindig mi nyerünk, pedig azokra a stadionokra senki sem szed be adót tőlem itt és a kormányzó úr sem focizik bele a tévébe. Ha kedve szottyan a lokálpatriótának, akár rövid időre el is hagyhatja a lokált, és élesben bálozhat a déli végeken. Ott, ahol a derék sokácok védik a Schengen-i határokat, mint száz évvel ezelőtti bajtársaik „kutya Szerbiával” farkasszemet nézve, ott már készülődnek halált megvetve a mohácsi busók és a jankelék, hogy egy nagyot busójárjanak, és halálra ijesszék a dél-koreai és azerbajdzsáni kaland-turistákat. Izraeli turisták is lehetnének természetesen, miért ne, bár ez a bruttó bálozás és busózás nem tűnik nékem egy kifejezetten zsidó-kompatibilis dolognak. „Nem, mint zsidó kell részt venni ezeken, az egyébként a keresztény egyházi kalendáriumba illeszthető vigasságokon,” – mondaná a szociálpszichológus – „hanem például, mint szociálpszichológus, és a dolog már egészen máshogy nézne ki.” Ez kétséget kizáróan igaz, bár sokkal érvényesebb lenne ez az ajánlás, ha a szociálpszichológus sem lenne zsidó.  Na de akkor most mi van? A zsidó, aki az, vagy akiről mondják, az ne mulasson, ne tivornyázzon, ne dörgölőddzön báli bűbájosan a meghatározó körökhöz, ne kajtasson egy megbízásgyér világban, szalonspiccesen jópofizva nők után, akik perspektivikusan kapcsolati tőkét is jelenthetnek, mindamellett, hogy státuszszimbólumként is fel lehet őket alkalom adtán vonultatni. /Ez természetesen fordítva is értendő női szereposztásban, de hát én a férfi aspektusnak vagyok hiteles projektora /
     Nem egyszerű, nem egyszerű, de nincs veszve semmi, hiszen kisvártatva eljő a Sorsvetés ünnepe, és túl Eszter könyvének olvasásán minden fent elhangzott cselekedetet el lehet követni zsidóként is. Sőt, egy jámbor életű zsidó tekintetében ez, hogy úgy mondjam kötelező is. Értendő ez a bohókás-csacska magatartásra, lehetőségszerinti jelmezviseletre, és ami az ivás vonatkozásait illeti, ezennel nem négy pohár borról szól a rendezvény, hanem megszámlálhatatlanról. Szó- és írásszerinti statáriális tivornyaparancs lép életbe két, jobb esetben akár három napra. Az eljövendő ádlojádá lényege, hogy a bálozó zsidó igyon annyit, hogy már bizonyos dolgokat ne tudjon egymástól megkülönböztetni. Nem a felvonultatott bájhölgyekről, a büfé szendvicskínálatáról, vagy az alkoholkülönlegességekről van itt szó, hanem Hámán és Ahasvér megkülönböztetéséről. Ahasvér, az tudjuk Xerxés, perzsa császár volt. Odáig még pont 7x7 nap, rengeteg idő, sok víz folyik le addig a Dunán a bécsi Ballhaustól, el a pesti Vigadó előtt, a mohácsi busókig. Fontos viszont a lelkiismeretes felkészülés.
    Ezévi jelmondatom ezért, – melyet még körzeti orvosommal egyeztetnem kell – „Annyit igyál, hogy ne tudd Hómant megkülönböztetni Kertésztől”.

 Surányi András 

Megjegyzések