Lencsegulyás, Hal fasírt, Kindli

Lencsegulyás
Hozzávalók: 2,5 literhez:
50 dkg marhanyak - kis kockákra vágva, 25 dkg lencse, kb. 5 dkg libazsír,20 dkg sárgarépa és fehérrépa, 1 szelet zeller egyben, 1 nagyobb vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma , 1-2 babérlevél, 1-2 ág zellerlevél, 1 kevés csípős Piros Arany, 1 púpozott teáskanál őrölt pirospaprika, 1 teáskanál őrölt fekete bors, 1 mokkáskanál őrölt kömény.
A nokedlihez: 1 nagy tojás, liszt (amennyit felvesz), só

Elkészítés:
A lencsét előző este átválogatjuk, bő vízbe áztatjuk.
Forró zsiradékban az apróra vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk, benne a zúzott fokhagymát majd a húskockákat is magas hőfokon folytonos keveréssel átpirítjuk fehéredésig. Meghintjük pirospaprikával, felengedjük kb. 6 dl vízzel, ízesítjük sóval, borssal, őrölt köménnyel. A babért, a zellergumót és a Piros Aranyat is hozzáadjuk, lassan takarékon főzzük kb. 1,5-2 órát. Amikor már jó félpuha állapotban van a hús, hozzáadjuk a lencsét, a zöldségeket, felengedjük még kb. 9 dl vízzel, utána fűszerezzük, és újabb kb. 1 órát főzzük, amíg a hús kellően megpuhul.
Közben kb. 1 csapott evőkanál lisztből vékony rántást készítünk, a levest berántjuk. A nokedli tésztát összekeverjük szaggató segítségével a leveshez adjuk, összeforraljuk.

Hal fasírt
Hozzávalók:
1 kg tengeri halfilé, 2 tojás 2 nagy fej lilahagyma, aprítva, 1 ek olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, reszelve, só és frissen őrölt bors, 2 szikkadt zsemle, beáztatva és jól kinyomkodva, 1 csokor apróra vágott petrezselyem, 1 teáskanál magos mustár, tojás és zsemlemorzsa a panírozáshoz, olaj a sütéshez

Elkészítés:
A finomra vágott hagymát az olívaolajon megdinszteljük. A halfilét késsel vagy konyhai robotgéppel apróra vágjuk. Majd nagyobb tálba tesszük és összekeverjük a többi hozzávalóval, kézzel jól megdolgozzuk. Sózzuk, borsozzuk, s ha túl laza zsemlemorzsát is szórhatunk bele, hogy jól formázható masszát kapjunk.
A masszából rövid pihentetés után pogácsákat formázunk, ezeket előbb felvert tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk és olajban kisütjük. Gyorsan elkészíthető kevert friss fejes salátával, paradicsommal, uborkával, Olívaolajjal, citrom lével, sóval, borssal ízesített salátával és rizzsel tálaljuk.


Kindli
Hozzávalók:
1 kg liszt, 36 dkg zsír, 8 dkg porcukor, 0,5 dkg só, 0,5 dkg élesztő, 1 evőkanál 54%-os rum, 2 dl bor, 65 dkg dió,
55 dkg cukor, 1 db citrom, szegfűszeg, fahéj, 1 db narancs, 25 dkg mazsola, 12,5 dkg szőlő,

Elkészítés:
Nagy tálban Egy kiló liszttel 36 deka zsírt elmorzsolunk, 8 deka porcukorral, fél deka sóval. Egy pohárban pici langyos vízben elmorzsolt 1/2 deka élesztőt. 1 kanál bort és kb. 2 deci vizet teszünk a tésztához, összegyúrjuk és néhány órán át pihentetjük.
Azután 8 részre osztva cipóba formáljuk és vastag nyújtófával lehetőleg keveset lisztezve, gyufaszálnál valamivel vastagabbra kinyújtjuk. Jól bekenjük az alábbi töltelékekkel: 65 deka tisztított diót késsel darabosra vagdalunk és 28-30 deka cukorból, másfél deci vízzel főzött szirupot forrón ráöntünk, teszünk bele reszelt citromhéjat, pici szegfűszeget és törött fahéjat. Kihűtjük, s ha nagyon kemény, pici vizet öntünk hozzá, tésztát bekenjük kevés olvasztott zsírral, mézzel meglocsoljuk, beszórjuk 12,5 deka mazsolával, 10 deka apróra vágott narancshéjjal, 12,5 deka feketeszőlővel, helyenként kevés lekvárt is tehetünk közé. Hosszúkásra összecsavarjuk és a tetejére ujjainkkal rovátkákat nyomkodunk. A tészta tetejét megkenjük tojás sárgájával. előmelegített sütőben 170 fokon 45 percig sütjük.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések