A sátorosünnepi vízáldozás vigalmai.
"A sátoros ünnep mai napiglan a legceremoniálisabb zsidó ünnepek egyike s ez volt a Templom idejében is. A legszebb ünnepi vigalmak a vízáldozásnál zajlottak le, mikor a Jeruzsálem közelében levő, ősi Siloáh- forrásból merített vizet az oltárra ön-tötték, kérve Istent, hogy az ég őszi harmatát ne vonja meg a megtermékenyítésre váró földtől. Ezeket az ünnepi ceremóniákat és ünnepi vigalmakat tárgyalják a következő fejezetek.
Rabbi Józsua ben Chanánja beszélte:
- A vízmerítés házának örömnapjain senki sem ízlelte meg
az álmot. Először a mindennapi reggeli áldozatot mutatták be,
azután a muszaf-áldozat következett, azután a fogadalmi áldo-
zatok. Ezek után ettek és ittak, majd törvénytanulmánnyal fog-
lalkoztak, mit a mindennapi esti áldozat követett. A vízmerítés
házának örömünnepe zárta, le a napot.
—De hiszen tanultuk, — kérdi a Gemara — hogy azt, aki es-
küt tesz, hogy három napon át nem alszik, megkorbácsol-
ják?
—Ezeken a napokon csak szenderegtek.
Beszélik:
—Aki a vízmerítés ünnepének a vigalmát nem látta, sohasem
látott igazi vigalmát.
Az ünnep első napjának vége felé ugyanis lementek az asszonyok elő udvarába, ahol a nagy előkészület történt. Itt nagy aranygyertyatartók álltak, melyeknek mindegyikén négy arany-csésze volt, és mindegyik aranycsészéhez négy lajtorja vezetett, és négy ifjú pap hágott fel rajtuk, — kezükben olajkorsók voltak, százhúsz lóg4) olajjal, melyet a csészékbe öntöttek.
A papok elviselt öveiből és ruháiból téptek kanócokat és meggyújtották. Nem volt udvar Jeruzsálemben, ahol nem lett volna világosság e vigalom fényétől.
Jámborok és előkelő emberek táncoltak a nép előtt, égő fáklyákkal kezükben, és dalokat és dicsőítő énekeket zengtek, és a leviták hárfán, lanton, cimbalmon, trombitán és számtalan más hangszeren kísérték, a tizenöt lépcsőn állva, amely az izraeliták előudvarából az asszonyokéba vezetett, — célzással a tizenöt lépcsőénekre a zsoltárokban — és a leviták hangszereikkel a lépcsőkön álltak és énekeltek. Két pap állt a felső kapunál, melyen az izraeliták udvarából az asszonyokéba lehetett jutni, és két trombita volt kezükben. Mihelyt a kakas kukorékolt, bele-fújtak, majd elnyújtottan kürtöltek s végül ismét belefújtak. Mihelyt a tizedik lépcsőfokot elérték, ugyanígy harsonáztak, és mikor az asszonyok előudvarába érkeztek, ugyancsak így harsonáztak, és mindaddig harsonáztak, amíg a keleti kapuhoz nem érkeztek. Mihelyt a keleti kapuhoz érkeztek, megfordultak nyugat felé (a Templom irányába) és szóltak:
— Őseink, akik ezen a helyen voltak, hátat fordítottak Isten
templomának és arcukat kelet felé fordították, mert a napot
imádták keleten,6) mi azonban Isten felé irányítjuk tekintetün-
ket.
Rabbi Jehuda mondja:
— Ismételve kiáltozták: Istenéi vagyunk és tekintetünk Isten
felé irányul."
(Idézet a Talmud Könyveiből)
Rabbi Józsua ben Chanánja beszélte:
- A vízmerítés házának örömnapjain senki sem ízlelte meg
az álmot. Először a mindennapi reggeli áldozatot mutatták be,
azután a muszaf-áldozat következett, azután a fogadalmi áldo-
zatok. Ezek után ettek és ittak, majd törvénytanulmánnyal fog-
lalkoztak, mit a mindennapi esti áldozat követett. A vízmerítés
házának örömünnepe zárta, le a napot.
—De hiszen tanultuk, — kérdi a Gemara — hogy azt, aki es-
küt tesz, hogy három napon át nem alszik, megkorbácsol-
ják?
—Ezeken a napokon csak szenderegtek.
Beszélik:
—Aki a vízmerítés ünnepének a vigalmát nem látta, sohasem
látott igazi vigalmát.
Az ünnep első napjának vége felé ugyanis lementek az asszonyok elő udvarába, ahol a nagy előkészület történt. Itt nagy aranygyertyatartók álltak, melyeknek mindegyikén négy arany-csésze volt, és mindegyik aranycsészéhez négy lajtorja vezetett, és négy ifjú pap hágott fel rajtuk, — kezükben olajkorsók voltak, százhúsz lóg4) olajjal, melyet a csészékbe öntöttek.
A papok elviselt öveiből és ruháiból téptek kanócokat és meggyújtották. Nem volt udvar Jeruzsálemben, ahol nem lett volna világosság e vigalom fényétől.
Jámborok és előkelő emberek táncoltak a nép előtt, égő fáklyákkal kezükben, és dalokat és dicsőítő énekeket zengtek, és a leviták hárfán, lanton, cimbalmon, trombitán és számtalan más hangszeren kísérték, a tizenöt lépcsőn állva, amely az izraeliták előudvarából az asszonyokéba vezetett, — célzással a tizenöt lépcsőénekre a zsoltárokban — és a leviták hangszereikkel a lépcsőkön álltak és énekeltek. Két pap állt a felső kapunál, melyen az izraeliták udvarából az asszonyokéba lehetett jutni, és két trombita volt kezükben. Mihelyt a kakas kukorékolt, bele-fújtak, majd elnyújtottan kürtöltek s végül ismét belefújtak. Mihelyt a tizedik lépcsőfokot elérték, ugyanígy harsonáztak, és mikor az asszonyok előudvarába érkeztek, ugyancsak így harsonáztak, és mindaddig harsonáztak, amíg a keleti kapuhoz nem érkeztek. Mihelyt a keleti kapuhoz érkeztek, megfordultak nyugat felé (a Templom irányába) és szóltak:
— Őseink, akik ezen a helyen voltak, hátat fordítottak Isten
templomának és arcukat kelet felé fordították, mert a napot
imádták keleten,6) mi azonban Isten felé irányítjuk tekintetün-
ket.
Rabbi Jehuda mondja:
— Ismételve kiáltozták: Istenéi vagyunk és tekintetünk Isten
felé irányul."
(Idézet a Talmud Könyveiből)
Megjegyzések