Karmel

Karmel a Haifai kerületben található, 546 m-el a tengerszint felett. A Karmel – jelentése: Isten szőlőskertje a Szamáriai – hegyvidék nyúlványa, 23 km hosszú és 8 – 10 km széles. A Karmel-fok meredeken omlik le a tengerpart felé. Északkeleten a Jezrael – síkság határolja meredek falát, délnyugaton pedig enyhén - a Sharon - síkság felé lejt.
A Bet Orennél barlangokban talált leletek azt bizonyítják, hogy már az őskőkorban kb. 130 ezer évvel ezelőtt is éltek emberek ebben a térségben./a leleteket - a Jeruzsálemi Rockefeller Múzeumban tekinthetjük meg/
A hegy magasabb területein a kánaánita idők óta a karmeli Baál – kultuszát űzték, mint a régió isteni uráét. Dávid i.e. 1000 környékén a Karmelt birodalmához csatolta, de csak Illés prófétának a 9. században sikerült a Jahve – kultuszt érvényre juttatnia. A szigorú egyistenhit kialakulása, valamint a zsidó történelem szempontjából igen jelentős esemény volt, amikor Illés próféta teológiai szigorral lépett fel a 450 Baál- és 40 Astarte-hívő pap ellen. Mivel nem hódoltak be akaratának a Kishon patakhoz vezette a papokat és megölte őket. A Karmel délkeleti részén, 1866-ban karmelita kolostort építettek egy régebbi templom romjaira. Lent a síkságon lévő Tell el - Kassisban /pap domb/, feltételezik a megölt papok sírjait. Más teóriák szerint a ítélet a Karmel-fokon történt, ahol az Illés-barlang közelében lévő karmelita kolostor áll. Amikor i.e. 732-ben az asszírok elfoglalták a vidéket, a vallási élet ezen formája kb. száz év múlva véget ért. Az újból istenített karmeli Baált a görögök a diadokhosz-államok létrehozása után Zeusszal azonosították, a rómaiak pedig Deus Carmelusnak nevezték.
Keresztények először a keresztes háborúk korában telepedtek le eme kultikus hegyen. 1150-ben itt alapították meg a karmelita rendet, és többszöri lerombolás után, utoljára 1828-ban építették fel a kolostort.
A Karmel-hegynek két gerince van kemény mészkőből és dolomitból épül fel. Mivel a csapadék itt bőséges, különleges növények honosodtak meg a területen, ennek köszönhetően a Karmel területét Nemzeti Parkká nyilvánították. A Haifai építkezés már felkapaszkodott a Karmel északnyugati lejtőjére, tetején a z Egyetem tornya már messziről szembetűnik az ide látogatóknak.
Az 1939-ben alapított Bet Oren /fenyő háza/ - kibuc Haifától délre található a Karmel-hegyen, a tenger csupán 6 km-re van, itt nyaralóhely alakult ki változatos kikapcsolódási lehetőségekkel. Bet Orentől csupán néhány km-re-nyugatra találhatjuk a barlangokban megtalált Karmel-ember maradványait.
En Hod művészfalut Haifától délre, a Karmel-hegy nyugati lejtőjén alapította 1953-ban Marcel Janco. Az itt élő kb. 130 családból álló közösségben minden családban legalább 1 ember kiérdemli a „művész” nevet. A falu lakói között található fotóművész, író, színész, aranyműves festő és szobrász is. Műveiket galériákban-műtermekben árusítják. A faluban található egy múzeum is, amely főleg a dadaista művészetet pártfogolja.
Sharon Asher

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések