Izrael lehet Ukrajna legújabb szövetségese

Magas labdát adott Kijevnek az irániakkal lepaktáló Kreml
Véget érhet Izrael semlegessége az orosz-ukrán konfliktusban: a Kreml ugyanis egymilliárd dollár értékű rakétarendszert helyez el Iránban, Izrael esküdt ellenségénél. A fordulattal Ukrajna újabb szövetségesre tehet szert, s a másfél éve bábként irányított ukránok újabb nagyhatalmi játszma kellős közepén találhatják magukat.
Vlagyimir Putyin korábban óva intette Izraelt attól, hogy halált okozó fegyverekkel lássa el Ukrajnát. Ezidáig Izrael semleges álláspontot képviselt az orosz-ukrán konfliktusban. A TSN egyik tudósítója, Andrij Caplijenko véleménye szerint azonban minden megváltozott, és Ukrajna egy újabb szövetségessel gazdagodott.
Vladimir Jankelevics katonai szakértő Izraelben arról beszélt, hogy Ukrajna meglehetősen komoly hadiiparral rendelkezik, ám hiányzik belőle a modern izraeli elektronika.
Arról is említést tett, hogy Ukrajna most megy keresztül azon a folyamaton, amit Izrael 70 évvel ezelőtt élt át, amikor is kivívta saját függetlenségét. 1948-ban Izraelt, csakúgy mint most az ukránokat, a nyugati hatalmak elsősorban csak szavakkal támogatták. Izraelnek ebben az időben több arab szomszédjával is harcolnia kellett, akik hadieszközökkel sokkal jobban fel voltak szerelve. Akkor - ugyanúgy ahogy most Ukrajnában - Izrael léte forgott kockán, s választaniuk kellett: függetlenség vagy nemlétezés.
s300
Mindent megbolygathat a rakétarendszer
Izrael mindeddig távol tartotta magát az ukrán-orosz konfliktustól, és a történelmi párhuzamok ellenére eddig szóba sem jött a két ország katonai együttműködése. Most azonban hirtelen megváltozhat a helyzet. Ennek oka egy 1 milliárd dollár értékű S-300 légvédelmi rakétarendszer. Oroszország ugyanis úgy döntött, hogy elhelyez egyet Iránban, egy olyan országban, amely korábban nyíltan kijelentette, hogy saját küldetésének tekinti Izrael elpusztítását.
Az izraeli védelmi haditechnika és az ukrán hadiipar együttműködése gyakorlati szempontból sem mellékes hozadéka lehet az is, hogy ez mindkét fél számára jövedelmező üzlet lenne, írta az Unian.net.
MH/MTI – 2015.05.11. 12:12


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések