A KKM nyilatkozata az elmúlt időszakban történt közel-keleti események kapcsán



A Külgazdasági és Külügyminisztérium mélyen elítéli az elmúlt héten történt erőszakos incidenst, amely során a Nyugati Parton ismeretlenek elraboltak három izraeli fiatalt, akik hollétéről és a cselekedet elkövetőiről azóta sincsen megerősített információnk.

Együttérzésünket fejezzük ki az incidensek által érintettek családjainak. Reményünket fejezzük ki, hogy az izraeli és palesztin biztonsági erők együttműködésével a hasonló erőszakos cselekmények megelőzhetőek, és minél hamarabb sor kerül a fiatalok szabadon bocsátására.

Elengedhetetlennek tartjuk az erőszak eszkalációjának megelőzését, és elítéljük a terrorizmus minden formáját. Álláspontunk szerint a közel-keleti konfliktus rendezése, a térség békéje és biztonsága csak az izraeli és a palesztin fél közti közvetlen párbeszéd útján valósulhat meg, ezért szükségesnek tartjuk, hogy az érintett felek mielőbb újítsák fel a béketárgyalásokat.

(Külgazdasági és Külügyminisztérium)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések