Izrael PR-kampányra készül Európában

A forrás szerint ilyen értelmű utasításokat kapott az ország londoni, berlini, római, madridi, párizsi, hágai, oslói és koppenhágai nagykövetsége. A Háárec című izraeli napilap szerint megkettőzték az illetékes minisztérium e nyolc fővárosban felhasználható költségvetését. A nagykövetségek feladatul kapták, hogy január 16-áig mindegyik említett fővárosban készítsenek legalább ezer nevet tartalmazó listát, és az izraeli diplomáciai képviseletek rendszeresen tájékoztassák ezeket a személyeket a legutóbbi (izraeli) politikai fejleményekről, számítva jóindulatú segítségükre a zsidó állam védelmében - írta az újság. A helyi zsidó közösségek tagjain kívül Izrael-barát keresztényekre, továbbá újságírókra, kutatókra és politikusokra is gondolnak. A minisztérium ezúttal első ízben PR-cégek és lobbisták szolgálatait is igénybe venné - közölte az idézett forrás. Jigal Palmor külügyi szóvivő nem volt hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni a hírt, mondván, hogy "a minisztérium belső dokumentumait nem kommentálhatom". Izrael közképe folyamatosan romlott az elmúlt években, különösen a 2008 végi, 2009 eleji gázai övezeti offenzíva, a gázai segélyflottilla elleni május végi akció és a zsidó telepek bővítésének felújítása miatt.

Forrás: mti Magyar Távirati Iroda Zrt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések