Hanuka 5771/2010

Mazsihisz

A zsidó naptár szerint kiszlév 25-től tévét hó 3-ig tartó nyolc napos ünnep. Hanuka ünnepe idén december 1. és december 9. között tart. A Hanuka első lángját december 1-én, szerdán az utolsó a nyolcadik lángot december 8-án, szerdán este kell meggyújtani.


Hanuka ünnepe emlékezik a Makkabeusok szíriai görögök feletti győzelmére (I.e. 165.), a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára. Az i.e. 2. század közepén a Júdeát kormányzó görög uralkodó IV. Antiochosz, az eddig vallási önállóságot élvező Júdeában korlátozó intézkedéseket vezetett be, hogy elősegítse a hellenizmus térhódítását. Az erőszakos hellenizálás elleni harc szabadságharcba torkollott és a zsidók legyőzték a hódítókat.
A Hanuka szó felszentelést jelent, utalva az eseményre, hogy a szabadságharc győzelme után a bálványokkal megszentségtelenített jeruzsálemi Szentélyt újra felszentelték.
A teljesség igénye nélkül igyekeztünk összeállítani egy csokorra valót az idei hanukai program kínálatból. Minden kedves olvasónknak Hag hanuka szaméah! – Örömteli hanuka ünnepet kívánunk. Ajánlónkat a beérkezett információk alapján folyamatosan frissítjük. Kérjük, hogy a programokat a mazsihisz@gmail.com e-mail címre küldjék. (Köszönettel: A szerk.)

2010. december 1. szerda, 17:00 órától
Újpest-Rákospalota Hitközség
Beszédet mond: Szerdócz J. Ervin rabbihelyettes.
Közreműködnek: Szreda Krisztina művésznő és sok más meglepetés.
Minden kedves vendéget tradicionális fánkkal, süteményekkel és üdítővel várják a szervezők!
Pontos cím: Budapest IV. ker., Berzeviczy utca. 8.
Megközelíthető a 3-as metró „Újpest Városkapu” megállótól

2010. december 1. szerda, 18:00 órától
A Chanukka első lángjának meggyújtása Kecskeméten
Emlékezzünk meg a Kecskeméti Zsidó Hitközség székházában chanukka ünnepének kezdetéről, ahol közösen meggyújtjuk az első gyertyát és elénekeljük az ősi dalokat
Pontos cím: 6000 Kecskemét, Nagykőrösi út 5.

2010. december 1. szerda, 18:00 órától
Körzeti Hanuka Bál a Frankel Le úti zsinagógában
Gyertyagyújtás, beszédek
Közreműködnek:
Fellegi Balázs, Hruby Edit és Nógrádi Gergő operaénekesek Neumark Zoltán zongoraművész kíséretében operákat, operetteket, musical, jiddis és kuplékat adnak elő. Fánk lesz!
Pontos cím: Budapest II. ker., Frankel Leó út 49.

2010. december 1. szerda, 18:00 órától
Hanuka party Soroksáron
Fellép a 3 (tenor) KÁNTOR:
Fináli Gábor - rabbi-kántor növendék, Dél-Pesti Körzet
Jakal Zoltán - kántor, Lágymányosi Körzet
Zucker Immánuel - kántor, Hunyadi téri körzet
Zenei kíséret: Pásztor Rajmund
Egyéb meglepetések!
Belépő jegy: 800.- Ft, amely tartalmaz 2 db fánkot és egy pohár innivalót. Részvételedet feltétlenül jelezd a kapcsolat@del-pest.com email címen, vagy a 06 20 949-2838 telefonszámon!
Helyszín: Táncsics Mihály Művelődési Ház
Pontos cím: Budapest XXIII, Soroksár, Grassalkovich u. 122-124.

2010. december 2 csütörtök, 16:00 órától
Hanuka ünnepség az Amerikai Alapítványi Iskolában
Gyerekeket és szüleiket egyaránt várjuk erre a kellemes délutánra. A hanuka gyertyák meggyújtását és a gyerekek előadását (A barátság csodája című zenés színdarab) követően vidám, játékos programmal, és az elmaradhatatlan fánkkal ünnepelünk.
17:30 órától:
Beszélgetés az iskolánk iránt érdeklődő szülőkkel. A beszélgetésen az iskola vezetőivel és a jövő tanévi 1. osztályos tanítókkal találkozhatnak.
Pontos cím: Budapest VII. ker., Wesselényi utca

2010. december 2. csütörtök, 17:00 órától
Hanuka lángjainak meggyújtása után felsorakoznak a várva várt sztárvendégek a Hunyadi téren.
Itt lesz majd az ország legnagyobb humoristája, aki szórakoztat bennünket, majd a PÁN PRODUKCIÓ EGYÜTTES zenél nekünk. ÉS még sok-sok meglepetés! A belépés ingyenes, a jó hangulat biztosított, a részvételedre pedig feltétlenül számítunk
Pontos cím: Budapest VI. ker., Hunyadi tér 3. (6-os kapucsengő)

2010. december 2. csütörtök, 18:00 órától
„Mert ők megérdemlik” – 65 év felettiek hanukája a Budai Micve klubban
Vacsora, Szántó T. Gábor (irodalmi) és Szirmai Zoltán (zenei) programmal szórakoztatja a megjelenteket. Előzetes bejelentkezés szükséges a 3261445 számon vagy a hanukaivacsora@frankel.hu címen
Pontos cím: Budapest II. ker., Frankel Leó út 49.

2010. december 4. szombaton, 17:30 órától
Fantasztikus és bensőséges ünneplésre kerül sor a Hunyadi téren
A gyertyagyújtás mintegy húsz (a műsorban is szereplő) gyermek, fiatal részvételével, Zukker Immánuel és Kozma György kántorok hagyományos dallama mellett történik, a szertartást a templomkörzet főrabbija Dr. Domán István ünnepmagyarázata követi.
A programból – A Scheiber Sándor Iskola drámatagozatos kis művészpalántáinak előadása (betanító tanár Nagy Ágnes) – Két részben lép fel az ország egyetlen, sérült színészeket foglalkoztató Balthazár színház sztepptáncos csoportja (betanította Simor Judit tánc zenepedagógus) – Dávid Viktória előadóművész számaihoz a zongorakíséretet Pásztor Raimund biztosítja. Az asztalokon hagyományos, és "csak" finom ünnepi sütemények.
Jó szívvel és hangulattal várják az érdeklődőket
Pontos cím: Budapest VI. ker., Hunyadi tér 3. (félemelet)

2010. december 5. vasárnap, 10:00 órától
Hanukai program gyerekeknek a Budai Mive klubban
Levente Péter alias Móka Miki műsora és a Scheiber iskola növendékeinek előadása szórakoztatja a családokat, gyerekeket. Lesz fánk is.
Pontos cím: Budapest II. ker., Frankel Leó út 49.

2010. december 5. vasárnap, 15:00 órától
Nagyon jó lesz az idei chanuka ünnepség a zuglói zsinagógában!
Fellépők: a Scheiber iskola növendékei, Nógrádi Gergely a Frankel zsinagóga kántora, Géczy Dorottya énekesnő és mások! A zongoránál: Neumark Zoltán zongoraművész! Érdemes elmenni, nem bánják meg!
Pontos cím: Budapest XIV.ker., Thököly út 83.

2010. december 5. vasárnap, 15:00 órától
A Dohány utcai körzet tisztelettel meghívja Önt és családját Chanukkai ünnepségére
Köszöntőt mond: Zoltai Gusztáv elnök
Ünnepi beszédet mond: Dr. Frölich Róbert főrabbi
Az 5. lángot Fekete László főkántor gyújtja.
Közreműködők: Igó Éva, Hegedűs D. Géza színművészek.
Zongorán kísér Gyarmati István. A „Barátság ragyogása"című zenés darabot előadják az írók és rendezők, a Wesselényi utcai Amerikai Alapítványi Iskola diákjai. Az ünnepség után hagyományos chanukkai fánkkal és üdítővel várják Önöket!
Helyszín: Budapest VII. ker., Síp u. 12. Díszterem

2010. december 5. vasárnap, 15:45 órától
Chanuka-i fergeteg a Hegedűsben
A BZSH Hegedűs Gyula utcai Templomkörzet elöljárósága szeretettel meghívja Önt és kedves családját Chanuka 5. lángjának meggyújtása alkalmából tartandó ünnepélyre
Köszöntőt mond Dr. Egri Oszkár, a körzet elnök
Program:
Mincha és Mááriv ima, Ünnepi gyertyagyújtás, Biczó Tamás kántor
Ünnepi beszédet mond Lőwy Tamás, a körzet főrabbija
A heti szakasz pályázat eredményhirdetése a díjak átadása
Ünnepi műsor:
Döme Norbert általános iskolai tanuló, hegedűvirtuóz (a Zeneakadémia hallgatója), A Magyar Állami Operaház művészeinek előadása népszerű opera és musical részletek, Gerendás Péter előadóművész műsora. A vendégeket hagyományos ünnepi fánkkal, üdítőkkel és egyéb finomságokkal várják!
Pontos cím: Budapest XIII. ker., Hegedűs Gyula utca 3.

2010. december 5. vasárnap, 16:00 órától
Chanukkai Istentisztelt és halvacsora Nagykőrösön
Több éves hagyományunkat folytatva Chanukka ünnepéről emlékezünk meg a Nagykőrösi Zsinagógában, ahol meggyújtjuk az ötödik gyertyát és elénekeljük az ősi dalokat. Az Istentisztelt után tartandó halvacsorára tisztelettel meghívjuk. A halvacsora ára személyeként 1000 forint, amely magában foglalja a halászlé, az ital és a barhesz árát. Kérjük, ha tud, hozzon magával hagyományosan elkészített süteményt, így emelve az ünnep fényét. Kérjük, minél előbb jelezze jegyigényét, részvételi szándékát, hogy helyét biztosítani lehessen és a vacsora a jelentkezési létszámnak megfelelően, készülhessen el. Jelentkezni lehet 2010. december 2-ig a 06-53-552-424 vagy a 06-76-484-834 számon Szabó Évánál.
Pontos cím: 2750 Nagykőrös, Rákóczi út 21.

ÁLLANDÓ PROGRAMOK

2010. december 3-5. között
Zsidó Gyerekszínházi Napok a Merlinben
A részletes programért kattintson ide

2010. december 1-8. között
N6N7 Hanuka Fesztivál
A részletes programért kattintson ide


Hagyomány Hétvégéje – Chanuka Komáromban

2010. december 3-5. között

A Komáromi Zsidó Hitközség Chanuka ünnepe alkalmából rendezi meg a Hagyomány Hétvégéjét, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. A programra a Menház Zsidó Kulturális és Közösségi Központban kerül sor. A belépés díjtalan.

RÉSZLETES PROGRAM

2010. december 3. péntek

15:00 óra: Zsidók Komáromban – 219 év rövid története - bevezető előadás

15:30 óra: Gyertyagyújtás- Chanuka 3. estéje, utána a Shabati gyertyagyújtás
A 2010. évi Kehila díj átadása Winkler Miksa úr részére.

16:00 óra: Zsidó hagyományok- Szombatfogadás magyarázatokkal- Zev Stiefel pöstyéni rabbi vezetésével

17:00 óra: Ünnepi vacsora a Menház Wallenstein Zoltán termében- Bina Stiefel rebecen kóser Shabati ételkülönlegességei

18:00 óra: Chanuka a fény ünnepe: dr. Oláh János, a budapesti Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem docensének előadása

2010. december 4. szombat

9:00 óra: Reggeli ima

11:00 óra: Zsidó hagyományok- szombat a zsidóság különböző irányzataiban- Megyes Pál rabbijelölt

12:00 óra: Ünnepi ebéd a Menházban

15:00 óra: Városnéző séta – A Zsidó Komárom

16:00 óra: Vendégünk Sharon Asher: Izraelről és gasztronómiáról szóló blogjának bemutatása

17:00 óra: Havdala – Szombatbúcsúztatás és Chanuka 4. gyertyagyújtása énekkel

2010. december 5. vasárnap

10:00 óra: A hagyomány alapjai- séta a komáromi zsidó temetőbe és a rituális fürdőbe (az utolsó megmarad ilyen épület Dél-Szlovákiában)

12:00 óra: Értékelés, programzárás

Helyszín: Menház Zsidó Kulturális és Közösségi Központ – Komárom
Pontos cím: Eötvös u. 15. Komárno (Slovakia)

A program a Csemadok, a Szülőföld Alap, a Pincus Alapítvány, az European Jewish Fund, a JHF és MAZSIHISZ támogatásával jön létre.

Megjegyzések