A Siksze- Részlet a könyvből

Izrael kiterjedésének nagyságából kiindulva, és az utunkat jelző táblákat böngészgetve nem tűnt nehéz feladatnak magamtól is kitalálnom, hogy megcsonkított kirándulásunkon elsőként Masada erődjét fogjuk útba ejteni. Késő délutáni, esztelen, tomboló hőség várt bennünket a Holt-tenger peremén elhelyezkedő erőd lábánál.

Nehézkesen, bódultan szállunk ki kellemes hőmérsékletre lehűtött luxusbuszunkból, és csak kapkodjuk a levegőt, amint felocsúdtunk a mellbevágó, letaglózó, száraz, hőségtől. Már a buszban felfigyeltem az utunkat szegélyező végtelen holdbéli tájra. Az itteni sivatagot nem a filmekből jól ismert finomszemcséjű homokdűnék jellemzik, ahol a lelkes utazó önkéntelenül is kilép a cipőjéből, és önfeledten csak úgy rúgja a port, meghentergőzve az aranysárga homokban.  A Negev afféle sziklatarajos, vad közeg; érdes kiálló kövek, mély kráterek, barátságtalan vidék fogadja a kíváncsiskodókat. Ameddig a szem ellát, hepehupás, kietlen kráterek sokasága látszódik, amiket csupán a messzi Holt-tenger kéklő, sós hullámai törnek meg.

A zsúfolt parkolótól pár percre egy hatalmas kiterjedésű sziklaerőd lábánál találjuk magunkat, tenyerünket a szemünk elé téve pásztázzuk Masada épen maradt romjait, egymás között félhangosan próbáljuk felbecsülni a megmászandó távolságot.

A hegytetőre két út vezet fel.

Drótkötélpályán közlekedő üvegezett felvonó, ami ugyan remek kilátást biztosít, de túlontúl megkönnyíti a csúcshódítást.

A sivatagi hőségre való tekintettel a lányok közül tényleg csak a bátrabbak vállalkoznak a két és fél kilométeres, közel negyvenperces gyalogos útra, ami felvezet az erődhöz.

Virtusból tetszelegve lányaink előtt, és férfiasságunkat bizonygatva szinte futva tesszük meg az utat. Csak úgy kapkodjuk a lábunkat a sziklákba erősített lépcsőkön, hosszan fújtatunk a lépcsőfordulókon magunk mögött elhagyva az elképedő, értetlenkedő, lassan vizet kortyolgató, komótosan lépkedő, egyensapkába bújtatott különböző iskolás, turista-, és nyugdíjas csoportokat.

Alig fér óra elteltével a csúcsra érve verejtékünkbe fürödve, koszosan, izzadtan, egymás tenyerébe csapkodva, nagyokat kurjantva öntjük magunkba literszámra a hűs ásványvizet, amit kartonszámra hoztak fel utánunk a kísérőink, és a kímélőbb utat választó önkéntes társaink.

Meztelen, izzadt, koszos felsőtestünket mutogatva az erőd látogatói előtt, pólóinkból csak úgy csavarjuk az izzadságot, kezünket szúró oldalunkra téve kapkodunk még mindig levegő után.

Noha őrültségnek tűnt a hóbortos felfutásunk, mi a teljesítményünk sportértékét és csúcsteljesítményét tartottuk fontosnak.

Miközben learattuk a siklóval érkező társaink jól eső dicséretét, bevártuk a többieket, akik takarékoskodva az energiájukkal, a kaptató alatt fotózással töltötték ki idejüket.

Jessica velünk kezdett az élbolyban, nagy lelkesedéssel, de nem sokáig bírta a sportos latinok és a hirtelenjében megőrült koreaiak diktálta gyilkos tempót, és hamarjában lemorzsolódott.

A lányok az első kétszáz méter megtételét követően egymást támogatva, szédelegve, szinte dülöngélve a szeptemberi gyilkos forróságtól, kiszámított tyúklépésekkel, apránként próbáltak a csúcs közelbe férkőzni.

Vagy egy tucatnyi önkéntes lány nem átallott fél útról visszafordulni, engedve a nap erejének, és inkább a sikló biztosította kényelmet választották a koszos, poros, töredezett lábkörmök helyett.

Masada tulajdonképpen egy meredek, egyes helyeken függőleges falú sziklafennsík, aminek a tetején az időszámításunk előtti erőd romjai állnak.

A hegycsúcs csaknem négyszáz méterrel magasodik a Holt-tenger, valamint a kietlen, barátságtalan, a fél országot beterítő Negev-sivatag fölé.

Ám mivel ezek a területek mélyen a tengerszint alatt fekszenek, így Masada valódi magassága csupán száz méter körül mozog.

De így is! A hegyre látogatót bizsergető érzés keríti hatalmába Masada tetején - a világ tetején - állva.

Mintha egy különös, megmagyarázhatatlan erő ragadná magával a hegymászót. Már a lépcsőkön felfelé futva, vagy csak szaporázva a lépteit elfogja az a furcsa, erőt adó, bizsergető érzés, amit annak idején érezhettek a harcosok, az erődöt védők. Az a különös, pátoszi emelkedettség, ami hatalmába keríti, és le is teríti az embert; amit csak nagyon különös alkalmakkor érezni. Mintha valaminek az aktív részesei lennénk, amikor minden más hétköznapi probléma és baj eltörpül egy adott cél érdekében. Amikor kedvünk lenne a történelmet újraírni, és igazságot szolgáltatni Masada hős védőinek, kézbe véve és meglobogtatva a világ előtt a szélben büszkén lengedező hatalmas, kék-fehér Dávid-csillagos lobogót, azt üzenve:

- Masada nem eshet el soha többé!

Masada, ez a hatalmas sziklaerőd szimbolizálja Izrael erejét.

A hely szelleme tényleg óriási hatást tett rám. Szeretem ezt a ritkán érzett nyers, belső erőt, ami tűzön-vízen át ösztökél egy kiemelkedő sportteljesítményre, vagy csak egy különös őrültségre, amire máskor nem lenne merszem.

Nem volt már mire várnom, nem haboztam tovább.

Jessica megfáradt alakját véltem felfedezni: a társainkat kereste tekintetével. A többiek már egy csomóban gyülekeztek beszélgetve, kortyolgatva a vizüket, kattogtatva a kamerájukat, kíváncsian nyújtogatva az erőd felé a nyakukat, útikönyvek ide vágó passzusait böngészgetve, hogy végre rendezve sorainkat, vezető segítségével hiteles képet kapjanak és megismerkedjenek Masada igaz történetével.

Egy ásványvizes flaskát nyújtok Jessica felé, és gyorsan elnavigálva a többiek kutató tekintete elől, az erőd sziklapereméhez vezetem, ahonnan körbe pillantva, gyönyörű kilátás kápráztat el bennünket.

A természeti elemek a kezemre játszanak: a lassan lenyugvó izzó napkorongba már bele tudtunk nézni. Szabályosan haladt lefelé a nyugpályáján, vörösre színezve az ég alját; a távolban ott a kéken csillámló, halkan morajló Holt-tenger, miközben mi a világ tetejéről figyeljük a minket körülölelő természeti jelenséget.

Ennél romantikusabb helyszínt el sem tudtam volna képzelni az első

hosszú és szenvedélyes csókunkhoz.

A Siksze  c könyv bemutatója nov 22-én, 17 -30-kor a Kino Moziban.

Moderátor Karafiáth Orsolya