MIDRÁSON A Dohány utcai zsinagóga heti kiadványa I. évfolyam 15-16. szám
Hétről-hétre összegyűjtünk néhányat a zsidó legendairodalom, a מדרש (Midrás) gyöngyszemeiből, mégpedig olyan legendákat, melyek az adott hetiszakaszhoz vagy a háftórához, a Tóraolvasás után felolvasott prófétai szakaszhoz kapcsolódnak. Célunk nem az, hogy e kis olvasnivalóval eltereljük a figyelmüket az imáról. Szeretnénk, ha e kis legendákat olvasva belemerülnének a zsidó gondolkodásmód tengerébe, s továbbgondolnák a leírtakat. Nem sok, amit leírtunk, csöppnyi ízelítő, melyekkel kedvet próbálunk teremteni a soros hetiszakasz végigolvasásához és friss szemmel való újragondolásához.
Pészach miatt két számot egyszerre kapnak kézbe. Két hetiszakasz, - אחרי מות(Ácháré majsz) mely Mózes III. Könyve 16. fejezetének 1. versétől a 18. fejezet 30. verséig tart, és az első Jajm Kippur-i szertartás leírását, valamint a tiltott házasságokat tartalmazza. A másik hetiszakasz קדשים (Ködajsim), mely Mózes III. Könyve 19. fejezetének első versétől a 20. fejezet 27. verséig tart, és különféle erkölcsi törvényeket tartalmaz-, jelenik meg a legendárium tükrében e számban.
„És senki ne legyen a találkozás sátrában ”. Simon Hácádik, a ragyogó emlékezetű főpap halálának évében sűrűn mondogatta a barátainak, hogy nem fogja megérni az esztendő végét. Barátai egyre csak nyugtatgatták, hogy csupán rossz előérzete van, de nem kell rá hallgatnia. Simon mindig megerősítette, hogy bizony, eltávozik ebből a világból még az év vége előtt. Egyszer megkérdezték tőle, miért olyan biztos abban, hogy itt a vég. Így felelt: „Minden évben, mikor végeztem a Jajm Kippur-i szertartást, és bementem a Szentek Szentjébe, egy fehér hajú és fehérbe öltözött öregember jött be velem és jött ki velem. Az idén bejött ugyan, de már nem jött ki velem”.
„Akárki Izrael házából, aki levág egy ökröt… ”. Rabbi Hama ben Pappa mondta rabbi Simon ben Juda nevében: Még miután felépítették a pusztai Szentélyt, Izrael akkor is mutatott be áldozatokat a pusztában, a Szentélyen kívüli magaslatokon, noha erre kifejezett tilalom volt. Így tanultuk : mielőtt felépült volna a pusztai Szentély még nem volt tilos a különböző magaslatokon való áldozatbemutatás. Ekkor az áldozatokat még az elsőszülöttek mutatták be. Ám mikor már állott a Szentély, már tilos volt magaslatokon áldozni, és a szertartást csak a papok végezhették. Izrael ennek dacár végzett áldozati szertartásokat a magaslatokon, hiszen a megszokás eluralkodott rajtuk, de ekkor már a rituálén kívüli áldozatokért halálbüntetés járt. A világ népei ekkor ezt mondták: „ők áldoznak az I.tenüknek, és Ő pedig meggyilkolja őket!”. Ezért parancsolta meg I.ten Mózesnek: „ Akárki Izrael házából, aki levág egy ökröt…és nem vitte el a találkozás Sátrának bejáratához…vért ontott… ”.
„Szólj Izrael fiainak egész közösségéhez, és mondd nekik: szentek legyetek… ”. Rabbi Abin tanította: Volt egyszer egy király, akinek pincéje tele volt borral. Természetesen őröket állított a pince elé, názirokat és részegeseket. Este jött a király, hogy kiadja a bérüket. A részegeseknek két résznyit adott, míg a náziroknak csak egyet. Kérdezték a názirok: Uram, király! Miért adsz ezeknek kétszer annyit, mint nekünk? Azért -felelte a király-, mert ezek már hozzászoktak a borhoz.
Ugyanígy van a mennyei lényekkel. A gonosz ösztön nincs bennük, tiszták és nemesek, mégis csupán egyetlen részt kaptak a szentségből. A földi lények azonban, miután a gonosz ösztön bennük lakozik, két rész szentséget kaptak, hogy azok segítségével próbáljanak ellenállni neki. De hasonlatos e mondat ahhoz a királyhoz is -folytatta Rabbi Abin-, akinek egy ékszerész alattvalója tisztelete jeléül három koronát készített. Mit tett a király? Egy koronát a saját fejére helyezett, míg a másik kettővel fiait koronázta meg. I.tent is hármas szentséggel koronázták meg alattvalói . Ő egyet megtartott magának, kettőt pedig átadott Izraelnek, hiszen írva van: „Szólj Izrael fiainak egész közösségéhez, és mondd nekik: szentek legyetek… ”, és „Szenteljétek meg magatokat, hogy szentek legyetek… ”.
„És midőn bementek az országba, és ültettek bármilyen gyümölcsfát… ” Hasonlatos ez a tyúkhoz. Hiszen míg csibéi kicsinyek, szárny alatt óvja őket, kapirgál, s amit talál, csibéinek adja. Ám mikor már megnőnek, és vissza akarnak térni hozzá élelemért, azt mondja nekik: menjetek, és kapirgáljatok magatoknak másik helyen! Negyven évi sivatagi vándorlás alatt hullott a manna, fürjek szálltak alá, hogy eledelül legyenek. I.ten dicsősége borult Izraelre, felhő vezette és védte őket. Ám mikor már az Ígéret földjének határán voltak, Mózes azt mondta nekik: mindenki vegyen szerszámot magához, és ültessetek fát!
„És midőn bementek az országba, és ültettek bármilyen gyümölcsfát… ” Hadrianus császár -aki gyűlölte a zsidókat- egy napon sétát tett Tiberias környékén. Látta, hogy egy öreg ember foglalatoskodik a kertjében. Kíváncsian odalépett, és látta, hogy az öreg facsemetéket kötöz és szed szét. Megkérdezte tőle: mit csinálsz? Az öreg így felelt: mint láthatod, facsemetéket készítek elő, hogy majd elültessem őket. Milyen fák ezek?- kérdezte a császár. Fügefák- hangzott a válasz. Hadrianus kacagni kezdett. Öreg!- mondta-, te már nagyon rég voltál fiatal. Mire ezek a fák fügét hoznak, lehet, hogy már nem is leszel. Miért nem csinálsz valami olyasmit, aminek még te magad veheted hasznát? Így szólt az öreg: Császár! Őseim is ültettek egykor fákat, és nem törődtek azzal, hogy ki is élvezi majd a gyümölcsüket. Azokból a fákból éltem eddig én. Most elültetem ezeket a fákat, hogy ha én esetleg nem is érem meg, de majd a gyermekeimnek is legyen miből élniük. Te öreg! –szót a császár- Ha majd eszel ebből a fügéből, tudasd velem.
Teltek-múltak az évek, s a fa a természet rendje szerint termést hozott. Az öreg egy kosarat megtöltött a fa gyümölcsével, és felvitte a császári udvarba. A császárral akarok beszélni- mondta az őröknek. S mi dolgod vele?- kérdezték. Én vagyok az az öreg –folytatta-, akit egyszer faültetés közben ért, és beszélgetni kezdtünk. Akkor azt mondta, hogy ha majd eszem abból a fügéből, tudassam vele. Bevezették az öreget Hadrianushoz. Itt vagyok - mondta az öreg-, ettem a fügéből, és még hoztam is egy kosárkányit. A császár aranytrónust hozatott, arra ültette az öreget, és megparancsolta, hogy a kosarát töltsék tele arannyal. A szolgái megdöbbenve kérdezték: miért e nagy kegy? A császár így felelt: Ha a Teremtője ilyen nagy könyörületet gyakorolt ezzel az öreg zsidóval, akkor nekem is kegyesnek kell lennem hozzá.
Rabbi Chuna Rabbi Benjámin ben Lévi nevében mondta ehhez a vershez: „És midőn bementek az országba, és ültettek bármilyen gyümölcsfát… ”. Olyan ez, mint a király, akinek volt egy fia. A fiú csak ült otthon, és nem csinált semmit. A király egyszer csak megunta, hogy semmittevő a fia, és azt mondta neki: Menj el itthonról, és tégy valami értelmeset és hasznosat a világban! De apám! –mondta a fiú- A tengeren kalózok vannak, a szárazföldön rablók. Én félek tőlük, mert meg fognak ölni! Mit tett a király? Hozatott egy botot, kifúratta és beletett egy amulettet. Így ni- mondta -, vedd ezt a kezedbe, és tudni fogod, hogy most már nincs mitől félned.
Ugyanígy történt Izraellel. Így szólt I.ten: vegyétek a kezetekbe a Tórát, foglalatoskodjatok vele, és akkor nem kell félnetek a nemzetek között, hiszen „az élet fája az ”!
Mi történt ezen a napon a zsidó világban?
1096. május 3.-n az első keresztes háború során kiirtották Speyer városának zsidó lakosait. Egyiptom e napon szenvedte el az első csapást. A kivonulás utáni 2. évben e napon rendelte el I.ten a népszámlálást. I.e. 537-ben e napon fektették le a második jeruzsálemi Szentély alapkövét
Fröhlich Róbert
Pészach miatt két számot egyszerre kapnak kézbe. Két hetiszakasz, - אחרי מות(Ácháré majsz) mely Mózes III. Könyve 16. fejezetének 1. versétől a 18. fejezet 30. verséig tart, és az első Jajm Kippur-i szertartás leírását, valamint a tiltott házasságokat tartalmazza. A másik hetiszakasz קדשים (Ködajsim), mely Mózes III. Könyve 19. fejezetének első versétől a 20. fejezet 27. verséig tart, és különféle erkölcsi törvényeket tartalmaz-, jelenik meg a legendárium tükrében e számban.
„És senki ne legyen a találkozás sátrában ”. Simon Hácádik, a ragyogó emlékezetű főpap halálának évében sűrűn mondogatta a barátainak, hogy nem fogja megérni az esztendő végét. Barátai egyre csak nyugtatgatták, hogy csupán rossz előérzete van, de nem kell rá hallgatnia. Simon mindig megerősítette, hogy bizony, eltávozik ebből a világból még az év vége előtt. Egyszer megkérdezték tőle, miért olyan biztos abban, hogy itt a vég. Így felelt: „Minden évben, mikor végeztem a Jajm Kippur-i szertartást, és bementem a Szentek Szentjébe, egy fehér hajú és fehérbe öltözött öregember jött be velem és jött ki velem. Az idén bejött ugyan, de már nem jött ki velem”.
„Akárki Izrael házából, aki levág egy ökröt… ”. Rabbi Hama ben Pappa mondta rabbi Simon ben Juda nevében: Még miután felépítették a pusztai Szentélyt, Izrael akkor is mutatott be áldozatokat a pusztában, a Szentélyen kívüli magaslatokon, noha erre kifejezett tilalom volt. Így tanultuk : mielőtt felépült volna a pusztai Szentély még nem volt tilos a különböző magaslatokon való áldozatbemutatás. Ekkor az áldozatokat még az elsőszülöttek mutatták be. Ám mikor már állott a Szentély, már tilos volt magaslatokon áldozni, és a szertartást csak a papok végezhették. Izrael ennek dacár végzett áldozati szertartásokat a magaslatokon, hiszen a megszokás eluralkodott rajtuk, de ekkor már a rituálén kívüli áldozatokért halálbüntetés járt. A világ népei ekkor ezt mondták: „ők áldoznak az I.tenüknek, és Ő pedig meggyilkolja őket!”. Ezért parancsolta meg I.ten Mózesnek: „ Akárki Izrael házából, aki levág egy ökröt…és nem vitte el a találkozás Sátrának bejáratához…vért ontott… ”.
„Szólj Izrael fiainak egész közösségéhez, és mondd nekik: szentek legyetek… ”. Rabbi Abin tanította: Volt egyszer egy király, akinek pincéje tele volt borral. Természetesen őröket állított a pince elé, názirokat és részegeseket. Este jött a király, hogy kiadja a bérüket. A részegeseknek két résznyit adott, míg a náziroknak csak egyet. Kérdezték a názirok: Uram, király! Miért adsz ezeknek kétszer annyit, mint nekünk? Azért -felelte a király-, mert ezek már hozzászoktak a borhoz.
Ugyanígy van a mennyei lényekkel. A gonosz ösztön nincs bennük, tiszták és nemesek, mégis csupán egyetlen részt kaptak a szentségből. A földi lények azonban, miután a gonosz ösztön bennük lakozik, két rész szentséget kaptak, hogy azok segítségével próbáljanak ellenállni neki. De hasonlatos e mondat ahhoz a királyhoz is -folytatta Rabbi Abin-, akinek egy ékszerész alattvalója tisztelete jeléül három koronát készített. Mit tett a király? Egy koronát a saját fejére helyezett, míg a másik kettővel fiait koronázta meg. I.tent is hármas szentséggel koronázták meg alattvalói . Ő egyet megtartott magának, kettőt pedig átadott Izraelnek, hiszen írva van: „Szólj Izrael fiainak egész közösségéhez, és mondd nekik: szentek legyetek… ”, és „Szenteljétek meg magatokat, hogy szentek legyetek… ”.
„És midőn bementek az országba, és ültettek bármilyen gyümölcsfát… ” Hasonlatos ez a tyúkhoz. Hiszen míg csibéi kicsinyek, szárny alatt óvja őket, kapirgál, s amit talál, csibéinek adja. Ám mikor már megnőnek, és vissza akarnak térni hozzá élelemért, azt mondja nekik: menjetek, és kapirgáljatok magatoknak másik helyen! Negyven évi sivatagi vándorlás alatt hullott a manna, fürjek szálltak alá, hogy eledelül legyenek. I.ten dicsősége borult Izraelre, felhő vezette és védte őket. Ám mikor már az Ígéret földjének határán voltak, Mózes azt mondta nekik: mindenki vegyen szerszámot magához, és ültessetek fát!
„És midőn bementek az országba, és ültettek bármilyen gyümölcsfát… ” Hadrianus császár -aki gyűlölte a zsidókat- egy napon sétát tett Tiberias környékén. Látta, hogy egy öreg ember foglalatoskodik a kertjében. Kíváncsian odalépett, és látta, hogy az öreg facsemetéket kötöz és szed szét. Megkérdezte tőle: mit csinálsz? Az öreg így felelt: mint láthatod, facsemetéket készítek elő, hogy majd elültessem őket. Milyen fák ezek?- kérdezte a császár. Fügefák- hangzott a válasz. Hadrianus kacagni kezdett. Öreg!- mondta-, te már nagyon rég voltál fiatal. Mire ezek a fák fügét hoznak, lehet, hogy már nem is leszel. Miért nem csinálsz valami olyasmit, aminek még te magad veheted hasznát? Így szólt az öreg: Császár! Őseim is ültettek egykor fákat, és nem törődtek azzal, hogy ki is élvezi majd a gyümölcsüket. Azokból a fákból éltem eddig én. Most elültetem ezeket a fákat, hogy ha én esetleg nem is érem meg, de majd a gyermekeimnek is legyen miből élniük. Te öreg! –szót a császár- Ha majd eszel ebből a fügéből, tudasd velem.
Teltek-múltak az évek, s a fa a természet rendje szerint termést hozott. Az öreg egy kosarat megtöltött a fa gyümölcsével, és felvitte a császári udvarba. A császárral akarok beszélni- mondta az őröknek. S mi dolgod vele?- kérdezték. Én vagyok az az öreg –folytatta-, akit egyszer faültetés közben ért, és beszélgetni kezdtünk. Akkor azt mondta, hogy ha majd eszem abból a fügéből, tudassam vele. Bevezették az öreget Hadrianushoz. Itt vagyok - mondta az öreg-, ettem a fügéből, és még hoztam is egy kosárkányit. A császár aranytrónust hozatott, arra ültette az öreget, és megparancsolta, hogy a kosarát töltsék tele arannyal. A szolgái megdöbbenve kérdezték: miért e nagy kegy? A császár így felelt: Ha a Teremtője ilyen nagy könyörületet gyakorolt ezzel az öreg zsidóval, akkor nekem is kegyesnek kell lennem hozzá.
Rabbi Chuna Rabbi Benjámin ben Lévi nevében mondta ehhez a vershez: „És midőn bementek az országba, és ültettek bármilyen gyümölcsfát… ”. Olyan ez, mint a király, akinek volt egy fia. A fiú csak ült otthon, és nem csinált semmit. A király egyszer csak megunta, hogy semmittevő a fia, és azt mondta neki: Menj el itthonról, és tégy valami értelmeset és hasznosat a világban! De apám! –mondta a fiú- A tengeren kalózok vannak, a szárazföldön rablók. Én félek tőlük, mert meg fognak ölni! Mit tett a király? Hozatott egy botot, kifúratta és beletett egy amulettet. Így ni- mondta -, vedd ezt a kezedbe, és tudni fogod, hogy most már nincs mitől félned.
Ugyanígy történt Izraellel. Így szólt I.ten: vegyétek a kezetekbe a Tórát, foglalatoskodjatok vele, és akkor nem kell félnetek a nemzetek között, hiszen „az élet fája az ”!
Mi történt ezen a napon a zsidó világban?
1096. május 3.-n az első keresztes háború során kiirtották Speyer városának zsidó lakosait. Egyiptom e napon szenvedte el az első csapást. A kivonulás utáni 2. évben e napon rendelte el I.ten a népszámlálást. I.e. 537-ben e napon fektették le a második jeruzsálemi Szentély alapkövét
Fröhlich Róbert
Megjegyzések