Megérkezett az Iszlám Állam: Libanon is bajba kerülhet?



Miközben a libanoni Hezbollah Izraelt fenyegeti támadással, az Iszlám Állam Libanont fenyegeti – a terrorszervezet dzsihádistái megérkeztek a szíriai-libanoni határra.
Bár a kurdok és a nyugati bombatámadások több fronton meghátrálára kényszerítették az Iszlám Állam terroristáit, a dzsihádista szervezet Szíria dél-nyugati részén töretlenül halad előre, és a Libanonnal határos, katonailag stratégiai fontosságú Kalamun városában már meg is vetette a lábát. Itt korábban mérsékeltebb lázadók hadakoztak a rezsimmel, de a dzsihádisták előtt letették a fegyvert – sőt az elmúlt hónapokban több mérsékeltebb iszlamista már beállt az Iszlám Állam soraiba. A szunnita radikális Iszlám Állam megizmosodása a térségben veszélyt jelent ősi ellenségük, a Basár el-Asszad rendszerét támogató síita libanoni Hezbollah-ra, amely most sokkal inkább Izraellel van elfoglalva, mint a terrorszervezettel.
„A határon összeomlottak a mérsékelt lázadó csoportok, és az ő embereik is csatlakoztak az Iszlám Államhoz” – mondta Ahmed Fliti, Arszál libanoni határváros alpolgármestere. Azt nem tette hozzá, hogy fegyverrel kényszerítették-e őket az átállásra, avagy önként csatlakoztak, de azt tudni, hogy az Iszlám Állam fenyegeti a damaszkuszi rezsimet és libanoni pártolóját, a Hezbollah-ot is.
Bár Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője még nem érdekelt a libanoni hatalomátvételben, a brit Telegraph úgy értesült, hogy a határmenti falvak megszállásával meg szeretnék gyengíteni a Hezbollah-ot. És ebben érdekelt egy másik itt aktív szélsőséges – de az Iszlám Állammal rivális – csoport is, a Dzsabát an-Núszra Front.
abu bakr al-bagdadiAbu Bakr al-Bagdadi
Amíg a Dzsabát an-Núszra Front volt az aktívabb a területen, a libanoni hadsereget nem érte támadás, mert a szélsőségesek inkább a nem állami szereplő, siítákkal szövetséges Hezbollahhal csaptak össze. „Most két terv is van a Hezbollah megtámadására” – közölte egy névtelenül nyilatkozó an-Núszra közeli forrás.
Bár Szíria más területein az Iszlám Állam és az an-Núszra a vezetők közötti viták miatt esküdt ellenségekké váltak, a libanoni határon a két csoport együttműködik. De ahogy az Iszlám Állam létszáma növekedik, úgy kezd egyre jobban megbénulni az egyre kevesebb szponzorral rendelkező an-Núszra. Az an-Núszrán belüli magas rangú források azt állítják, hogy korábban Katar finanszírozta a csoportot, de ez már 2014-ben abbamaradt, mivel a kérdésben vitába került a többi öbölbeli országgal – írja a brit lap.
Arszálban egy helyi lakos, aki mindkét csoporttal kereskedik, úgy becsüli, hogy az Iszlám Államnak ötször több követője van, mint az an-Núszrának. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a libanoni hadsereg határposztjaitól pár száz méterre már a múlt héten kitűzték az Iszlám Állam fekete lobogóját.
Kanada összecsapott a terroristákkal
A kanadai különleges erők pár napja összecsaptak Irakban az Iszlám Állam fegyvereseivel, miközben az irakiak oldalán felderítést végeztek a terepen. Az alakulat egy koalíciós légicsapás előkészületeit fejezte be éppen a fronttól több kilométerre, az ország északi részében. Ekkor előbbre mentek, hogy megnézzék, amit a térképen már megbeszéltek, és megerősítsék a tervet, amikor aknavető- és géppuskatűz alá kerültek. A kanadai lövészek felhatalmazást kaptak a parancsnokuktól a tűz viszonozására, és "semlegesítették a veszélyforrást". Az akcióban kanadai részről senki nem sérült meg.
atv.hu

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések