Kántoraink a nagyünnepek dallam világáról
Kántoraink a nagyünnepek dallam világáról
A Jajm Kippurban összpontosul a teljes zsidó zenei kép
Az őszi ünnepek, i.tentiszeletei során kiemelt feladat hárul kántorainkra. Rengeteg, méghozzá olvasni sem könnyű szöveget kell olvasnia az előimádkozónak, sokak számára pl. a Szlichajsz (Bűnbocsánat) és a Vidui (Bűnvallomások) évente csak egyszer hallható. Ráadásul sokan csak ilyenkor térnek be a zsinagógába, így szinte máskor nem is hallanak dallamokat. Az ünnepek hangulatáról, továbbá zenei-, és dallamvilágáról beszélgettünk a Dohány utcai zsinagóga két kántorával, Fekete Lászlóval és Szilágyi Gáborral.
– Közelednek a nagyünnepek, mit üzen a kántornak a Rajs Hásónó, és Jajm Kippur? Mit jelentett ez korábban, amikor még nem állt az omednél (a kántori pulpitusnál)?
Fekete László: – Számomra meghatározó a nagyünnepek világa, rendszertelenül ugyan, de
kisgyerekként is többször ott voltam szombatonként a Hegedűs Gyula utcában. Emlékszem, ott szaladgáltam - az istentisztelet után kaptam egy korty bort meg csokit. Gyerekként a Jajm Kippur-i Omnom kén és a Ki hinné káchajmer refrénjeinek fülbemászó dallamát szívesen harsogtam a többiekkel. Most ismét közelednek a szlihajszi napok, óriási a szöveganyag és a feladat mennyisége, ha az embernek nincs elég gyakorlata, akkor küzd a teljesítés minőségével. Természetesen a nagyünnepek előtt már gyakorolunk, ez máshogy nem is menne. S nagyon fel kell készülni fizikailag és mentálisan egyaránt. Megtartok minden böjtöt. A hosszú böjtre úgy készülök, hogy olyan ételeket fogyasztok, amelyek nem túl nehezek, általában levest, zöldséges ételeket eszem, kerülöm azokat, amelyek hamar elégnek és folyadékpótlást kíván.
Szilágyi Gábor: – A nagyünnepre az ember méltóan készüljön fel. Jajm Kippurkor böjtölünk,
délután a különböző ösztönök tiltását olvassuk fel a Tórából, de nem elriasztás végett, hanem
szembesítés céljából. Ez az ünnep pontosan arról szól, hogy szembesüljünk önmagunkkal.
– Miként kapcsolódik, az ünnephez a zsidó zene?
F. L.: – Sokaknak az ünnepekben, s leginkább Jajm Kippurban jelenik meg leggazdagabban imádkozásunk sokféle szövege és dallama. Talán azért, mert sokan akadnak, akik egy évben egyszer jönnek el, így csak e dallamokkal találkoznak. A hagyomány, bölcsesség és az előimádkozók tehetsége folytán vannak olyan részek, amelyekbe bevonható a közösség, így az Omnom kén, illetve a Ki hinné káchajmer dallamaira, amelyek másnap is megjelennek. Ráadásul a nem zsidó zenei világban is helyet, és rangot találtak e dallamok. A Kol Nidrét feldolgozta Max Bruch nem zsidó német zeneszerző csellóra és zenekarra. Beethovent is felkérték erre, ám ő elutasította, de halála előtti utolsó triójában mégiscsak megjelenik a jellemző dallam. Arnold Schönberg avantgárd zeneszerző, - bár messze elrugaszkodik a vezető motívumtól -, fúvósainál szintén meg-megjelenik az ismert dallam. A XXI. században Gyulai Gál János, a híres Kovács Kati-szám, a Nem leszek a játékszered című dal zeneszerzője, a Müncheni-, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenészeivel alakított egy 12 fős kamarazenekart, és bemutatták az ő Kol Nidréjét. Ez egy középkori eredetű dallam, sokak számára a zsidó zene paradigmája. Ravel Káddisának finom zenei szövetű kísérete a határtalanság érzetét sejtetően lebeg a nagyünnepi dallam alatt. Ernest Bloch Bál Sém szvitjében és az Ávodá-ban bőven találunk nagyünnepi utalásokat. A mű a Jeruzsálemi szentélybeli szolgálat szertartási részlet dallamán szól. Izrael alapításának 15. évfordulójára Sztravinszkij az Akédát Jichák történetét dolgozta fel Ábrahám és Izsák c. kantátájában: a tizenhárom perces nehéz kantátát magas baritonra és zenekarra írta, amely hasonlít a lejnolásra. Ha Sztravinszkijon keresztül Schönbergig van belépője a zsidó dallamoknak a zenetörténetbe, akkor ez hozzátartozik az egyetemes zenetörténelemhez. Schönberg, Egy varsói túlélő című műve hihetetlen drámai, s a narrátori zenés recitáció vége egy hatalmas Smá Jiszroélben kulminál. Imádkozás közben a szöveg visszahat az emberre, imáink talán minden más, ismertebb valláshoz képest kollektívebb természete érhető tetten a kántort ismétlő Ovénu málkénu könyörgéssorozatában, és az Ál chétek bűnvallomásában: olyan bűnökért is szólok, amelyeket személy szerint nem követtem el, míg többen mások olyanokért könyörögnek, amelyet talán én követtem el. Ez az összetartozás, egymásra utaltságunk érzésével tölt el. Amikor belépek a templomba, szeretek az emberek szemébe nézni, kezet fogni velük – fontos tartom a kommunikációt a hívek és közöttem. Ebből az érzésből sokat merítek. Az ünnepélyes arcok mögül előtűnnek érdekes személyiségű és sorsú emberek. Az ember, az ünnepek előtt igyekszik rendezni sorait, pótolni mulasztásait.
Sz. G.: – Az ünnepkor azért böjtölünk, hogy megkönnyebbüljünk, megtisztuljunk, lezárjunk fölösleges dolgokat, és ne vigyük tovább a következő esztendőre. Felesleges dolgokkal ne
foglalkozzunk, inkább nézzük meg mik az erősségeink, és azokat vigyük tovább. A nagy ünnep, főleg a Jajm Kippur segít nekünk ebben.
– Hogy fér meg két kántor egy zsinagógában?
F.L.: – Nem hogy kettő, de négy is. Keressük az új formákat, ha már ketten vagyunk Szilágyi Gáborral, és különböző hangmagasságban énekelünk, időnkénti kétszólamúsággal igyekszünk megjeleníteni ezt a lehetőséget. Amikor idekerültem akkor is két kántor volt. Kovács László megbetegedése miatt ugrottam be. Klein Ervinnel szolgált itt, aki elkerült a Hegedüs Gyula utcai templomba, amely rendkívül meghatározó hely, óriási formátumú szolgálattevőkkel, mint Fisch Henrik, Benesovszki Imre, Lóránd Márton, aki egy zseniális kántor volt. Remek operistákból állt a férfi kvartett: szinte mindannyiunk büszkélkedhetett operaházi szerepekkel is; nem utolsósorban szintén mélyhangú unokabátyám Kamarás Ottó és a rádióból és lemezekről jól ismert Sztárai Márton híres nóta és dalénekes pályára kerülésemhez is sok ösztönzést és énekórákat is adtak. De mind közül kiemelkedően a legmeghatározóbb Ádám Emil karnagy és tanár volt, aki előbb látta kántori jövőmet, mint magam és kellő nyomatékkal fogalmazta meg reményét, de elvárását is vallási életünkben betöltött szerepemről.
Sz. G.: – Drága tanárom, Tímár Károly helyére jöttem, s akit csodálok, pótolhatatlan, s ezúton szeretnék neki jobbulást kívánni. Rendszeresen, tíz éve járok, ebbe a közösségbe, emellett főiskolán tanulok, sportolok, és ebbe a sorba illesztettem be a reggeli imádkozást is. Örömmel vállaltam a feladatot, s jól tudunk együtt dolgozni Lacival, akitől sokat tanultam. Úgy vélem, mindketten hatunk a másikra, s ez a közösség számára is érdekes lehet.
Főkántorunkat szinte mindenki jól ismeri. Szilágyi Gábort viszont vélhetően kevesebben, ezért arra kértük, beszéljen arról, miként került a pályára, illetve a Dohány utcai zsinagógába?
– Ez egy hosszú folyamat volt. Engem mindig érdekelt a végtelenség fogalma – kezdte Gábor. – Mind a tudomány, mind a reáltudomány végső célja, hogy elérje a katarzist. Szüleim egyszerű emberek, édesanyám bőrdíszműves, apám vasesztergályos volt, és van egy húgom, de nem voltunk vallásosak. Valami oknál fogva mégis mindig zsidó barátaim voltak, tőlük hallottam, lehet menni Izraelbe dolgozni és tanulni, én is akartam menni. Itt szembesültem a családi gyökereimmel, a habitusommal, a kultúrámmal, hogy világéletemben zsidó kultúrában nőttem fel, csak nem tudtam erről. Húsz évesen kiderült rólam, hogy az átlagnál jobb hangom van. Sajnos húsz évesen már késő komolyan foglakozni a komolyzenével. Ezért a civil pálya felé tendáltam, és úgy gondoltam, szabadidőmben énekelek, és így találtam ki, kántor leszek. Munkahelyemen sok híres zenészemberrel találkoztam, nem utolsósorban Fekete Lászlóval is. Kántori karrierem az OTP ötödik kerületi devizaosztályán kezdődött, és a Talmud Tóra épületében, Fekete László szobájában folytatódott. A mesterem és mentorom ajánlott be Klein Emil kórusába. Így kerültem a Hegedűs Gyula utcai zsinagógába, majd az ORZSE-n végeztem a kántor szakot. Az elmúlt években az őszi ünnepek idején Németország különböző városaiban láttam el többször a kántori feladatokat. Ez egyikről van egy kedves történetem. Kol Nidré este odajött hozzám egy idős néni és megkérdezte, mikor kezdődik a Mázkir, mondtam neki, holnap. A néni folytatta: nem ma lesz? Mondtam: nem, holnap – mire ő: jó, akkor jövök holnap és elment. És másnap valóban találkoztunk.
Fekete Lászlót nem csak a Dohány zsinagógában hallhatjuk, de rendszeresen szerepel különböző rendezvényeken is. Nemrég szintén volt egy nagysikerű fellépése.
– Egy hónapja szerepeltem a magas színvonalú Kaposvári Kamarazenei Fesztiválon – mesélte kántorunk. – Estünkön Eisikovits Miksa mámarosszigeti gyűjtésének általa feldolgozott chászid dalait adtam elő, két Mendelssohn mű között. Egyiket Frankl Péter triója, a másikat Perényi Miklós játszotta. Kaftánban léptem fel, nyakkendő nélkül, fehér ingben: úgy gondolom a szereplők ruhaviseletéhez hasonló öltözet igényéhez jobban illett ez az autentikus, sajátos viselet. Rendkívül jól fogadták az előadásomat, és a kritika is jól értékelte.
– Van e különbség a nagyünnepek zenei világa és a hétköznapi dallamok között?
– Természetesen, az ünnepköröket – egyáltalán a mindenkori imádkozást – jellemzik az alkalomhoz kapcsolódó dallamok, imádkozási recitáció és fordulatok. A különbségek olykor markánsak, máskor viszont egymással átfedésben is lehetnek: a szombatfogadás imádkozása a Rajs Hásónó főima részletében is megjelenik, a Jajm Kippur, mint a Szombatok szombatja hoz be sábeszi utalásokat. A Smini ácereszi Kidusban, Hálélban a svuajszi fordulatok is visszaköszönnek a záró-, és tórai ünnepi jelentésrokonság miatt.
Szöveg,és fotók: Asi
A Jajm Kippurban összpontosul a teljes zsidó zenei kép
Az őszi ünnepek, i.tentiszeletei során kiemelt feladat hárul kántorainkra. Rengeteg, méghozzá olvasni sem könnyű szöveget kell olvasnia az előimádkozónak, sokak számára pl. a Szlichajsz (Bűnbocsánat) és a Vidui (Bűnvallomások) évente csak egyszer hallható. Ráadásul sokan csak ilyenkor térnek be a zsinagógába, így szinte máskor nem is hallanak dallamokat. Az ünnepek hangulatáról, továbbá zenei-, és dallamvilágáról beszélgettünk a Dohány utcai zsinagóga két kántorával, Fekete Lászlóval és Szilágyi Gáborral.
– Közelednek a nagyünnepek, mit üzen a kántornak a Rajs Hásónó, és Jajm Kippur? Mit jelentett ez korábban, amikor még nem állt az omednél (a kántori pulpitusnál)?
Fekete László: – Számomra meghatározó a nagyünnepek világa, rendszertelenül ugyan, de
kisgyerekként is többször ott voltam szombatonként a Hegedűs Gyula utcában. Emlékszem, ott szaladgáltam - az istentisztelet után kaptam egy korty bort meg csokit. Gyerekként a Jajm Kippur-i Omnom kén és a Ki hinné káchajmer refrénjeinek fülbemászó dallamát szívesen harsogtam a többiekkel. Most ismét közelednek a szlihajszi napok, óriási a szöveganyag és a feladat mennyisége, ha az embernek nincs elég gyakorlata, akkor küzd a teljesítés minőségével. Természetesen a nagyünnepek előtt már gyakorolunk, ez máshogy nem is menne. S nagyon fel kell készülni fizikailag és mentálisan egyaránt. Megtartok minden böjtöt. A hosszú böjtre úgy készülök, hogy olyan ételeket fogyasztok, amelyek nem túl nehezek, általában levest, zöldséges ételeket eszem, kerülöm azokat, amelyek hamar elégnek és folyadékpótlást kíván.
Szilágyi Gábor: – A nagyünnepre az ember méltóan készüljön fel. Jajm Kippurkor böjtölünk,
délután a különböző ösztönök tiltását olvassuk fel a Tórából, de nem elriasztás végett, hanem
szembesítés céljából. Ez az ünnep pontosan arról szól, hogy szembesüljünk önmagunkkal.
– Miként kapcsolódik, az ünnephez a zsidó zene?
F. L.: – Sokaknak az ünnepekben, s leginkább Jajm Kippurban jelenik meg leggazdagabban imádkozásunk sokféle szövege és dallama. Talán azért, mert sokan akadnak, akik egy évben egyszer jönnek el, így csak e dallamokkal találkoznak. A hagyomány, bölcsesség és az előimádkozók tehetsége folytán vannak olyan részek, amelyekbe bevonható a közösség, így az Omnom kén, illetve a Ki hinné káchajmer dallamaira, amelyek másnap is megjelennek. Ráadásul a nem zsidó zenei világban is helyet, és rangot találtak e dallamok. A Kol Nidrét feldolgozta Max Bruch nem zsidó német zeneszerző csellóra és zenekarra. Beethovent is felkérték erre, ám ő elutasította, de halála előtti utolsó triójában mégiscsak megjelenik a jellemző dallam. Arnold Schönberg avantgárd zeneszerző, - bár messze elrugaszkodik a vezető motívumtól -, fúvósainál szintén meg-megjelenik az ismert dallam. A XXI. században Gyulai Gál János, a híres Kovács Kati-szám, a Nem leszek a játékszered című dal zeneszerzője, a Müncheni-, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenészeivel alakított egy 12 fős kamarazenekart, és bemutatták az ő Kol Nidréjét. Ez egy középkori eredetű dallam, sokak számára a zsidó zene paradigmája. Ravel Káddisának finom zenei szövetű kísérete a határtalanság érzetét sejtetően lebeg a nagyünnepi dallam alatt. Ernest Bloch Bál Sém szvitjében és az Ávodá-ban bőven találunk nagyünnepi utalásokat. A mű a Jeruzsálemi szentélybeli szolgálat szertartási részlet dallamán szól. Izrael alapításának 15. évfordulójára Sztravinszkij az Akédát Jichák történetét dolgozta fel Ábrahám és Izsák c. kantátájában: a tizenhárom perces nehéz kantátát magas baritonra és zenekarra írta, amely hasonlít a lejnolásra. Ha Sztravinszkijon keresztül Schönbergig van belépője a zsidó dallamoknak a zenetörténetbe, akkor ez hozzátartozik az egyetemes zenetörténelemhez. Schönberg, Egy varsói túlélő című műve hihetetlen drámai, s a narrátori zenés recitáció vége egy hatalmas Smá Jiszroélben kulminál. Imádkozás közben a szöveg visszahat az emberre, imáink talán minden más, ismertebb valláshoz képest kollektívebb természete érhető tetten a kántort ismétlő Ovénu málkénu könyörgéssorozatában, és az Ál chétek bűnvallomásában: olyan bűnökért is szólok, amelyeket személy szerint nem követtem el, míg többen mások olyanokért könyörögnek, amelyet talán én követtem el. Ez az összetartozás, egymásra utaltságunk érzésével tölt el. Amikor belépek a templomba, szeretek az emberek szemébe nézni, kezet fogni velük – fontos tartom a kommunikációt a hívek és közöttem. Ebből az érzésből sokat merítek. Az ünnepélyes arcok mögül előtűnnek érdekes személyiségű és sorsú emberek. Az ember, az ünnepek előtt igyekszik rendezni sorait, pótolni mulasztásait.
Sz. G.: – Az ünnepkor azért böjtölünk, hogy megkönnyebbüljünk, megtisztuljunk, lezárjunk fölösleges dolgokat, és ne vigyük tovább a következő esztendőre. Felesleges dolgokkal ne
foglalkozzunk, inkább nézzük meg mik az erősségeink, és azokat vigyük tovább. A nagy ünnep, főleg a Jajm Kippur segít nekünk ebben.
– Hogy fér meg két kántor egy zsinagógában?
F.L.: – Nem hogy kettő, de négy is. Keressük az új formákat, ha már ketten vagyunk Szilágyi Gáborral, és különböző hangmagasságban énekelünk, időnkénti kétszólamúsággal igyekszünk megjeleníteni ezt a lehetőséget. Amikor idekerültem akkor is két kántor volt. Kovács László megbetegedése miatt ugrottam be. Klein Ervinnel szolgált itt, aki elkerült a Hegedüs Gyula utcai templomba, amely rendkívül meghatározó hely, óriási formátumú szolgálattevőkkel, mint Fisch Henrik, Benesovszki Imre, Lóránd Márton, aki egy zseniális kántor volt. Remek operistákból állt a férfi kvartett: szinte mindannyiunk büszkélkedhetett operaházi szerepekkel is; nem utolsósorban szintén mélyhangú unokabátyám Kamarás Ottó és a rádióból és lemezekről jól ismert Sztárai Márton híres nóta és dalénekes pályára kerülésemhez is sok ösztönzést és énekórákat is adtak. De mind közül kiemelkedően a legmeghatározóbb Ádám Emil karnagy és tanár volt, aki előbb látta kántori jövőmet, mint magam és kellő nyomatékkal fogalmazta meg reményét, de elvárását is vallási életünkben betöltött szerepemről.
Sz. G.: – Drága tanárom, Tímár Károly helyére jöttem, s akit csodálok, pótolhatatlan, s ezúton szeretnék neki jobbulást kívánni. Rendszeresen, tíz éve járok, ebbe a közösségbe, emellett főiskolán tanulok, sportolok, és ebbe a sorba illesztettem be a reggeli imádkozást is. Örömmel vállaltam a feladatot, s jól tudunk együtt dolgozni Lacival, akitől sokat tanultam. Úgy vélem, mindketten hatunk a másikra, s ez a közösség számára is érdekes lehet.
Főkántorunkat szinte mindenki jól ismeri. Szilágyi Gábort viszont vélhetően kevesebben, ezért arra kértük, beszéljen arról, miként került a pályára, illetve a Dohány utcai zsinagógába?
– Ez egy hosszú folyamat volt. Engem mindig érdekelt a végtelenség fogalma – kezdte Gábor. – Mind a tudomány, mind a reáltudomány végső célja, hogy elérje a katarzist. Szüleim egyszerű emberek, édesanyám bőrdíszműves, apám vasesztergályos volt, és van egy húgom, de nem voltunk vallásosak. Valami oknál fogva mégis mindig zsidó barátaim voltak, tőlük hallottam, lehet menni Izraelbe dolgozni és tanulni, én is akartam menni. Itt szembesültem a családi gyökereimmel, a habitusommal, a kultúrámmal, hogy világéletemben zsidó kultúrában nőttem fel, csak nem tudtam erről. Húsz évesen kiderült rólam, hogy az átlagnál jobb hangom van. Sajnos húsz évesen már késő komolyan foglakozni a komolyzenével. Ezért a civil pálya felé tendáltam, és úgy gondoltam, szabadidőmben énekelek, és így találtam ki, kántor leszek. Munkahelyemen sok híres zenészemberrel találkoztam, nem utolsósorban Fekete Lászlóval is. Kántori karrierem az OTP ötödik kerületi devizaosztályán kezdődött, és a Talmud Tóra épületében, Fekete László szobájában folytatódott. A mesterem és mentorom ajánlott be Klein Emil kórusába. Így kerültem a Hegedűs Gyula utcai zsinagógába, majd az ORZSE-n végeztem a kántor szakot. Az elmúlt években az őszi ünnepek idején Németország különböző városaiban láttam el többször a kántori feladatokat. Ez egyikről van egy kedves történetem. Kol Nidré este odajött hozzám egy idős néni és megkérdezte, mikor kezdődik a Mázkir, mondtam neki, holnap. A néni folytatta: nem ma lesz? Mondtam: nem, holnap – mire ő: jó, akkor jövök holnap és elment. És másnap valóban találkoztunk.
Fekete Lászlót nem csak a Dohány zsinagógában hallhatjuk, de rendszeresen szerepel különböző rendezvényeken is. Nemrég szintén volt egy nagysikerű fellépése.
– Egy hónapja szerepeltem a magas színvonalú Kaposvári Kamarazenei Fesztiválon – mesélte kántorunk. – Estünkön Eisikovits Miksa mámarosszigeti gyűjtésének általa feldolgozott chászid dalait adtam elő, két Mendelssohn mű között. Egyiket Frankl Péter triója, a másikat Perényi Miklós játszotta. Kaftánban léptem fel, nyakkendő nélkül, fehér ingben: úgy gondolom a szereplők ruhaviseletéhez hasonló öltözet igényéhez jobban illett ez az autentikus, sajátos viselet. Rendkívül jól fogadták az előadásomat, és a kritika is jól értékelte.
– Van e különbség a nagyünnepek zenei világa és a hétköznapi dallamok között?
– Természetesen, az ünnepköröket – egyáltalán a mindenkori imádkozást – jellemzik az alkalomhoz kapcsolódó dallamok, imádkozási recitáció és fordulatok. A különbségek olykor markánsak, máskor viszont egymással átfedésben is lehetnek: a szombatfogadás imádkozása a Rajs Hásónó főima részletében is megjelenik, a Jajm Kippur, mint a Szombatok szombatja hoz be sábeszi utalásokat. A Smini ácereszi Kidusban, Hálélban a svuajszi fordulatok is visszaköszönnek a záró-, és tórai ünnepi jelentésrokonság miatt.
Szöveg,és fotók: Asi
Megjegyzések