Blogger séf ajánlata Purimra

Kreplah

Hozzávalók:

2 csésze liszt
2 tojássárgája
csipet só
fél csésze víz

a töltelékhez:
1 csésze apróra vagdalt fõtt hús
1 fej hagyma
1 tojás
1 evőkanál morzsa
2 evőkanál olaj, só, bors

A hagymát igen apróra vágjuk , majd az olajon megpároljuk, hozzáadjuk az apróra vágott fõtt húst, és még 5 - 10 percig kis lángon főzzük. Lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk az egy evőkanál morzsát, a tojást és a fűszereket. Megvárjuk, míg kihűl, elkészítjük a tésztát: a hozzávalókkal összegyúrjuk, és vékonyra nyújtjuk. Nagy derelyeszaggatóval négyzetekre vágjuk, megtöltjük, a tészta szélét tojással megkenjük, majd háromszögletűre hajtogatjuk. A szélét gondosan összenyomjuk, nehogy kiessen a töltelék. Sós vízben kifőzzük, majd tálalás előtt a levesestálba helyezzük. Húslevessel tálaljuk.

Töltött káposzta
Hozzávalók: fél kg savanyú káposzta,
6-8 levél
fél kg darált marhahús
10 dkg főtt rizs
1 nagy fej hagyma
pirospaprika
1 kanál sűrített paradicsom
ízlés szerint l-2 gerezd fokhagyma
20 dkg füstölt libamell
3 kanál liba zsír
1 tojás
só,
bors
3 kanál liszt
Elkészítés:
A darált húsból, főtt rizsből, tojásból, sóval, borssal elkészítjük a tölteléket. A káposzta leveléről levágjuk a vastag eret, majd a tölteléket szorosan belegöngyöljük. Egy nagy lábosban libazsírt olvasztunk, üvegesre pároljuk a hagymát, pirospaprikával megszórjuk, majd belerakjuk a savanyú káposzta felét. Kevés vizet öntönk rá, és sorba rakjuk a töltelékeket. Belerakjuk a füstölt húst. A tetejére újra káposztát rakunk, majd újra vizet, beleadjuk a paradicsomot, a fűszereket és fedő alatt lassú tűzön több órán át főzzük. Amikor puha, a maradék zsírból és lisztből kevés pirospaprikával rántást készítünk, és még ezzel is néhány percig főzzük.
Jó étvágyat:-)))

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések