fotókiállításom megnyitója Isaszegen 2011. március 15. –én.

A fotókiállítást megnyitotta Surányi András






Sharon Asher fotós és blogger ( http://izrael-kulturaja.blogspot.com/)
Nagyon sokat sétáltam Jeruzsálemben. Gondoltam, hogy megörökítem, amit láttam, nagyon érdekes ez a város zsidók, arabok és keresztények élnek itt egymás mellett. A képeim nagy részét Jeruzsálemben készítettem, a Méah Shearim negyedben, valamint a siratófalnál, a Szentsír templomnál és a Via Dolorosán. Jeruzsálem múltja változatos és összetett történelmi események bonyolult sorozatából tevődik össze. Az emberiség egyik szent városa, a világvallások bölcsője, a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás találkozópontja. A zsidóknak Dávid király és a Béke Városa, a mohamedánok szerint a Szent város, a keresztény világ szemében Jézus keresztre feszítésének és feltámadásának, a keresztény egyház születésének a helyszíne. A három vallásnak egy-egy jelentős szent helye található a városban, a Siratófal, a Szentsír-templom és a Sziklamecset. Jeruzsálem címmel látható ez a kiállítás. Szeretném bemutatni az izraeli hétköznapokat, ahol együtt, politikailag ugyan nem egyetértésben, de békében élnek a különböző vallást gyakorló emberek. Egységesen lélegzik a város Jeruzsálem, ahol naponta még véget sem ér a zsidók reggeli imája, amikor déli tizenkettőkor megszólalnak a keresztény templomok harangjai és felhangzik a minaretből az Allah Akbar.
Egyes politikai erők Jeruzsálemet kétfelé szeretnék osztani, de ez nem lenne jó, hiszen a város csak így egységesen igazi Jeruzsálem.
A képeimen látható minden ember számára az üzenet, hogy egymás között békében kell élnünk, és meg kell becsülnünk a másik nép kultúráját, nem szabad gyűlölködnünk, tisztelnünk kell egymást.
Sharon Asher

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések