A Lekvár Világnapja

A Humán-osztály vezetője, a nyugdíjas referens, a pártközeli nyugdíjasklub vezetője, a kerületi „Búsuló juhász” nyugdíjas nótaklub „főkántora”, a helyi általános iskola kisdiákjai, kezükben virágcsokrokkal, Zsömi, Füles és Gizi, a három vakvezető-kutya és egy stüszivadásznak beöltözött erdőkerülő, karján egy vadászsólyommal, kinek a fején bőrsapka. Ez a meghatott, helyenként megilletődött együttes állt a dobogón, illetve még hárman a dobogó előtt, akik összetartozni tűntek, nyilvánvaló mondanivalóval, lévén pár teliírt lap vezérszónokuk kezében. Kicsit arrébb, de még egyértelműen a celebek és a hivatalos személyek vonzáskörzetében, két sportdresszes pasas, az egyik kezében fáklya. Kezdjék már! – morogtam magamban – Húzza a kezemet a három kiló szilva és a közel ugyanannyi lecsópaprika, még jó, hogy szimmetrikus. Eszembe nem jutott volna idejönni, de a Nagycsarnokban a legjobb a felhozatal, az árról nem is beszélve. Elhagytam hát kerületemet és elefántcsonttornyomat, idezarándokoltam, ahol többfajta szilva közt válogathatok lényegesen olcsóbban, mint Terézvárosban. Merthogy befőzés lesz, a lekvár hétvégéje! Mindazonáltal itt van egy képkeretem már vagy egy éve a helyi nyugdíjasklubban, gondoltam, egy suba alatt azt is végre elviszem. De senkit sem találtam, mindenki itt van. Nna gyerünk már, mire várunk! A legjobb szándékkal sem tömegnek nevezhető – vagy őszhajú, vagy kopasz – nézőcsoport hozzám legközelebb álló, tagja a bajsza alatt sziszegi felém: Az alpolgármester úr jön még… kicsit talán késik. Szokott. Megjött. „Bocsássanak meg a kedves szépkorú, ezüsthajú, aranyszívű ünnepeltek! Sajnos mindenütt ott kell lenni, ez a nép napszámosának, az alpolgármesternek is a gyönyörű kötelessége! Hogy is ne koszorúztam volna meg hazánkért és a nemzet szabadságáért elhullott Aradi 13-ak és Batthyányi miniszterelnök úr emlékhelyét. Ez késésem oka! Drága barátaim…”.

– Duma, fogadjunk nem tudja, hogy tulajdonképpen 14 honvédtisztet végeztetett ki Haynau, tudni illik Kazinczy Lajos hadosztályparancsnokot is… készakarva két héttel később – sutyorgom vissza az ezüstbajúszúnak – De akár, ha csak hármat fel tudna sorolni a tizenháromból, becsszó, neki adnám a lecsópaprikámat. – Knezić, Damjanich, Westerburg, Schweidel…– vágta rá azonnal a bajszos. – Magának nem adom a paprikámat, ennek a szószátyárnak ígértem. Ráadásul gyanús maga nekem, tán történelemtanár? Értem! „Drasztikusan” megemelték a fizetésüket, és most még valami kitüntetést is kap?  Atyavilág, tényleg, nem csak az „Aradi 13-ak”, de még a Pedagógusjogok Világnapja is ma van. Hívtak is egy tüntetésre – susogtam oda, némi cinkos és szolidáris vigyorral a szomszédomnak. – Ja, jól megemelték… tegnapelőtt 15 ezerrel volt kevesebb a borítékban! Nem is tudtam… még hogy a Pedagógusok jogainak Világnapján? Egyébként meg zenetanár vagyok, azaz voltam. Elhajtatnak nyugdíjba.. Most kapok valami lósz..t, hogy fogjam be a pofámat. Én a Zene Világnapja miatt vagyok tulajdonképpen csak itt, meg a gyerekek miatt a színpadon. A produkcióért nem tudom vállalni a felelőséget, mert a polgármester ragaszkodott a gyerekek és a Nótakör közös énekléséhez. Kodályt! Mivel a Gyaloglók Világnapja, az Erőszakmentesség Világnapja és a Raoul Wallenberg-emléknap is ma van, fog ez a két sportoló most majd mindjárt innen indulni a kultúrházhoz, ahol épp a Világűr Világnapja van. Ott gyújtják meg a fáklyát és gyalogolnak versenyszerűen a Wallenberg emléktáblához!

– pssssszzt! Maradjanak már csendbe, nem hallani maguk miatt az alpolgármester úrat!

–…két nemes fémből kellene ötvözni e nem mindennapi jelvényt az Idősek Világnapján. Aranyhoz hasonlítom szerető szívüket, melynek fénye nem halványult a sok gondtól, próbatételtől. Hol boldogan, hol fáradtan élik Életüket, hitték volna-é azonban, hogy ilyen gyors járásúak az évek, hogy suhannak egymás után… Az arany mellett ezüst fény is csillan ma, ezüst hajukban ott felejtette fehérjét a sok-sok tél.

– Hihetetlen… milyen fehérjét? Ez az ürge biológus volt vagy meteorológus? Vagy pap?

– Áá, valami ingatlanos-cége volt, vagy van… Hogy csinálja a lecsót, levesesen, csípősen, kettőnyolcvanas kolbásszal? Én teszek bele tojást is rendesen. A kolbász persze ma már száznyolcvanas.

– Főtt tojást szoktam bele tenni, és persze olívaolajat. A kolbász nálam nem játszik, mert állatból van, vega vagyok! Ráadásul az Állatok Világnapját is ma ünnepeljük.

– Jaa! Azért van fenn az a vadász a vércsével? 

– Dehogyis! Most ünnepeljük a Madármegfigyelés Világnapját is, bár nem tudom, hogy jön ide egy vadászsólyom? Talán, mint megfigyelő. Az Állatok Világnapja miatt – gondolom – a blökik vannak a színpadon, vagy az alpolgármester...

– pssssssszt!

–…mint a természetben is van tavasz, nyár, ősz és tél, azaz évszakok, bizony az ember életében is ez a folyamat megy végbe. Az idős kor az Élet rendje, az éretté válás korszaka, életbölcsességgel, gazdag tapasztalatokkal…

– Ez az ürge nem igaz! Ilyen nincs! Pofátlanul késik tíz percet, most meg már tizenkét perce halandzsázik. Ennyi idő alatt fölfőztem volna egy kila szilvát, minimális fahéjjal benne, és talán egy sussz citrommal.

–…ahogy a költő mondja: „Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött.” Igen, a mi világunk Önökkel, apáink, nagyapáink életével, munkájával kezdődött. Önök építették számunkra a jelent, melyben generációnk egy újabb nemzedék jövőjét alapozhatja meg. Mindennapi verejtékes munkánkhoz az Önök példáiból meríthetünk erőt hitet és bátorságot…

– Najó, ennyi! Nekem ma észnél kell lennem, a szilvalekvár nem umbulda, mint ennek a szélhámos bohócnak a hadovája! Nekem ma koncentrálnom kell. A lekvár nálam egy „tekesz tórá”, egy szimbólum. Mert befőzik és elvan. Ül a polcon, mint egy Buddha, a teljes tökéletesség, bizalom, erő. Egy jobb élet reményének fénysugara – mondaná a költő. És mert ezt a kenyér is tudja, azért a lekváros oldalára esik mindig. Inkább itt hagyom már megint azt a rohadt keretet. Látom, az a szerencsétlen három szivar is már alig bírja ott a színpad előtt.

– Ja, az a papírokkal a kezében, a KESZ-főnök,a kerületi egészségügyi szolgálattól…

– Az ész megáll. A két sportoló, vagy a nyugdíjasok miatt rendelték ki?

– Maradjanak csendben, nem a piacon vannak. Milyen emberek vannak… ezért tartunk itt!

–…sokan mondják a szépkorúak közül, megették már a kenyerük javát. Én ezt úgy gondolom, hogy megették, de megtették, amit várt tőlük család s nemzet. Most a pihenés éveit töltik Ők, és mi kívánjuk Önöknek, hogy a kiválasztott úton haladjanak tovább jó egészségben…

– Jaj, dehogyis! Ma a Sztómások Világnapja is van, az a kettő a KESZ-es mellet is beteg, a nyugdíjasklubból vannak…

–…adassék meg Önöknek még sok-sok lágy, simogató tavasz! Köszönjük a példamutatást! Köszönjük az emberi értékeket, melyeket belénk csepegtettek. Szívből kívánjuk, továbbra is ragyogja be életüket a két nemes fém: az arany és az ezüst fénye…

– Kész, elég! Sok sikert, gratulálok a díjához, ha ma még egyáltalán megkapja. Nekem sürgős teendőim vannak, mert jut eszembe, a Jam-Dzsem- és Lekvár Világnapja is ma van.

Surányi András