Lekérés nincs !

A csöröge fánk zsíros illata leng körül, a kidobott karácsonyfák életunt búskomorát überolja a szénszünet örömteljes vége. Eljött hát a farsang ideje, ránk tört a bálszezon. Vízkereszttel kezdődött január 6-án, és ha jól megy, eltart hamvazó szerdáig, azaz ebben az évben február 13-ig. Bál bál hátán, középiskolai szalagavatók, batyusbálok, rongyosbálok, utcabálok. Ha a kormányzó úr és a magas udvar is úgy akarja, akár még Operabál is lesz. Bár lehet, hogy a kegyes és éppen deklasszálódó nép nem venné túl jó néven, következésképpen agit.pol.prop-szempontból nem célravezető. Múlt évben is elmaradt. Tehát akkor mégsem lesz. Aki operabálozni akar, és szégyelli, hogy teli van lével, vagy szorong az adóhivatal végett, az keringőzzön Bécsben másfél milkáért. Lelke rája. Minden szempontból jobban hat viszont, egy kiadós, és úgy a Mindenhatónak, mint a népnek tetsző böjt. Végül is, csak erről szól a farsang, legalább is a szintén népszerű karnevál szó etimológiája szerint. „Pá, hús!” szabad fodításban, bár az igazi kemény böjt csak a hamvazó szerda után jön, a következő negyvennapos turnus, a húsvét előtt. A böjt, a modern orvostudományok szerint, egészséges dolog, ha egyébként az ember dagi. Ezzel a negyvennapos böjttel viszont, Istenhez igyekszik közelebb férkőzni az ember, nem a szépségideálhoz. Emlékeztetőül: Mózes is 40 napi böjt után kaphatta meg a Táblákat, ahogy Jézus is 40 sivatagi böjtnap utánt kezdte meg melamed-tevékenységét. A tanítás szerint a test-lélek-szellem hármasegysége tisztul ekkor, nem véletlen, hogy alig van vallás, melyik ezt a holtbiztosnak tűnő lélek-pucerájt ne alkalmazná valamilyen formában. Mondanom sem kell, ez itt mifelénk keresztény polgártársaink ünnepe, közülük is elsősorban a katolikusoké. Azért a puritánabb evangélikusok, reformátusok sem restek, igaz kevésbé a böjtök, annál inkább a vigasságok területén. Nem csupán keresztény vagy zsidó találmány a farsang; mint minden zsidó vagy keresztény ünnepnek meg van ennek is az ókori, sőt őskori pogány eredője. Pogány szempontból nyilvánvaló a formula: már az ősember is utálta a telet, mert hideg, sötét és nyirkos volt a barlang, friss gyümölcsök, zöldségek sem voltak, ezzel szemben kalóriadúsabb élelem után volt kénytelen a kardfogú tigris is nézni, és ennek a kritériumnak őseink sajnálatos módon remekül megfeleltek. Nyilván pórul járt jópár tigrincs is, a lényeg viszont kettejük közös tavaszvárása lehetett, a tél közös temetése és a kikelet eljövetelének sürgetése.

Kárpát-medenceszerte számtalan farsangi szokás él, hűen leképezve a legalább 20 jelenlévő nép hagyományait. Én elsősorban a már múló történelemnek számító NDK-ban ismerhettem meg a valódi elszabadult farsangi mulatságot, annak minden konzekvenciáival. Az egyébként fegyelmezett és testvéri észak-keletnémet nép fékeit vesztette ilyenkor, s ennek meg is lett a böjtje. A farsang után szinte már menetrendszerűen rúgták ki a túl szabadosan élcelődő „farsangi bolondokat” az akadémiáról. Későbbi magyar viszonylatban, a házibuli-szerű batyusbálokon volt szerencsém álcát ölteni, pontosabban egyszer korhely neandervölgyinek, máskor az üdvhadsereg tisztjének öltözni. Egy „unzerejne-benfentes” bulin kénytelen voltam az egyszerűen megoldható csodarabbit alakítani, mert az általam vásárolt műanyag Ronald Reagan-maszkkal vagy hárman megelőztek. A batyus jelző azt kívánta jelképezni, hogy aki jön lesz, aki hoz, esz. Azaz, az van, amit a farsangolók hoznak, ne számítsanak különösebb kínálásra és traktára. A böjt ilyenkor felfüggesztve… Fő, kérem, a hagyományápolás… pikuáh nefes! Hisz az igazságos Mátyás királyunk is nagy súlyt fektetett, a máshol is bevált hagyományok, főleg az olasz kultúra terjesztésére. Sok választása persze nemigen volt neje Beatrix, a nápolyi királylány mellett. Ők ketten hozták be végül is az álarcos mulatságokat. Biztos nagyot néztek a magyar főurak, minek is öltözzenek? Ezen maskarabálok késői lenyomata ma inkább már csak az óvodákban és az iskolák alsóbb osztályaiban szokványos. Jól emlékszem az ébresztőórának öltözött kislányra, aki utcahosszal verte az egész mezőnyt a jelmezversenyen. Pedig volt egy nagy derültséget keltő banánjelmez is, ami majdnemhogy provokációnak számított, az igen csak banángyér hatvanas években. Méhecskék, tündérkék medvék, cicák, kalózok voltak a sztandart kosztümök. Én annakidején, a társadalompolitika felé mentem el, mert Robin Hoodnak öltöztem, a rákövetekező évben meg Tell Vilmosnak. Az idő tájt mentek ezek a sorozatok a tévében és mi hétvégeken a sóssüteményekkel és a hokedlikkel átvonultunk Miki bácsiékhoz, a nagybátyámékhoz, nekik volt a lakótelepen a legközelebbi fekete-fehér tévéjük. A lakótelep minden második csemetéje íjászkodott a sorozat hatására, nem kevés balesetet okozva. A magyar TV következő évében már, az osztályharc magasab tudati és szervezettségi fokán álló Tell Vilmos védte meg az elnyomott svájci népet, Gesslertől, a magyarokat is sanyargató Habsburg házból. Mi sem természetesebb, Tellnek öltöztem ugyanazzal a gúnyában bár, de ezennel nem íjjal, hanem számszeríllyal. Összesen tízenkét Tell volt az azévi felhozatal, egy-két elkésett Robin Hooddal. Már megint nem én nyertem természetesen.

Farsangi busót is kell egyszer egy életben járni egy urbánus egyednek, és én ennek a honfiúi kötelességemnek eleget is tettem a hetvenes évek Mohácsán. Sokác busómaszkos legényekcsapatok járták a várost, az arra érdemes hölgyeket riogatva. Én, egy látogató német barátommal tekintettem meg, némi törkölypálinkás bágyadsággal a nagy riogatást, szem előtt tartva a tényt, hogy ez a spektákulum már a világ kulturális örökségének része. Ma persze már bérbusók ijesztgetik az odasereglett turistákat a molyrágta busójelmezekben, a hangjakopott kereplőkkel. Nem kifejezetten Brazilia tehát Magyarország a karnevál tekintetében, de hát ki akar itt télvíz idején úgy nekivetkőzni, mint azok a kizsákmányolt, trópikus mesztic hölgyek. Itália, az megint más. Ott tudják, mitől döglik télen is a légy. A lagúna áztatta Velence belvárosa csúcsra járatja a bazári misztikumot. A sikátorok mélyéről szemléli együtt rémülten a valós hagyomány és az ízlés az olcsó giccsparádét. Szirupos jelmezek hömpölyögnek, a történelmi háttér előtt, ripacs képeslapokká összeragadva. A hasonlóképp szirupos turisták meg, sorba állnak ugyan azt a maszkot lefényképezni, aznapi ezredikként. Karnevál… „hagyjad a húst!”– végül is böjt van, kérem szépen. Móka és kacagás legyen, bizonnyal, de kívánalom a magábafordulás és a megtisztisztulás is, a felkészülés az évi nagy tavaszi selejtezőre, a természet megújulására, mikor majd „minden madár pá-há-árt választ, virágom, vi-hi-rágom..”. Már csak ezért is ildomos a báli szezonban így vagy úgy megismerkedni egy elfogadható „ő az igazi”-val, még ha nem is egy egész életre, de lehetőleg a következő bálig. Használjuk hát ki ezt a ragyogó alkalmat az önfeledt ismerkedésre és kapcsolatépítésre, de semmi szín alatt ne felkészületlenül! Ismerjük meg előtte a báli protokollt: Az illendő pontos érkezés után, a hölgyről lesegítjük a kabátot, neadjisten a nercbundát, nehogy rámelegedjen. Nem marokra fogjuk a nercet, hanem a hüvelyk, a mutató és a gyűrűsujj segítségével tartjuk, eközben kisujjunkat kicsit eltartjuk. A hölgy táskája a lehető legrövidebb ideig van kezünkben, akkor is testünktől elfele, már csak a hüvelyk és mutatóujj segítségével. Mi ezek utána vetkőzhetünk. Arcunkon felhőtlen mosollyal, rugózó léptekkel lépünk be. Ne affektáljuk, hajlongjunk. Attitűdünk könnyed és fesztelen. Tűnjünk ki, de óvakodjunk az olcsó feltűnéstől. Derűs arccal állunk a helyzet magaslatán. Az okos és óvatos bálozó feltűnés nélkül, még teljesen józan állapotban felderíti a terepet, van-e erkély, eldugott sarkok nagy virágcserepekkel vagy vázákkal. Ennek, a későbbiekben fontos szerepe lehet. A nőket felkérik, mi sem tehetünk kivételt. Ne csináljunk úgy, mintha nem akarnának táncolni. Sőt! A férfinak illik az összes az asztalnál ülő hölgyet felkérni. Nota bene!! Tánc közben nincs lekérés! Ellenkező esetben ne csodálkozzunk a beinduló pofongépen. Fogadjuk a felénk irányuló kedves bókokat, és viszonozzuk őket. Mindenek előtt, ne zabáljuk le a nyakkendőnket, ezzel szemben felszabadultan táncoljuk át az éjszakát! Éjfél előtt ugyanis nem illik távozni a bálból.

Ha minden kötél szakad… ne felejtsük az akció kezdetén felderített kínai vázát!

Surányi András