Izrael Állama mint zsidó állam
Izrael mint zsidó állam elismerése elengedhetetlen a békéhez
Forrás: http://budapest.mfa.gov.il/mfm/web/main/missionhome.asp?MissionID=39&
Bár a nemzetközi közösség már évtizedekkel Izrael 1948-as megalapítását megelőzően elismerte, hogy Izrael a zsidók őshazája, még mindig vannak, akik tagadják Izrael nemzeti karakterét. Különösen a palesztinok képviselői utasítják el Izrael zsidó államként történő elismerését. Ez nemcsak szemantikai vagy történettudományi kérdés, ez a béke megteremtésének kulcskérdése. A sok ködösítés ellenére elmondható, hogy a konfliktus gyökerét továbbra is az az elutasítás alkotja, amely nem képes tudomásul venni a zsidó állam létezését a térségben.
Valódi és tartós béke csak úgy jöhet létre, ha a palesztinok elismerik Izraelt mint a zsidó nép hazáját, és a palesztin állam is elismerést nyer mint a palesztin nép hazája. A konfliktus megoldásához két népnek van szüksége egy-egy államra, és ezeknek békében és biztonságban kell élniük egymás mellett. Mivel közvetlen tárgyalások eredményeként Izrael kész a palesztin állam elismerésére, a palesztinoknak is el kell ismerniük Izraelt mint zsidó államot.
A zsidók Izrael földjéhez történő ragaszkodása több mint 3000 éves folyamatos zsidó jelenlétből fakad
Régészeti leletek és történeti feljegyzések bizonyítják, hogy a zsidók 3000 éve folyamatosan lakják Izrael földjét. Amikor a rómaiak lerombolták a Második Templomot, az Izraelt lakó zsidó közösség már ezeréves volt. A rómaiak a zsidó népességnek csak egy részét űzték el, a zsidó jelenlét Izrael földjén több ezer évig folyamatosan fennmaradt.
A zsidó nép és Izrael földje közti ősi kapocs másik jele a bibliai héberből eredő héber nyelv. A nyelv évezredeken keresztül a zsidók közös nyelve volt, amelyet aztán a 19. században Izrael modern, beszélt nyelveként újraélesztettek.
Az Izraelből száműzött zsidók az évszázadok során mindvégig megőrizték kapcsolatukat az ősi hazával. A zsidó imák mindig Jeruzsálem felé szállnak, és a zsidók nemzedékről nemzedékre imádkoznak azért, hogy visszatérhessenek a Szentföldre. – Jövőre Jeruzsálemben! – ahogy mondják.
A zsidó hagyomány kitartott az Izrael földjén megvalósított zsidó szuverenitás célja mellett, ami végül a cionista mozgalom megszületéséhez vezetett
A zsidó nép célja mindig is az Izrael földjén élvezett, független, szuverén államiság volt. A zsidók szeme előtt a száműzetés és üldöztetések több ezer éves időszaka során mindvégig az olyan haza megteremtése lebegett, amelynek földjén akadálytalanul megélhetik nemzeti identitásukat.
Bár Izrael államának Izrael földjén történő újraalapításának vágyát a súlyos üldöztetések és pogromok is erősítették, az eszme elsősorban abból a hitből eredt, hogy a zsidó nép kizárólag egy szuverén zsidó államban élve lehet képes önmaga tökéletes megvalósítására.
Jean-Jacques Rousseau francia filozófus így írta le ezt az eszmét 1762-ben:
"Úgy érzem, soha nem fogjuk megérteni a zsidók mondanivalóját, amíg nincs egy szabad államuk iskolákkal és egyetemekkel, hogy bennük szabadon, veszély nélkül szólhassanak és vitathassák meg a dolgokat. Csak ekkor leszünk képesek igazi mondanivalójukat megismerni."
A zsidó nép joga az önrendelkezéshez
A „zsidó állam” kifejezés Izraelt jelenti, a zsidó nép hazáját. Itt állították helyre a zsidók ősi államukat, beteljesítve ezzel önrendelkezéshez való jogukat.
Az emberjogi törvények szerint ez a jog minden népet megillet. Széles egyetértés van azt illetően, hogy a zsidók a nemzetközi jog alapján megfelelnek a „nép” fogalom jogi követelményeinek. Az önrendelkezés jogát számos nemzetközi egyezmény garantálja, mindenekelőtt a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (ICCPR) és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (ICESCR), amelyeket a világ legtöbb állama aláírt. Emellett ez a jog napjainkban a nemzetközi szokásjognak is része.
A zsidók önrendelkezési joga az elmúlt évszázadok során elismerést nyert
A zsidók önrendelkezéshez való jogát, valamint történeti őshazájukhoz való kapcsolatukat a nemzetközi közösség, és benne olyan személyiségek, mint Napóleon, John Adams (az Egyesült Államok második elnöke) és Abraham Lincoln már a 18. században elismerték.
1917-ben a Balfour-nyilatkozat révén a cionista eszmét először ismerte el egy politikai hatalom; a nyilatkozatot Olaszország, Franciaország és az Egyesült Államok is támogatta. A Balfour-nyilatkozat révén lehetővé vált a zsidó többség kialakítása Izrael földjén, amely végül a zsidó nép önrendelkezési jogának biztosításához és nemzetközi elismeréséhez vezetett. 1922. július 24-én a brit mandátumot jóváhagyta az ENSZ elődje, a Népszövetség. Részlet a nyilatkozatból:
"Ezennel elismerjük a zsidó népet Palesztinához kötő történelmi kapcsolatot és a zsidók jogalapját arra, hogy hazájukat ebben az országban újraalakítsák…"
Tehát a zsidó állam létrehozása ebből a szándékból nemzetközi jogi kötelezettségvállalássá lépett elő.
Ezt az elvet napjainkig is nemzetközi egyetértés támogatja. Nemrégiben Obama elnök szintén megerősítette, amikor 2011. május 19-i beszédében azt mondta: „a tartós békéhez két állam és két nép kell: Izrael mint zsidó állam és a zsidó nép hazája, valamint Palesztina állam mint a palesztin nép hazája.”
A zsidó állam és a vallásszabadság
A „zsidó állam" kifejezés elsősorban nemzetiségre és nem vallásra vonatkozik. Izrael zsidó államként történő meghatározása semmilyen, polgárai számára kötelező vallási gyakorlatot vagy spirituális próbatételt nem ír elő. Ehelyett egyfajta közösségi ideált próbál létrehozni, amelynek révén a zsidó többség például a zsidó ünnepek megtartása, kulturális események vagy a zsidó fiatalok oktatása révén élheti meg kollektív identitását.
A vallásszabadság az összes izraeli állampolgár alapvető joga. Ez például azt jelenti, hogy bár Izraelben szombat, a hagyományos zsidó sabbat a pihenés napja, mégis mindenki szabadon, vallása szerint megválaszthatja saját pihenőnapját, s így a muzulmánok pénteken pihennek, a keresztények pedig vasárnap. A munkaadóknak ezt a döntést kötelező tiszteletben tartaniuk.
Az összehasonlítás kedvéért Franciaország, Németország, az Egyesült Államok és a legtöbb nyugati ország nemzeti ünnepeiket a keresztény naptárból eredő ünnepnapokon ülik, a pihenőnap pedig a keresztény hagyománynak megfelelően egyöntetűen vasárnap. Ez akkor is így van, ha ezek az országok mára a gyakorlatban teljesen szekulárisak és demokratikusak, csakúgy, mint Izrael.
Ez az elv a Függetlenségi Nyilatkozatból ered:
[Izrael Állama] a szociális és politikai jogok teljes egyenlőségét biztosítja összes lakosa számára vallásra, fajra vagy nemre való tekintet nélkül... Az ellenünk már hónapok óta tartó mészárlás kellős közepén is arra kérjük Izrael Állam arab nemzetiségű lakosait, hogy őrizzék meg a békét, és vegyenek részt az állam a teljes és egyenlő állampolgárság, valamint az összes ideiglenes és állandó intézményben való egyenlő képviselet elve alapján történő felépítésében.
Izrael nem egyedülálló a világ országai között azzal, hogy magát nemzetiségi alapon határozza meg; egyúttal azonban a világ egyetlen zsidó állama.
A világon sok ország van, amely nemzetiségi alapon, sőt, vallási alapon határozza meg önmagát
A Közel-Keleten a legtöbb ország arab vagy iszlám országként határozza meg magát. Az Arab Liga 22 arab államból áll (köztük Palesztinával, amelyet a liga államnak tekint). Négy állam nevének is része a nemzetiség elnevezése: Egyesült Arab Emirátusok, Egyiptomi Arab Köztársaság, Szíriai Arab Köztársaság és Szaúd-Arábiai Királyság.
Az Iszlám Országok Szervezetének négy tagja esetében fejezi ki az ország neve az országok vallási-nemzeti azonosságtudatát: Afganisztáni Iszlám Köztársaság, Iráni Iszlám Köztársaság, Pakisztáni Iszlám Köztársaság és Mauritániai Iszlám Köztársaság. Ezen túl az iszlám alkotmányosan előírt államvallás Jordániában, Egyiptomban, Malajziában, Ománban, Katarban, Kuvaitban és sok más, muzulmán többségű országban.
Ez a helyzet nemcsak az arab világban áll fenn. Dánia és Norvégia alkotmánya a lutheránus, evangélikus kereszténységet határozza meg államvallásként, Nagy-Britanniában pedig az uralkodó az anglikán egyház élén „a hit védelmezője” címet viseli.
Kisebbségi jogok a zsidó államban
Izrael valójában olyan állam, ahol a polgárok többsége zsidó; a demokratikus értékeket viszont az ország az állam zsidó voltának értékei mellett is mindig megvédte.
Ez az elv Izrael Függetlenségi Nyilatkozatában gyökerezik. A Legfelsőbb Bíróság az egyenlőség kiterjesztett értelmezése mellett tette le voksát, amikor azt az Alaptörvény "Emberi méltóság és szabadság" című részébe foglalt, alapvető jogként ismerte el. A bíróság elnöke, Barak ezt írja egyik ítéletében (HCJ 6698/95):
"Az egyenlőség elvének valódi próbája a kisebbségekkel (vallási, nemzeti és egyéb kisebbségekkel) szembeni bánásmód. Ha a kisebbség nem egyenlő, akkor a többség nem demokratikus."
Izrael zsidó államként való elismerése fontos tény a zsidó nép és Izrael földje közti kapcsolatot kétségbe vonó állítások fényében
A közelmúltban arab vezetők, különösen palesztinok részéről kísérleteket láthattunk a zsidó nép és Izrael földje közötti történelmi kapcsolatok megtagadására. Szembetűnő példája ennek a palesztin hatóság vezetőjének, Mahmúd Abbasznak az ENSZ közgyűlésén nemrégiben (szeptember 23-án) elmondott beszéde, amelyben az iszlám és a kereszténység Jeruzsálemhez kötődő kapcsolatait emlegeti, a zsidókat a szent városhoz és Izrael földjéhez kötő ezernyi szálat viszont említés nélkül hagyja.
2010. novemberében a Palesztin Tájékoztatási Minisztérium egy kiadványa állította, hogy a Nyugati Fal (a zsidók szent templomának egyetlen még álló maradványa) valójában a Templomhegyen álló Al-Aksza mecset része, és semmi köze a zsidó néphez. Hasonló állítások más zsidó szent helyekkel kapcsolatban is elhangzottak.
Ezek a próbálkozások igyekeznek kétségbe vonni a zsidó nép és Izrael földje közti történelmi kapcsolatot. Egyúttal aláaknáznák a zsidó nép alapvető jogát saját államához, amely természetes önrendelkezési jogának megvalósításaképpen létezik. Izrael zsidó államként történő elismerése ezért kulcsfontosságú a térség békéjének biztosítása érdekében.
Olyan időkben, amikor a térség radikálisai – Irán, a Hezbollah és a Hamasz – Izrael megsemmisítésére hívnak fel, Izrael természetes igényként ragaszkodik ahhoz, hogy a palesztinokkal kötött bármely megállapodásnak el kell ismernie Izraelnek mint zsidó államnak saját létezéséhez való jogát. A palesztinok elutasítják Izrael ekképpen történő elismerését; jelenleg ez a béke egyik legnagyobb akadálya.
A két állam és két nép álmának valóra váltásához a nemzetközi közösségnek latba kell vetnie befolyását, hogy a palesztinok ismerjék el a zsidó államot.
Forrás: http://budapest.mfa.gov.il/mfm/web/main/document.asp?DocumentID=201519&MissionID=39
Forrás: http://budapest.mfa.gov.il/mfm/web/main/missionhome.asp?MissionID=39&
Bár a nemzetközi közösség már évtizedekkel Izrael 1948-as megalapítását megelőzően elismerte, hogy Izrael a zsidók őshazája, még mindig vannak, akik tagadják Izrael nemzeti karakterét. Különösen a palesztinok képviselői utasítják el Izrael zsidó államként történő elismerését. Ez nemcsak szemantikai vagy történettudományi kérdés, ez a béke megteremtésének kulcskérdése. A sok ködösítés ellenére elmondható, hogy a konfliktus gyökerét továbbra is az az elutasítás alkotja, amely nem képes tudomásul venni a zsidó állam létezését a térségben.
Valódi és tartós béke csak úgy jöhet létre, ha a palesztinok elismerik Izraelt mint a zsidó nép hazáját, és a palesztin állam is elismerést nyer mint a palesztin nép hazája. A konfliktus megoldásához két népnek van szüksége egy-egy államra, és ezeknek békében és biztonságban kell élniük egymás mellett. Mivel közvetlen tárgyalások eredményeként Izrael kész a palesztin állam elismerésére, a palesztinoknak is el kell ismerniük Izraelt mint zsidó államot.
A zsidók Izrael földjéhez történő ragaszkodása több mint 3000 éves folyamatos zsidó jelenlétből fakad
Régészeti leletek és történeti feljegyzések bizonyítják, hogy a zsidók 3000 éve folyamatosan lakják Izrael földjét. Amikor a rómaiak lerombolták a Második Templomot, az Izraelt lakó zsidó közösség már ezeréves volt. A rómaiak a zsidó népességnek csak egy részét űzték el, a zsidó jelenlét Izrael földjén több ezer évig folyamatosan fennmaradt.
A zsidó nép és Izrael földje közti ősi kapocs másik jele a bibliai héberből eredő héber nyelv. A nyelv évezredeken keresztül a zsidók közös nyelve volt, amelyet aztán a 19. században Izrael modern, beszélt nyelveként újraélesztettek.
Az Izraelből száműzött zsidók az évszázadok során mindvégig megőrizték kapcsolatukat az ősi hazával. A zsidó imák mindig Jeruzsálem felé szállnak, és a zsidók nemzedékről nemzedékre imádkoznak azért, hogy visszatérhessenek a Szentföldre. – Jövőre Jeruzsálemben! – ahogy mondják.
A zsidó hagyomány kitartott az Izrael földjén megvalósított zsidó szuverenitás célja mellett, ami végül a cionista mozgalom megszületéséhez vezetett
A zsidó nép célja mindig is az Izrael földjén élvezett, független, szuverén államiság volt. A zsidók szeme előtt a száműzetés és üldöztetések több ezer éves időszaka során mindvégig az olyan haza megteremtése lebegett, amelynek földjén akadálytalanul megélhetik nemzeti identitásukat.
Bár Izrael államának Izrael földjén történő újraalapításának vágyát a súlyos üldöztetések és pogromok is erősítették, az eszme elsősorban abból a hitből eredt, hogy a zsidó nép kizárólag egy szuverén zsidó államban élve lehet képes önmaga tökéletes megvalósítására.
Jean-Jacques Rousseau francia filozófus így írta le ezt az eszmét 1762-ben:
"Úgy érzem, soha nem fogjuk megérteni a zsidók mondanivalóját, amíg nincs egy szabad államuk iskolákkal és egyetemekkel, hogy bennük szabadon, veszély nélkül szólhassanak és vitathassák meg a dolgokat. Csak ekkor leszünk képesek igazi mondanivalójukat megismerni."
A zsidó nép joga az önrendelkezéshez
A „zsidó állam” kifejezés Izraelt jelenti, a zsidó nép hazáját. Itt állították helyre a zsidók ősi államukat, beteljesítve ezzel önrendelkezéshez való jogukat.
Az emberjogi törvények szerint ez a jog minden népet megillet. Széles egyetértés van azt illetően, hogy a zsidók a nemzetközi jog alapján megfelelnek a „nép” fogalom jogi követelményeinek. Az önrendelkezés jogát számos nemzetközi egyezmény garantálja, mindenekelőtt a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (ICCPR) és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (ICESCR), amelyeket a világ legtöbb állama aláírt. Emellett ez a jog napjainkban a nemzetközi szokásjognak is része.
A zsidók önrendelkezési joga az elmúlt évszázadok során elismerést nyert
A zsidók önrendelkezéshez való jogát, valamint történeti őshazájukhoz való kapcsolatukat a nemzetközi közösség, és benne olyan személyiségek, mint Napóleon, John Adams (az Egyesült Államok második elnöke) és Abraham Lincoln már a 18. században elismerték.
1917-ben a Balfour-nyilatkozat révén a cionista eszmét először ismerte el egy politikai hatalom; a nyilatkozatot Olaszország, Franciaország és az Egyesült Államok is támogatta. A Balfour-nyilatkozat révén lehetővé vált a zsidó többség kialakítása Izrael földjén, amely végül a zsidó nép önrendelkezési jogának biztosításához és nemzetközi elismeréséhez vezetett. 1922. július 24-én a brit mandátumot jóváhagyta az ENSZ elődje, a Népszövetség. Részlet a nyilatkozatból:
"Ezennel elismerjük a zsidó népet Palesztinához kötő történelmi kapcsolatot és a zsidók jogalapját arra, hogy hazájukat ebben az országban újraalakítsák…"
Tehát a zsidó állam létrehozása ebből a szándékból nemzetközi jogi kötelezettségvállalássá lépett elő.
Ezt az elvet napjainkig is nemzetközi egyetértés támogatja. Nemrégiben Obama elnök szintén megerősítette, amikor 2011. május 19-i beszédében azt mondta: „a tartós békéhez két állam és két nép kell: Izrael mint zsidó állam és a zsidó nép hazája, valamint Palesztina állam mint a palesztin nép hazája.”
A zsidó állam és a vallásszabadság
A „zsidó állam" kifejezés elsősorban nemzetiségre és nem vallásra vonatkozik. Izrael zsidó államként történő meghatározása semmilyen, polgárai számára kötelező vallási gyakorlatot vagy spirituális próbatételt nem ír elő. Ehelyett egyfajta közösségi ideált próbál létrehozni, amelynek révén a zsidó többség például a zsidó ünnepek megtartása, kulturális események vagy a zsidó fiatalok oktatása révén élheti meg kollektív identitását.
A vallásszabadság az összes izraeli állampolgár alapvető joga. Ez például azt jelenti, hogy bár Izraelben szombat, a hagyományos zsidó sabbat a pihenés napja, mégis mindenki szabadon, vallása szerint megválaszthatja saját pihenőnapját, s így a muzulmánok pénteken pihennek, a keresztények pedig vasárnap. A munkaadóknak ezt a döntést kötelező tiszteletben tartaniuk.
Az összehasonlítás kedvéért Franciaország, Németország, az Egyesült Államok és a legtöbb nyugati ország nemzeti ünnepeiket a keresztény naptárból eredő ünnepnapokon ülik, a pihenőnap pedig a keresztény hagyománynak megfelelően egyöntetűen vasárnap. Ez akkor is így van, ha ezek az országok mára a gyakorlatban teljesen szekulárisak és demokratikusak, csakúgy, mint Izrael.
Ez az elv a Függetlenségi Nyilatkozatból ered:
[Izrael Állama] a szociális és politikai jogok teljes egyenlőségét biztosítja összes lakosa számára vallásra, fajra vagy nemre való tekintet nélkül... Az ellenünk már hónapok óta tartó mészárlás kellős közepén is arra kérjük Izrael Állam arab nemzetiségű lakosait, hogy őrizzék meg a békét, és vegyenek részt az állam a teljes és egyenlő állampolgárság, valamint az összes ideiglenes és állandó intézményben való egyenlő képviselet elve alapján történő felépítésében.
Izrael nem egyedülálló a világ országai között azzal, hogy magát nemzetiségi alapon határozza meg; egyúttal azonban a világ egyetlen zsidó állama.
A világon sok ország van, amely nemzetiségi alapon, sőt, vallási alapon határozza meg önmagát
A Közel-Keleten a legtöbb ország arab vagy iszlám országként határozza meg magát. Az Arab Liga 22 arab államból áll (köztük Palesztinával, amelyet a liga államnak tekint). Négy állam nevének is része a nemzetiség elnevezése: Egyesült Arab Emirátusok, Egyiptomi Arab Köztársaság, Szíriai Arab Köztársaság és Szaúd-Arábiai Királyság.
Az Iszlám Országok Szervezetének négy tagja esetében fejezi ki az ország neve az országok vallási-nemzeti azonosságtudatát: Afganisztáni Iszlám Köztársaság, Iráni Iszlám Köztársaság, Pakisztáni Iszlám Köztársaság és Mauritániai Iszlám Köztársaság. Ezen túl az iszlám alkotmányosan előírt államvallás Jordániában, Egyiptomban, Malajziában, Ománban, Katarban, Kuvaitban és sok más, muzulmán többségű országban.
Ez a helyzet nemcsak az arab világban áll fenn. Dánia és Norvégia alkotmánya a lutheránus, evangélikus kereszténységet határozza meg államvallásként, Nagy-Britanniában pedig az uralkodó az anglikán egyház élén „a hit védelmezője” címet viseli.
Kisebbségi jogok a zsidó államban
Izrael valójában olyan állam, ahol a polgárok többsége zsidó; a demokratikus értékeket viszont az ország az állam zsidó voltának értékei mellett is mindig megvédte.
Ez az elv Izrael Függetlenségi Nyilatkozatában gyökerezik. A Legfelsőbb Bíróság az egyenlőség kiterjesztett értelmezése mellett tette le voksát, amikor azt az Alaptörvény "Emberi méltóság és szabadság" című részébe foglalt, alapvető jogként ismerte el. A bíróság elnöke, Barak ezt írja egyik ítéletében (HCJ 6698/95):
"Az egyenlőség elvének valódi próbája a kisebbségekkel (vallási, nemzeti és egyéb kisebbségekkel) szembeni bánásmód. Ha a kisebbség nem egyenlő, akkor a többség nem demokratikus."
Izrael zsidó államként való elismerése fontos tény a zsidó nép és Izrael földje közti kapcsolatot kétségbe vonó állítások fényében
A közelmúltban arab vezetők, különösen palesztinok részéről kísérleteket láthattunk a zsidó nép és Izrael földje közötti történelmi kapcsolatok megtagadására. Szembetűnő példája ennek a palesztin hatóság vezetőjének, Mahmúd Abbasznak az ENSZ közgyűlésén nemrégiben (szeptember 23-án) elmondott beszéde, amelyben az iszlám és a kereszténység Jeruzsálemhez kötődő kapcsolatait emlegeti, a zsidókat a szent városhoz és Izrael földjéhez kötő ezernyi szálat viszont említés nélkül hagyja.
2010. novemberében a Palesztin Tájékoztatási Minisztérium egy kiadványa állította, hogy a Nyugati Fal (a zsidók szent templomának egyetlen még álló maradványa) valójában a Templomhegyen álló Al-Aksza mecset része, és semmi köze a zsidó néphez. Hasonló állítások más zsidó szent helyekkel kapcsolatban is elhangzottak.
Ezek a próbálkozások igyekeznek kétségbe vonni a zsidó nép és Izrael földje közti történelmi kapcsolatot. Egyúttal aláaknáznák a zsidó nép alapvető jogát saját államához, amely természetes önrendelkezési jogának megvalósításaképpen létezik. Izrael zsidó államként történő elismerése ezért kulcsfontosságú a térség békéjének biztosítása érdekében.
Olyan időkben, amikor a térség radikálisai – Irán, a Hezbollah és a Hamasz – Izrael megsemmisítésére hívnak fel, Izrael természetes igényként ragaszkodik ahhoz, hogy a palesztinokkal kötött bármely megállapodásnak el kell ismernie Izraelnek mint zsidó államnak saját létezéséhez való jogát. A palesztinok elutasítják Izrael ekképpen történő elismerését; jelenleg ez a béke egyik legnagyobb akadálya.
A két állam és két nép álmának valóra váltásához a nemzetközi közösségnek latba kell vetnie befolyását, hogy a palesztinok ismerjék el a zsidó államot.
Forrás: http://budapest.mfa.gov.il/mfm/web/main/document.asp?DocumentID=201519&MissionID=39
Megjegyzések