Surányi András: Kié az Andrássy út?
Kié az Andrássy út?
Kié most az Andrássy út? – kérdem a „Krtek”-re, a mókás cseh vakondra emlékeztető overálos hölgyet. A frissen felvirágozott Terézváros-címer előtt pózoló kolléganő, ásójára támaszkodva méreget: – Miért? Mi a hézag?
- Nincs hézag egy szál sem, csak olyan pezsgés lett itten… és kíváncsi lettem volna, hogy a maguk kék kezeslábasa az kiknek az uniformisa… Még be sem indult a kampány, de én ma itt öt, magát vizuálisan megkülönböztető csapatot láttam kertészkedni, locsolni, takarítani, kutyagumiörzőket üríteni. Az egyik világító-narancssárga lajbiban jár, a másik a terézvárosi KHT nem silányabb citronyneonsárga bekecsében, aztán majd fölborított a FŐKEFE locsolója, hogy ne mondjam a KHT takarítása után megjelentek kékmellényes friss takarító erők fővárosi emblémákkal a hátukon és követelték a takarítási jogukat. Jókai téri kapumon kilépve ráadásul két marcona rendőr kezdett méregetni, és amikor a kávém után visszatértem még mindig ott strázsáltak. Őket is persze megkérdeztem, hogy most meg mi van az Andrássyn, csak nem forgatnak, netán felforgatnak? Hogy baj-e az nekem, hogy ők most itt vannak, volt a korrekt válasz. Dehogy baj – mondtam – csak eddig nemigen láttam őket, kivéve, ha éppen elkordonozták a kapum bejáratát, nyilván a saját védelmemben, nehogy a vérnösző melegek és másként gombolkozók felkoncoljanak. – De higgyék meg nekem, marasztalnám a vitéz urakat estére is, amikor a Lisztről átdobják az őrzővédők az összes hajléktalant a Jókaira és azok nem teljesen labortisztán vegyülnek a teret kocsmazárás után eluraló, mulatni vágyó, kulturális fékeiket vesztett néptömegekkel.
Na jó, belátom tudatosan provokálom itt az Andrássy út felvirágoztatásán fáradozó bérből és fizetésből élőket. Hiszen tudom én, hogy nem övéké az Andrássy út. Az tudni illik az enyém. Nem formálok viszont egyedüli tulajdonjogot rá. Azzal is tisztában vagyok, hogy a „bulevárt” két oldalán szegélyező paloták nem az én Sugárút csomagomba tartoznak. Ellenben tény az is, hogy a Radialstraße-t csak Sugár Rózáról, anyai nagyanyámról nevezhették el jó előre Sugár útnak, nyilván mert a már teljesen beépített út ünnepélyes megnyitója, 1885 május első napján született a napfényes Szabadkán. Megelőlegezték neki, hogy egészen pontos legyek, mert a név akkor már tizenöt éve létezett.
De félre a hipotézisekkel, hisz volt ez az út már Sztáliné, az Ifjúságé, a Népköztársaságé is, igaz ők máskor születtek. Szóval most a fővárosé, a Székes-Fővárosé. A terek és a keresztutcák meg a kerületéi. És hogy mitől az enyém az Andrássy út? Naja, a föld azé, aki megműveli. Tiszta sor: az Andrássy út azé, aki használja, fenntartja, és persze azoké, akik elviselik illetve túlélik. Engem például rajta, tehát már a fővárosban ütött el egy biciklista, midőn Terézváros Jókai terének trotoárját elhagyva a Székesfőváros Sugárútjára léptem. Lehet persze, hogy a szintén terézvárosi Liszt Ferenc térre elegánsan átívelő tizenkilenc-csíkos zebra amolyan semleges terület, ahol védettséget élvez az üldözött városlakó. Rám mindenesetre lecsaptak rögtön az első csíkon. A harmadik csíktól már kocsik jönnek, az már nem fáj annyira – mondták az intenzíven.
Bezzeg Autómentes Nap idején aztán szorongásaimat levetkőzve tulajdonostársaimmal együtt gátlástalanul tulajdonba vesszük az Utat. Hej, ha Horn Ede képviselő úr –1870-ből –köztünk, a hálás utókor köznépe karéjában sétálhatna – révedezek el ilyenkor – nem kérkednék fennhéjázva névadó nagyanyámmal és személyes mártíromságommal.
Ede, Budapest fontosságát igaz elismerve, de rendkívül megrázóan ecsetelte a tisztelt ház előtt, a szégyellnivalókat, melyek egyértelműen lehetetlenné teszik a Sugárút építését: „…ellene szól a tervnek, hogy a főváros legélénkebb utcája a Király utca, a legszebb útjai, a Váci- és az Országutak a rossz kövezet miatt az esztendő háromnegyed részében járhatatlanok. Az utcák és piacok piszkosak, a világítás, öntözés, egészségügy a személyes bátorságot veszélyeztető állapotban tengődnek. Ily fővárosban a szépítési célokra fordítandó összegeknek hasznosabb alkalmazást kell adni, mint a Sugárút építése. (…) Nem a kormány Sugárútja a fontos, hanem a Duna szabályozása, a parti közraktárak építése, az indóházakat s ez által az ország Dunán inneni és dunántúli részét egyenes összeköttetésbe hozandó híd építése…”. Súlyos érvek ezek, annak tudatában, hogy nem egy képviselő úr, különböző minőségi és hevességi fokban fejtegette ki azt is, hogy nehogy már neki a büdös zsidónegyeden keljen keresztül lovagolnia, ha éppen a „stadvajdli”-ban van nyargalhatnéka, és igenis kell egy illusztris, mutatható és mutatós Sugárút az ország közepébe, még ha nem is vezet sehová, és csak akkor ered valahonnan, ha lebontják a bazilikát. Akkor legalább a Lánchíddal lehetne szerves kapcsolata. Horn, abbeli nemtetszését is a tisztelt ház tudomására hozta, hogy kötve hiszi Szilágyi Vergil előterjesztésének ígéretét, hogy a munkálatok kapcsán felmerülő lakáshiány a kormány által elháríttatik: „A szabályozásnak 160 ház esik áldozatul és így tízezer lélek lesz hajléktalanná..” A szélsőbal hangos vélemény-nyilvánítással tette magáévá, a pár húzós csúsztatást is tartalmazó beszédet. A kormány egyik legmeggyőzőbbnek szánt érvét, Terézváros közegészségi szempontjainak preferálását egy mozdulattal lesöpri: „ahol a sugárút terveztetik, tudtommal a város elég tágas és széles. Ott vannak a legszebb utcák, ott az utcákat egészségi szempontból nem kell tágítani.”
Irányi Dániel nem kisebb indulattal érvelt Horn mellett: ”Dunaszabályozást, kikötő- és hídépítést megelőzően nem lehet sétautakat létesíteni!” A némi malíciával hangsúlyozott „sétautat” Irányi képviselő el is magyarázza. „Ez az út a Váci utcából hivatott vezetni a fővárosi urak mulatónegyedébe, a városligetbe. Ez az úri sétakorzó nem egy országos érdekű ügy, melyre nyolcmillió forintot lehetne áldozni, amikor valamely országos utakra, indóházakra, csatornákra, faültetvényekre és a rendőrség szaporítására volna szükség.”
Simonyi Ernő nekiugrik Andrássynak, hogy veszi magának a bátorságot mint miniszterelnök a javaslatot beterjeszteni, amikor van a hazának közlekedési és közmunka minisztere. És a Fővárosi Közmunkák Tanácsa meg vajon állam-é az államban és főleg döntse el az igen tisztelt Andrássy úr, hogy ő most miniszterelnök vagy a közmunkatanács elnöke. Gorove István közlekedési miniszter magyarázkodik. A javaslatot azért Andrássy miniszterelnök nyújtotta be, mert az összminisztérium (..ez valami csúcsminisztérium) bízhatott meg a Közmunkatanácsról szóló törvény végrehajtásával. Tudhatják ezen fölül a világlátott képviselők, hogy mily hatással van egy főváros fejlődésére, sőt az államra nézve „hogyha a főváros a nemzeti élet ama képét nyújtja, melyet ott mindenki keres”. Különben is, ki mondta, hogy nem lesz híd, majd lesz, akár kettő is. Egyelőre a Duna szabályozásra van előterjesztés, akarat és hitelkeret. Csernátony Lajos rossz néven vette Irányi gúnyolódását a „sétaúttal” és egy idilli jövőt vetít a tisztelt ház elibe: „..sétálni fog azon nemcsak a miniszterelnök, hanem az utolsó napszámos is…” Ha ráér! – kiabálja be a szélsőbal, hangos derültség közepette. Csernátonyt magával ragadja a prófétai hév: „Az országra nézve fontos, hogy olyan fővárosa legyen, hogy hozzáférhessen az egész világ, hogy ebben jó szívvel mulathasson, és hogy ebben civilizált életűek kényelmei föltaláltathassanak idegenek által (…) A leendő sugárút helyén sohasem jártam, de hallottam, hogy valóságos kolerafészek, amelyet ki kell irtani.” Vukovics Sebő az ellenzék oldaláról Pest kozmopolita népességén talál kivetnivalót, ezen kéne inkább változtatni, lehetőleg azonnal. Víziója már életszerűbb: „..nagy spekulációk fognak itt történni (…) Ha viszont az eladandó telkekből vissza fog folyni az ország kiadása, adassék át ez az ügy a magánvállalkozásoknak. Ez a terv a fényűzés színét viseli magán. E gyönyörű sugárút indul egy kerten és egy mulatóhelyre vezet, mely nem fog maradhatni mostani szegényes állapotában.” Vukovics egy népszavazás lehetőségét is felveti. Egy székely képviselő szerint már megérte a sugárút mert sikerült a baloldalt összeugrasztani, egyébként meg sanyarú sorsot jósol a sugárút jövendő fái számára. Az ellenzéki Tisza Kálmán a mérlegel és hengerel. Lesz-e így a fővárosból világváros, nem tudja, de nélküle nem lesz abban biztos. Az adózó nép érdekében szólva kiáll a sugárút mellett. Legyen ez mindenki útja, aki őszintén akarja a friss levegőt és közlekedést a főváros számára.
125 éve, egy ragyogó tavaszi napon adták át a nemzet 2313 méter hosszú, 40 méter széles, 132 épülettel egyetemben valóra vált sugárútját. Aznap megszületett Sugár Róza, ki a Sugár nevet tovább vivé, és a Közmunkatanács kicsit meghatott közszolgái így a felejthetetlen érdemeket szerzett Andrássy gróf nevét adták a főváros új ékkövének…
Az út közepén flangálva enyém az Andrássy út. Körülöttem megannyi tulajdonostárs. Friss levegő is van. Az Autómentes Napon.
Surányi András
Kié most az Andrássy út? – kérdem a „Krtek”-re, a mókás cseh vakondra emlékeztető overálos hölgyet. A frissen felvirágozott Terézváros-címer előtt pózoló kolléganő, ásójára támaszkodva méreget: – Miért? Mi a hézag?
- Nincs hézag egy szál sem, csak olyan pezsgés lett itten… és kíváncsi lettem volna, hogy a maguk kék kezeslábasa az kiknek az uniformisa… Még be sem indult a kampány, de én ma itt öt, magát vizuálisan megkülönböztető csapatot láttam kertészkedni, locsolni, takarítani, kutyagumiörzőket üríteni. Az egyik világító-narancssárga lajbiban jár, a másik a terézvárosi KHT nem silányabb citronyneonsárga bekecsében, aztán majd fölborított a FŐKEFE locsolója, hogy ne mondjam a KHT takarítása után megjelentek kékmellényes friss takarító erők fővárosi emblémákkal a hátukon és követelték a takarítási jogukat. Jókai téri kapumon kilépve ráadásul két marcona rendőr kezdett méregetni, és amikor a kávém után visszatértem még mindig ott strázsáltak. Őket is persze megkérdeztem, hogy most meg mi van az Andrássyn, csak nem forgatnak, netán felforgatnak? Hogy baj-e az nekem, hogy ők most itt vannak, volt a korrekt válasz. Dehogy baj – mondtam – csak eddig nemigen láttam őket, kivéve, ha éppen elkordonozták a kapum bejáratát, nyilván a saját védelmemben, nehogy a vérnösző melegek és másként gombolkozók felkoncoljanak. – De higgyék meg nekem, marasztalnám a vitéz urakat estére is, amikor a Lisztről átdobják az őrzővédők az összes hajléktalant a Jókaira és azok nem teljesen labortisztán vegyülnek a teret kocsmazárás után eluraló, mulatni vágyó, kulturális fékeiket vesztett néptömegekkel.
Na jó, belátom tudatosan provokálom itt az Andrássy út felvirágoztatásán fáradozó bérből és fizetésből élőket. Hiszen tudom én, hogy nem övéké az Andrássy út. Az tudni illik az enyém. Nem formálok viszont egyedüli tulajdonjogot rá. Azzal is tisztában vagyok, hogy a „bulevárt” két oldalán szegélyező paloták nem az én Sugárút csomagomba tartoznak. Ellenben tény az is, hogy a Radialstraße-t csak Sugár Rózáról, anyai nagyanyámról nevezhették el jó előre Sugár útnak, nyilván mert a már teljesen beépített út ünnepélyes megnyitója, 1885 május első napján született a napfényes Szabadkán. Megelőlegezték neki, hogy egészen pontos legyek, mert a név akkor már tizenöt éve létezett.
De félre a hipotézisekkel, hisz volt ez az út már Sztáliné, az Ifjúságé, a Népköztársaságé is, igaz ők máskor születtek. Szóval most a fővárosé, a Székes-Fővárosé. A terek és a keresztutcák meg a kerületéi. És hogy mitől az enyém az Andrássy út? Naja, a föld azé, aki megműveli. Tiszta sor: az Andrássy út azé, aki használja, fenntartja, és persze azoké, akik elviselik illetve túlélik. Engem például rajta, tehát már a fővárosban ütött el egy biciklista, midőn Terézváros Jókai terének trotoárját elhagyva a Székesfőváros Sugárútjára léptem. Lehet persze, hogy a szintén terézvárosi Liszt Ferenc térre elegánsan átívelő tizenkilenc-csíkos zebra amolyan semleges terület, ahol védettséget élvez az üldözött városlakó. Rám mindenesetre lecsaptak rögtön az első csíkon. A harmadik csíktól már kocsik jönnek, az már nem fáj annyira – mondták az intenzíven.
Bezzeg Autómentes Nap idején aztán szorongásaimat levetkőzve tulajdonostársaimmal együtt gátlástalanul tulajdonba vesszük az Utat. Hej, ha Horn Ede képviselő úr –1870-ből –köztünk, a hálás utókor köznépe karéjában sétálhatna – révedezek el ilyenkor – nem kérkednék fennhéjázva névadó nagyanyámmal és személyes mártíromságommal.
Ede, Budapest fontosságát igaz elismerve, de rendkívül megrázóan ecsetelte a tisztelt ház előtt, a szégyellnivalókat, melyek egyértelműen lehetetlenné teszik a Sugárút építését: „…ellene szól a tervnek, hogy a főváros legélénkebb utcája a Király utca, a legszebb útjai, a Váci- és az Országutak a rossz kövezet miatt az esztendő háromnegyed részében járhatatlanok. Az utcák és piacok piszkosak, a világítás, öntözés, egészségügy a személyes bátorságot veszélyeztető állapotban tengődnek. Ily fővárosban a szépítési célokra fordítandó összegeknek hasznosabb alkalmazást kell adni, mint a Sugárút építése. (…) Nem a kormány Sugárútja a fontos, hanem a Duna szabályozása, a parti közraktárak építése, az indóházakat s ez által az ország Dunán inneni és dunántúli részét egyenes összeköttetésbe hozandó híd építése…”. Súlyos érvek ezek, annak tudatában, hogy nem egy képviselő úr, különböző minőségi és hevességi fokban fejtegette ki azt is, hogy nehogy már neki a büdös zsidónegyeden keljen keresztül lovagolnia, ha éppen a „stadvajdli”-ban van nyargalhatnéka, és igenis kell egy illusztris, mutatható és mutatós Sugárút az ország közepébe, még ha nem is vezet sehová, és csak akkor ered valahonnan, ha lebontják a bazilikát. Akkor legalább a Lánchíddal lehetne szerves kapcsolata. Horn, abbeli nemtetszését is a tisztelt ház tudomására hozta, hogy kötve hiszi Szilágyi Vergil előterjesztésének ígéretét, hogy a munkálatok kapcsán felmerülő lakáshiány a kormány által elháríttatik: „A szabályozásnak 160 ház esik áldozatul és így tízezer lélek lesz hajléktalanná..” A szélsőbal hangos vélemény-nyilvánítással tette magáévá, a pár húzós csúsztatást is tartalmazó beszédet. A kormány egyik legmeggyőzőbbnek szánt érvét, Terézváros közegészségi szempontjainak preferálását egy mozdulattal lesöpri: „ahol a sugárút terveztetik, tudtommal a város elég tágas és széles. Ott vannak a legszebb utcák, ott az utcákat egészségi szempontból nem kell tágítani.”
Irányi Dániel nem kisebb indulattal érvelt Horn mellett: ”Dunaszabályozást, kikötő- és hídépítést megelőzően nem lehet sétautakat létesíteni!” A némi malíciával hangsúlyozott „sétautat” Irányi képviselő el is magyarázza. „Ez az út a Váci utcából hivatott vezetni a fővárosi urak mulatónegyedébe, a városligetbe. Ez az úri sétakorzó nem egy országos érdekű ügy, melyre nyolcmillió forintot lehetne áldozni, amikor valamely országos utakra, indóházakra, csatornákra, faültetvényekre és a rendőrség szaporítására volna szükség.”
Simonyi Ernő nekiugrik Andrássynak, hogy veszi magának a bátorságot mint miniszterelnök a javaslatot beterjeszteni, amikor van a hazának közlekedési és közmunka minisztere. És a Fővárosi Közmunkák Tanácsa meg vajon állam-é az államban és főleg döntse el az igen tisztelt Andrássy úr, hogy ő most miniszterelnök vagy a közmunkatanács elnöke. Gorove István közlekedési miniszter magyarázkodik. A javaslatot azért Andrássy miniszterelnök nyújtotta be, mert az összminisztérium (..ez valami csúcsminisztérium) bízhatott meg a Közmunkatanácsról szóló törvény végrehajtásával. Tudhatják ezen fölül a világlátott képviselők, hogy mily hatással van egy főváros fejlődésére, sőt az államra nézve „hogyha a főváros a nemzeti élet ama képét nyújtja, melyet ott mindenki keres”. Különben is, ki mondta, hogy nem lesz híd, majd lesz, akár kettő is. Egyelőre a Duna szabályozásra van előterjesztés, akarat és hitelkeret. Csernátony Lajos rossz néven vette Irányi gúnyolódását a „sétaúttal” és egy idilli jövőt vetít a tisztelt ház elibe: „..sétálni fog azon nemcsak a miniszterelnök, hanem az utolsó napszámos is…” Ha ráér! – kiabálja be a szélsőbal, hangos derültség közepette. Csernátonyt magával ragadja a prófétai hév: „Az országra nézve fontos, hogy olyan fővárosa legyen, hogy hozzáférhessen az egész világ, hogy ebben jó szívvel mulathasson, és hogy ebben civilizált életűek kényelmei föltaláltathassanak idegenek által (…) A leendő sugárút helyén sohasem jártam, de hallottam, hogy valóságos kolerafészek, amelyet ki kell irtani.” Vukovics Sebő az ellenzék oldaláról Pest kozmopolita népességén talál kivetnivalót, ezen kéne inkább változtatni, lehetőleg azonnal. Víziója már életszerűbb: „..nagy spekulációk fognak itt történni (…) Ha viszont az eladandó telkekből vissza fog folyni az ország kiadása, adassék át ez az ügy a magánvállalkozásoknak. Ez a terv a fényűzés színét viseli magán. E gyönyörű sugárút indul egy kerten és egy mulatóhelyre vezet, mely nem fog maradhatni mostani szegényes állapotában.” Vukovics egy népszavazás lehetőségét is felveti. Egy székely képviselő szerint már megérte a sugárút mert sikerült a baloldalt összeugrasztani, egyébként meg sanyarú sorsot jósol a sugárút jövendő fái számára. Az ellenzéki Tisza Kálmán a mérlegel és hengerel. Lesz-e így a fővárosból világváros, nem tudja, de nélküle nem lesz abban biztos. Az adózó nép érdekében szólva kiáll a sugárút mellett. Legyen ez mindenki útja, aki őszintén akarja a friss levegőt és közlekedést a főváros számára.
125 éve, egy ragyogó tavaszi napon adták át a nemzet 2313 méter hosszú, 40 méter széles, 132 épülettel egyetemben valóra vált sugárútját. Aznap megszületett Sugár Róza, ki a Sugár nevet tovább vivé, és a Közmunkatanács kicsit meghatott közszolgái így a felejthetetlen érdemeket szerzett Andrássy gróf nevét adták a főváros új ékkövének…
Az út közepén flangálva enyém az Andrássy út. Körülöttem megannyi tulajdonostárs. Friss levegő is van. Az Autómentes Napon.
Surányi András
Megjegyzések